globális felmelegedés;Davos;David Attenborough;

David Attenborough: a mostani tetteink a következő évezredeket befolyásolják

A világhírű természettudós Davosban, a Világgazdasági Fórumon elhangzott beszédében azt mondta, az emberi tevékenység új korszakot teremtett, de azonnali lépésekkel az éghajlatváltozás megállítható.

"Az Édenkert nincs többé."- fogalmazott David Attenborough.

A világhírű természettudós arra ösztönözte a világ politikai és üzleti vezetőit a davosi konferencián elmondott beszédében, hogy új lendülettel vessék bele magukat az éghajlatváltozás kezelésébe, mielőtt helyrehozhatatlanná válnak a káros hatásai - írta a Guardian.

A 92 éves természettudós kiemelte, az emberi tevékenység új korszakot hozott létre, amely alááshatja a civilizációnkat. 

"Én egy másik korból származom, a holocén korban születtem."

Mint mondta, az, a 12 ezer éves, stabil klimatikus viszonyokkal jellemezhető időszak lehetővé tette, hogy az emberek letelepedjenek, gazdálkodjanak és civilizációkat hozzanak létre. Mindezek hatására lettünk ilyen globálisan összekapcsolt fajjá. A holocén azonban véget ért, úgy megváltoztattuk a világot, hogy a tudósok szerint már egy új földtörténeti korban: az antropocénban, az emberek korszakában vagyunk.

Attenborough figyelmeztetett, hogy túl kell lépni a bűntudaton és a vádaskodáson, és gyorsan neki kell kezdeni a gyakorlati változtatásoknak. A Világgazdasági Fórum előtt készült felmérés alapján jelenleg a környezeti fenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra, és aggodalomra ad okot, hogy az országok közötti együttműködés romlik. A legendás természetfilmes azt is elmondta, meglepődött, milyen tempóban sérült a környezet: tévés karrierje alatt végigkísérte, milyen károkat szenved el a természet. A közelmúltban Nagy-Britannia legmegbízhatóbb hírességének választott tudós úgy fogalmazott: ha az emberek megértik, mi forog kockán, megengedik a kormányoknak és a vállalkozásoknak, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket. 

Mint mondta, két éven belül megszületik az ENSZ döntése a klímaváltozás kezeléséről, a fenntartható fejlődésről. 

"Amit most és az elkövetkező néhány évben, az befolyásolja a következő néhány ezer évet."

Beszéde után újságíróknak Attenborough hangsúlyozta, a gazdasági modellek megváltoztatására van szükség. Úgy vélte, a növekedés hirtelen vagy tervezetten, de véget fog érni. Bízik abban, hogy sikerül hatnia a döntéshozókra.