Martin József Péter: Korrupció nélkül nehéz elképzelni a mai rendszert

Míg 2013-ban négy kormányközeli oligarcha részesedett a közbeszerzések 11 százalékából, 2017-ben Mészáros Lőrinc és Szíjj László 26 százalékot hasított ki az állami megrendelésekből - mondta Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója.

Újra előkerült a kormányzati hirdetésekben a „Magyarország jobban teljesít” szlogen. Igaz ez a korrupcióra is?

Igen, a korrupció jól teljesít. Mára kiépültek és megszilárdultak azok a korrupciós csatornák, amelyeket szívós munkával felépítettek az elmúlt időszakban. A magyarországi korrupció sokrétű, nem írható le egyetlen sémával. Az egyik jellemzője például, hogy a kormány egész rendszereket hoz létre és működtet abból a célból, hogy a közpénzeket magánvagyonná alakítsa, azaz erőforrás-újraelosztást hajtson végre.

Mi tartozik ehhez az újraelosztási rendszerhez, illetve mennyi pénz folyhat el így?

A leglátványosabban a közbeszerzéseknél érhető tetten a favoritizmus. Az utóbbi években a közbeszerzési piac értéke nagyot nőtt – 2017-ben a GDP egy tizede volt –, és tovább koncentrálódott. Míg 2013-ban négy kormányközeli oligarcha részesedett a közbeszerzések 11 százalékából, 2017-ben a hatalom két kegyelt oligarchája, Mészáros Lőrinc és Szíjj László 26 százalékot hasított ki az állami megrendelésekből. Kimutatható, hogy az oligarchák vagyongyarapodása jelentős részben uniós forrásból valósul meg. De a közbeszerzések világán túl is burjánzik az erőforrás-újraelosztás. Például amikor előbb államosítanak bizonyos javakat, majd odaadják ezeket a haveroknak. Sok területen látható ez a trafikügytől a kaszinókon keresztül a bankok átjátszásáig, gondolok itt például az MKB tulajdonosváltásaira. De példaként lehet hozni azt is, amikor a külföldi tulajdonosokat különféle praktikákkal kiszorítják az országból. És még egy praktika, amellyel a kormány átcsoportosítja az erőforrásokat: a piactorzítás, amire a legszomorúbb példa a médiaipar. Az állami hirdetések szinte csak kormánypárti szereplőkhöz kerülnek, de kifinomultabb eszközökkel a magánhirdetéseket is igyekeznek a „megfelelő” helyre terelni. Ha mindezeket a tényezőket összerakjuk, akkor évente a GDP mintegy 10 százalékára – nagyjából négyezer milliárd forintra – becsülhető az indokolatlanul, részben korrupt módon gazdát cserélt vagyon.

A napokban azt javasolta az Európai Parlament, hogy függesszék fel vagy korlátozzák azon tagállamok közösségi támogatását, amelyek nem tartják be a demokratikus normákat és nem lépnek fel a korrupció ellen. Ez hozhat eredményeket azután, hogy korábban láttuk: hiába vizsgálta az OLAF (Európai Csalás Elleni hivatal) az Elios ügyet vagy az EP költségvetési ellenőrző testülete a felcsúti kisvasutat, semmi nem történt?

Fontos előrelépés lehet 2021-től, hogy a pénzeket a jogállami normák érvénysüléséhez kötik. A bizottsági javaslatot a Parlament elfogadta, de hátra van még a Tanács jóváhagyása, ami azért nem magától értetődő. Az EU régóta küzd azzal, hogy miként lehet megfogni a jogállamiság szisztematikus megsértését és a rendszerszintű korrupciót. A magyar kormány a saját szempontjából ügyesen lavírozik az uniós döntéshozatali labirintusban, így egyelőre sikerült kibújnia az érdemi szankciók alól. Ráadásul, amikor az OLAF-vizsgálat nyomán a Bizottság bírságot vagy pénzelvonást javasol egy konkrét visszaélés miatt, mint az Elios esetében történt, akkor ezt nem a csalásból hasznot húzott cég tulajdonosainak kell megfizetnie, hanem az adófizetőknek. Az említett feltételesség szabályának bevezetése elkésett, és ma már aligha lesz elég a jogállamiság helyreállításához.

Annak ellenére pesszimista, hogy uniós szinten van politikai akarat és változhat a jogi környezet is?

Nem merném kijelenteni, hogy van politikai akarat az EU-ban a magyarországi rendszer vagy más autokráciák megváltoztatására. Különféle intézmények, kormányok, személyek vannak, amelyek és akik szövevényes érdekhálóban működnek. Magyarországon az ellenzékben, vagy mondjuk úgy, a „nyugatos” értelmiség körében népszerű az a vélekedés, hogy majd az Európai Unió megoldja helyettünk a problémákat. Ezzel az illúzióval azt gondolom, le kellene számolni. Magyarországon akkor lesz kisebb korrupció és működő jogállamiság, amikor erre meglesz a társadalmi akarat. Az unió tud ebben segíteni, de megvédeni magunktól nem tud.

Mintha a közéletben egyre kevesebb lenne a nagy, jelentős botrányokból. Az utóbbi években előkerültek például az ORÖ ügyei, az Elios botránya, a letelepedési kötvények kérdése, a jegybanki alapítványok pénzköltése. Most ilyenekről nem hallani. Ez a hatalom

önkorlátozása, elfogyott az ellopható pénz, vagy a korrupciót feltárók fásultak bele a munkába?

Azért vannak ügyek, de valóban, a nagy rendszerekhez kötődő esetek, mint a társasági adó-kedvezmény (tao) vagy a letelepedési kötvények talán lecsengőben vannak. A tao esetében jövőre már kevesebb pénz kerülhet a sportszövetségekhez, ugyanakkor még inkább központosított lesz a rendszer, a minisztériumban fognak dönteni a támogatásokról. Mindez magyarázható azzal, hogy egyfelől csökken az újraosztható és ellopható pénzek mennyisége, másfelől kiépültek a közpénzszivattyúk. Ugyanakkor a kormány nyilván figyel arra, hogy az említett 10 százalék ne legyen mondjuk, 50, mert az nagyon hamar padlóra küldené a gazdaságot.

A választókat láthatóan kevés dolog hozza lázba. A miniszterelnöki menza ügye például ilyen, de ha ellopnak mondjuk 10 vagy 100 milliárdot, az nem éri el az ingerküszöböt. Mivel magyarázható az apátia?

Az ingerküszöb valóban magasan van, miközben a hétköznapi, de szimbolikus ügyekben meglepően alacsonyan. A korrupciós apátia nagyjából négy, egymással összefüggő tényezővel magyarázható: egyrészt a társadalom nagy többsége azt gondolja, hogy a kormány ugyan korrupt, de az előző kormányok is azok voltak. Ráadásul nem látják az egyértelmű – és korrupciós szempontból tiszta – politikai alternatívát. Másik oka a korrupciós vakság. Tudják, hogy van korrupció, de hagyják őket békén ezzel, túl sok az ügy. Sokszor az átlagember számára felfoghatatlan közpénzt pumpálnak ki, nehezen átlátható módon. A letelepedési kötvénybiznisz is ilyen, mi kiszámoltuk, hogy ez a magyar adófizetőknek legalább 21 milliárd forintjába került. A harmadik az, hogy a korrupciónak ma Magyarországon a legritkább esetben van következménye, ezért rendkívül alacsony a közintézményekbe vetett bizalom. A negyedik pedig, hogy az emberek jelentős része csak az állami médiumokból és a kormány szócsöveként működő sajtótermékekből tájékozódik, ott pedig egy olyan valóságot tárnak eléjük, amelyben nincs korrupció.

Egyetért azzal az állítással, hogy egy autoriter rendszerben a rendszerszintű korrupció addig maradhat fenn, amíg azt az autoriter vezető akarja?

Elvileg igen, gyakorlatilag a mai rendszert korrupció nélkül nehéz elképzelni. Ugyan 2010 előtt is nagy volt a korrupció, a fehér galléros is, de ez akkor mégiscsak egyfajta szégyenfoltnak számított, és igyekeztek is titkolni. Akkor inkább a rendszer melléktermékeként működött, most a rendszer része.