Vörös István versei (Ady-átiratok)

Ad notam Őrizem a szemed; Üdvözlet a győzőnek
Behozom a hideget Már gyérülő hajammal fúrom be a fejemet most húzott dunyhád alá. Behozom a hideget. Jégsapkák olvadásán jól járt vad, kit kinevet úr, és utál a szolga, rég egy lettem teveled. Már gyérülő hajammal fúrom be a fejemet most húzott dunyhád alá. Behozom a hideget. Pontosan tudom meddig marad meg a föld neked, míg gyérülő hajammal is tűröd a fejemet. Jobbágylevél a pusztulásnak Ne zokogjatok rajta nagyon, ne röhögjetek rajta nagyon: szemetes, túlhevült Földünkön, ki elnéptelenedni akar. Jóslatnemértő nép az ember, nagy nyugalomban élt, s rá hozta magára a fenntartható fejlődést. A jólétükben is önsirató gazok nem is szólnak, elmenekülnek, ó, a semmire nem emlékezők! Ó, ti napszúrás-dicsérők, hűtőpult előttetek, hűtőpult. Mi voltunk a földnek józanja, mégis ostobája, ártója, vésze. És most jöjjenek a folyamatok: Vagy tagadjuk még, hogy elvesztünk? 
Szerző

Lackfi János versei (Ady-átiratok)

Ad notam Őrizem a szemed; Üdvözlet a győzőnek
Leviszem a szemetet Már vénülő kezemmel Viszem le a szemetet, Már vénülő szívemre Szedem a gyógyszereket. Jósoltak világvégét, Hálnék és halnék veled, De elmaradt a csim-bumm, Szép apránként vége lett. Már vénülő kezemmel Masszírozom lábadat, Már vénülő szememben Ráncaid lánca megszakad. Nem tudom, hová röppensz, De elkapom a bokád, És beugrom utánad, Ha elnyel valami kád. Tűzijáték a győzőnek Most tapossátok mindet agyon, Úgy, tiporjátok mindet agyon, Víz-vesztes PET-palackjainkat, Az anyag újra élni akar! Újrahasznos nép a magyar, Langyos gulyásban ült s kapott Akciós Mégolcsóbb Terméket, Hűségkártyára pontokat. Ömlik a GDP a gyárban, Kolduskalapba hull apraja, De hiszen véres a kezünk még, Hivatal mindenütt, hivatal! Jók voltunk ágyútölteléknek, Cserepadon kis magyarok, Nyüszítve futnak ölebek, Tűzijáték a győzőnek! 
Szerző

Tovább élő Ady

Érthetetlen, nemzetietlen, dekadens, fajtalan – egyfelől; költőzseni, iránymutató orákulum, a magyar társadalmi progresszió emblematikus figurája, aki szembefordult a félfeudális Magyarországgal – másfelől. Ady Endre alakjának, szerepeinek, költészetének és publicisztikájának megítélése már a kortársai számára is széles skálán mozgott a fentebb említett pólusok között. Tesszük hozzá: ahogy egy plurális és mediatizált társadalomban ez normális. Nincs ez másként ma sem, a vélemények éppúgy szóródnak róla, mint régen.
„Ady költészetének lényege és a kortárs ízlésvilágunk között jelentős a távolság, így manapság nem bír akkora megszólító erővel – válaszolja Gintli Tibor irodalomtörténész a jelent meghatározó Ady-értésünket firtató kérdésünkre. – Ady preszimbolista költő, felfogása alapvetően metafizikai természetű, míg a jelen irodalomértelmezői inkább az iróniára, az öniróniára fogékonyak, a szövegszerűséget helyezik előtérbe, ezért a pátosszal is élő, a mitizált ént középpontba állító versek kevésbé tudnak új olvasókat szerezni maguknak azon túl, hogy iskolai kötelező tananyagként mindenki találkozik velük.” Az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatója ugyanakkor – egyszerre kontrasztnak és párhuzamnak is titulálható módon – a költő egykori fogadtatására, sikerének miértjeire is rávilágít. „Az első két kötete még a későromantikus átlaglíra szószátyár, pongyola nyelvén szólalt meg, az 1906-ban megjelent Új versekben azonban megváltozott a hangja – nem utolsósorban a Léda közvetítésével megismert baudelaire-i költészetnek köszönhetően. A magyar olvasó eladdig nem találkozott olyan verssel, amellyel kapcsolatban komoly értelmezési problémákkal szembesült volna, az irodalmi szöveg nem volt számára enigmatikus: minden magyarán meg volt mondva, csak szépen, a köznapinál emelkedettebben, legalábbis így gondolták. Adynál azonban a sugalmazás és a sejtetés technikája révén megváltozott a jelentésszerkezet, előtérbe került a világ rendjébe vetett hit kétsége, a metafizikai elbizonytalanodás. A vers maga is megfejthetetlen titokká vált, amelynek »megfejtését« a szerzője sem birtokolja. A fekete zongora »érthetetlensége« miatt kirobbant botrány mutatta, mennyire nem voltak hozzászokva ehhez a sugalmazó versbeszédhez a korabeli olvasók.”

Alakváltozások

Azóta persze volt idő „hozzáedződni” Ady költőiségéhez, s számos követője alakított ki, rá is építkezve, saját nyelvet. „Ady abban nyújtott maradandót, hogy megújította a képekben gondolkodó nyelv, valamint a cselekvő nyelv lehetőségeit. A hazai kultúrát megtermékenyítő, idegen hatások mellett, egyúttal a magyar nyelvi és kulturális hagyományt is dinamizálta, a Károli-bibliától a népköltészetig. Folytathatóvá tette a romantikát, és elérhetővé tette a modernséget” – kapcsolódik Ady jelentőségének elemzéséhez Mekis D. János irodalomtörténész. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docense állítása megtámogatásául Pilinszky János mondatait idézi, melyek épp ötven éve, a mai Ady-jubileum „félidejében” íródtak: „Számomra (…) döntően és végérvényesen Ady a legjelentősebb modern magyar költő. (…) Közvetlenül vagy közvetve szinte valamennyiünkben tovább él” – mégpedig a költő „királyi pózai” ellenére. Az irodalomtörténész szerint ezt a „valamennyiünkben”-t a legkomolyabban kell venni. Bizonyságul egyfelől az Ady bűvkörében élő Nagy Lászlót és Juhász Ferenc életművét (túlnövelt szereptudat, akaratelvű nyelvhasználat, népi ihletésű mitologizmus sajátos va­riációi) hozza példának, másfelől (rejtett hatásként) Pilinszky sajátos képiségét. És a sor folytatható. H. Nagy Péter, a komáromi Selye János Egyetem adjunktusa az Orbán Ottó és Kovács András Ferenc költészetében feltűnő kapcsolódásokra hívja fel a figyelmet. „Orbán Ottó költészetében egész lírai hálózat jön létre, melyben Ady-reflexiók, -átiratok is előfordulnak (lásd Az eltévedt lovas, az Ady vagy a Sorok a porban című verseket). Kovács András Ferencnél is számos vers tanúskodik az Ady-lírához való dinamikus és termékeny viszony kialakításáról, legyen az újraírás, parafrázis vagy »félrefordítás« (elsősorban az Üdvözlet a vesztesnek című kötetben).” Az 1990-es években induló fiatal költők közül Térey János versei kapcsán merül fel legtöbbször Ady neve, vagy a híres Ady-esszét („Komp-ország, a hídról”, Holmi, 2006/február) publikáló Kemény Istvánnál. „Az utóbbinál iróniával ötvözve, de a jelentés visszanyerésében reménykedve; az előbbinél a nyelvi erőt a végletekig fokozva. Térey a költői beszédcselekvés megújítója, Kemény a képi gondolkodásé” – részletezi Mekis D. János. Az említettek mellett H. Nagy Péter szerint az „egyik legnagyobb szabású vers ebből az időszakból Orbán János Dénes Páthosz temetése című posztmodern halotti beszéde. A szövegen áttűnő Ady-idézetek sokaságából kitetszik, hogy valójában a patetikus költői stílus elbúcsúztatásáról van szó.”

Átrendeződés

Mekis D. János úgy véli, az irodalom újra közéletibbé válására – „a haza ügye ma ismét versek tárgya” – a költői beszéd a prózánál frissebben, teherbíróbban, innovatívabban reagál, s így a líra új virágkora „visszamenőleg is átrendezheti a hagyományt. Felértékelődik Petri György politikai költészete, Nagy Gáspár vagy Kányádi Sándor munkássága, az ötvenhatos költészet. És felértékelődik Ady Endre” – mutat rá a trendre az irodalomtörténész, ugyanakkor nem feledkezik meg Ady publicisztikájának felértékelődéséről sem: „Úgy tűnik, a mai, lassan uralkodóvá váló stílus, a mindent kiforgató publicisztikus radikalizmus már beelőzte jobbról is, balról is. Harcosan, de nyelvileg sokkal laposabban.” S hogy mennyire helytálló a megállapítása, H. Nagy Péter új olvasási-értelmezési távlatokat nyitó felvetése is alátámasztja. „Ady patetikus, komoly költőként él a köztudatban, mintha gond lenne a humorérzékével. Ennek azonban éppen az ellenkezőjéről győződhetünk meg, ha belelapozunk a publicisztikai írásaiba. Hemzsegnek bennük a jobbnál jobb poénok, némelyikük telitalálatnak minősíthető száz év távlatából is.” Gintli Tibor szintén az Ady-publicisztika friss olvasatára hívja fel a figyelmet. „Ady új világ víziója leginkább a határozottan liberális, demokrata, européer álláspontot képviselő publicisztikájában kapott hangot. Elképesztő, mennyire aktuálisak azok a cikkei, amelyek a nemzeti retorikát hangoztató, de valójában nem a nemzet érdekeit szolgáló gondolkodásmódot ostorozzák. Alig hisszük el, hogy ezek több mint száz éve született írások. Az akkori és a mostani szituáció hasonlósága miatt a mai szélesebb olvasóközönség számára ezért a költő Adynál a publicista Ady valószínűleg izgalmasabb.”

Elrettentő példa

 A két világháború között, ha tárgyalásra került a modern és „kozmopolita”, „Párizst majmoló” Ady Endre az irodalmi tankönyvekben, minden esetben erős kételyek fogalmazódnak meg pedagógiai hatásával, alkalmazhatóságával kapcsolatban. A nemzeti diskurzus szemszögéből Adyt előbb „elrettentő példaként”, később irodalmi erényeinek, politikai nézeteinek, nemzetfelfogásának és életmódjának kritizálása mellett mégis a modern irodalom korszakos jelentőségű, legnagyobb alkotójaként állítják a diákok elé. (Forrás: Teslár Ákos: „Megszerettetik a hazát” – Ady, kultusz, nemzet, doktori disszertáció, ELTE BTK, 2014)

Szerző