A kínos védekezések hete

Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (tájékoztatóján), hogy az ismert amerikai kampányszakember, George Birnbaum, aki a közelmúltban elmondta, hogy ő és társa javasolta Sorost mint főellenséget Orbánéknak, nem adott tanácsot sem a kormánynak, sem a kormánypártnak. 
Ezzel szemben a tény az, hogy Birnbaum és társa, a már elhunyt Arthur Finkelstein a Századvég cégcsoporton keresztül 2008-tól segítette a Fideszt, Finkelstein pedig Orbán nem-hivatalos tanácsadójával, Habony Árpáddal még közös céget is alapított Londonban. Így aztán nyilván nem a kormány fizette őket közvetlenül, és a tanácsaikat sem formálisan a kormánynak vagy a Fidesznek adták elő, hanem Habonynak vagy a Századvégnek. De a lényeg az, hogy Orbán véletlenül éppen arra járt, meghallotta és megtetszett neki. Ha Móricka élne…
Azt is állította Gulyás (ugyanott), hogy a közéletben nincs helyük azoknak, akik olyan gyűlölet-bűncselekményt követnek el, mint a Jobbik elnöke. Sneider Tamás évekkel ezelőtt egy mozgáskorlátozott embert bántalmazott annak származása miatt, és a miniszter szerint ez „elrettentő”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fideszt ez korábban nem rettentette el Sneidertől, akit 2014 májusában a baloldali ellenzék tiltakozása ellenére fideszes szavazatokkal választottak meg az Országgyűlés alelnökévé, holott már akkor is ismert volt, hogy a kilencvenes évek elején, az egri szkinhed-perben elítélték. De úgy látszik, a parlamenti alelnöki poszt csak most lett része a közéletnek. 
Azt állította Varga István volt fideszes képviselő, a majdnem ötszáz médiaterméket bekebelező Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke (a 24.hu-nak), hogy a helyzet nem kivételes, hiszen a rendszerváltáskor „az akkori 19 megyei lapot átjátszották külföldi kiadóknak, mint például az Axel Springernek, ami igazán nem keresztény, konzervatív értéket képvisel.”
Ezzel szemben a tény az, hogy akkor nem átjátszották az újságokat, mint most, hanem eladták, és nem egy kormány-közeli képződménynek, hanem egy piaci alapon működő tekintélyes cégnek. Az Axel Springerről pedig egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy nem keresztény és konzervatív értékeket képvisel, hiszen legnagyobb újságja, a Bild jobboldali, konzervatív beállítottságú bulvárlap, legismertebb minőségi lapja, a Die Welt pedig szintén jobbközép felfogású. Ha már példákkal dobálódzunk…
Azt is állította Varga (ugyanott), hogy az a kérdés, vajon „a keresztény, nemzeti újságírás nemzetstratégiai cél-e. Ha nem, az Alaptörvényt kérdőjelezzük meg. És nem kell megint törököt kiáltani.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az Alaptörvény nem védi a „keresztény, nemzeti újságírást”, ugyanis csak azt mondja ki, hogy „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.” Márpedig az alapítvány és orgánumai egyelőre nem tekinthetők állami szervnek. Törököt pedig nem kiált senki – bár Erdogan már a spájzban van –, legföljebb farkast. Az is itt van egyébként a kertek alatt.
Szerző
Bolgár György
Frissítve: 2019.01.26. 09:10

Hadi helyzet békében

A közbeszédben ha szó esik is a honvédelemről, csak egy aspektusból taglalják: ez nem más, mint a sorkatonai szolgálat. Egyes politikusok reménykednek benne, hogy a „rendpárti” emberek ezzel is tűzbe hozhatók, elsősorban persze a fontos választások idején. Akik egyetértenek a szolgálattal, ma is kárhoztatják annak megszűnését. 
Pedig tévedés, valójában nem is szűnt meg: 2004-ben, békeidőben fel lett függesztve. Ezzel együtt alkotmánymódosítás történt, beemelték a „Megelőző védelmi helyzet” minősített állapotot (Alaptörvény 51. cikk). Ennek kihirdetése újra felhatalmazást ad a sorozásra. A „ráférne a fiatalokra” szöveg pedig teljes tévedés: a fiatalokra a szülői példamutatás és egy innovatív oktatási rendszer férne rá. 
Hogy milyen a Magyar Honvédség? Minden haderő haderőnemekből áll: az elméleti felosztás szerint van szárazföldi erő, országlégvédelem, haditengerészet, hadászati légierő, hadászati rakétacsapatok. Mind az öt (vagy közel öt) csak a nagyhatalmaknak és néhány középhatalomnak van meg. Hazánknak vannak szárazföldi csapatai és van légvédelme. Bár ezzel a közvélemény nincs tisztában, de nincs légierőnk, a Gripenek funkciója légvédelmi jellegű. 
A hadi költségvetésből egyetlen hadászati bombázót tudnánk venni, és akkor katonáink már nem ebédelnének! Folytatólagos védelmi helyzetben (magyarán lövészárokban) úgy 60-70 kilométert, egy fél megyét tudnánk védeni. Kerítésépítésből persze jók vagyunk. Ma már nem feltétlen a létszám számít, hanem a csapásmérő erő, az pedig milliárdokba kerül, dollárban. Gondoljunk bele: Törökországnak 500 harci repülője van, nekünk 13. Egy orosz légideszant hadosztály hat óra alatt lebénítaná hazánkat. A NATO főtitkárnak a telefont sem lenne ideje felvenni!
Biztonságunk garanciája a NATO, ott vannak vállalásaink, amelyek teljesítése azonban nyögvenyelős (és nem csak most). Pedig ők nem feltétlen létszámemelést kérnek, hanem képességfejlesztést. A pénzt a két százalékos költségvetési részarányhoz valahonnan el kellene venni. Az egészségügy, az oktatás, már „pályázik” a stadionok árára, úgyhogy a seregnek máshol kellene forrást találni. Azt is több szakértő bizonyította már, hogy a sok haderőátszervezés, a hadivízfej helyett egy valós reform már rég közelebb hozta volna a megoldást. 
Amire nagy szükség lenne, az a minőségi tartalékképzés, de egy tartalékos rendszert a jól működő, reguláris erőhöz kell rokonítani. Hogy közkeletű példával éljek: egy menő focicsapatban akik a kispadon ülnek, közel olyan jók, mint akik a gyepen futkosnak. Náluk azonban akik a gyepen vannak, közel olyan gyengék, mint a kispadosok...
Szerző
Szűcs Mihály
Frissítve: 2019.01.25. 09:29

Új időszámítás a szülőföldön

Harmincéves vagyok és vidéki. Dunaújvárosban születtem és élek, a családi vállalkozásban dolgozom, és huszonegy esztendős korom óta foglalkozom a politikával. És most csak annyit szeretnék mondani: ébresztő!
Ősszel önkormányzati választásokat tartanak, és végképp eldől, Orbán Viktoré marad-e az ország. Ahhoz, hogy felszabadítsuk ezt a 93 ezer négyzetkilométert az elnyomó és korrupt rezsim uralkodása alól, újra kell gondolni néhány dolgot. Például már most el kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra. Nemcsak az a fontos, hogy Budapesten ki lesz a főpolgármester – nagyon remélem: párttársam, Karácsony Gergely –, hanem érdemes ránézni a vidéki térképre is. Ahhoz, hogy az ellenzék ne egy helyben topogjon, meg kell érteni, mit jelent az a szó: „vidék” a XXI. században.  
Szinte közhellyé vált, hogy „le kell menni vidékre”, noha ezt a megfogalmazást már túlhaladta az idő. Először is: a vidék nem egy homogén valami, hanem sokarcú; különböző méretű, múltú, eltérő problémákkal küzdő települések összessége. Ugyanakkor a „vidéki ember” is ugyanazt akarja, mint mindenki más. Jó iskolát, közlekedést, egészségügyi ellátást és munkát. És ezt most nem nagyon kapja meg. 
Sőt. Ma ott tartunk, hogy ha nagy nehezen megszerveződik egy gimis osztálytalálkozó, ott csak néhányan lézengünk, mert a többiek már rég Londonban, Berlinben, Bécsben élnek. Dunaújvárost az elmúlt időszakban 5000 fiatal hagyta el a jobb életminőség és munkalehetőség reményében. Ez egy 44 ezres városban elkeserítően magas szám. Vidéken a baloldal talán legfontosabb feladata, hogy a fiataloknak ne csak munkát, hanem otthont, közösséget, perspektívát teremtsen. Ez állítaná meg az elvándorlást, mi több, visszacsábítaná a fiatalok egy részét. Ez adna biztonságot és kedvet ahhoz, hogy valaki családot alapítson.
És persze nem szabad megfeledkezni az idősebb korosztályról sem. Azokról, akik már nincsenek abban a helyzetben, hogy a „nyakukba vegyék a világot”. Ők nem lehetnek másodrangú állampolgárok. Egy település olyan kell, hogy legyen, mint egy család, amelynek fiatalabb tagjai viszonozni tudják az idősebbeknek a törődést akkor, amikor nekik mutatkozik szükségük erre.
Márpedig ez nem lehetetlen. Átmegyünk a hegyeshalmi határon, és egy sor olyan, Dunaújváros méretű várost találunk, ahol öröm embernek, fiatalnak lenni, ahol nem vetődik fel nap mint nap a kérdés: menjek vagy maradjak? És ahol a megöregedés nem a kiszolgáltatottságot jelenti. Mert van lehetőség arra, hogy az emberek generációkon átnyúlva, helyben biztosítsák a megélhetésüket, fejlődjenek, innováljanak; újra és újra feltalálják, hogyan tudnak a szülőhelyükön előrelépni.
Dunaújváros is lehetne egy ilyen hely.
Egy modern, európai város. Nem a XX. század ipartelepe, hanem a XXI. század megújult és sokoldalú városa – új, közösségteremtő, kávézókat, parkokat, kulturális és szórakoztató létesítményeket kínáló belvárossal, újra kitalált, pezsgő központtá varázsolható, sokoldalú Szalki-szigettel, okosan szigetelt, korszerűen felújított „zöld” panelekkel, modern, környezetbarát közlekedéssel és több lábon álló gazdasággal, amelyben fontos szerepük van a helyi „óriásoknak” (Dunaferr, Hankook), ám rajtuk kívül is számos prosperáló cég jelenti a munkalehetőséget.
Most – mindezzel szemben – azt állapíthatom meg, hogy 9 évnyi Fidesz-uralom nem hozott egyetlen új kapavágásnyi munkahelyet sem Dunaújvárosban.
Azért kezdtem el politizálni a Dunaújvárosi Főiskola gazdálkodás szakos hallgatójaként, mert nem szerettem volna elköltözni; azt szerettem volna – és makacsul szeretném –, hogy Újvárosban is úgy élhessek, mintha Grazban laknék. Sok buktató volt a pályám során, de nem adtam fel; szívügyem a helyi baloldal és a város megújítása.
Gyerekkorom vasárnapi ebédeinek két meghatározó élménye volt. A húsleves és a baloldal kormányzásáról folytatott viták. Ma nagyban megy a nosztalgiázás arról az időszakról, amikor Újváros még a baloldal fellegvára volt. Azt az időt nem lehet és nem is kell visszahozni. Ha úgy tetszik, új időszámítást kell kezdeni; újra meg kell fogalmazni, mi az, hogy vidéki, mit jelent egy vidéki városban élni a XXI. században.
Orbánnak és hűbéreseinek nincs igényük arra, hogy újítsanak. Ők a legszívesebben visszamennének a Horthy-korszakba; így gondolkodnak, így politizálnak. A baloldal – és a formálódó közös ellenzék – feladata, hogy újrateremtse a magyar vidéket, a hazai vidéki városokat. Hogy fiatal, hiteles helyi képviselőkön keresztül elmondja, milyennek is képzeli a reményt és az esélyt adó vidéki életet. S ha ezt megteszi, simán megtörheti az orbáni uralmat.
Tévképzet, hogy vidéken a Fidesz verhetetlen és az ellenzéknek nincs esélye győzni. 2018 tavaszán a Fidesz nem Budapesten, hanem itt, Dunaújvárosban érte el a legrosszabb választási eredményét.
Azért dolgozom, hogy ez most is így legyen. Hogy a dunaújvárosiak büszkék legyenek arra a településre, amelyhez megannyi szállal kötődik Bóna István és Sváby Lajos, amely a Quimby és Nagy Ervin otthona, amely anno megkapta A nemzet sportvárosa címet, amelyben számos emlékezetes Vasasnapot tartottak, vagy ahol Koltai Róbert Csocsóját forgatták. Dunaújváros, én maradok és jövök!
Szerző
Szabó Zsolt
Frissítve: 2019.01.25. 09:29