Leteszik a fúrót az alulfinanszírozott fogorvosok

Publikálás dátuma
2019.01.28. 06:00
A kép illusztráció! FOTÓ: Shutterstock
Megint leállhatnak a lakosságnak térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők, mert a kormány nem tartotta be az ígéretét – tudta meg a Népszava.
A közfinanszírozott praxisok orvosai ismét gyűjtik az aláírásokat, újra tiltakozó akcióra készülnek. Másfél évvel ezelőtt a körzetek harmada állt le három napra, most azonban ennél jóval hosszabb tiltakozást terveznek.  
Az orvosok megelégelték ugyanis azt, hogy korábbi ígéretei ellenére a kormány továbbra sem hajlandó felszámolni az alapellátó fogászatok és a háziorvosi praxisok közötti finanszírozási különbségeket.

Pedig a fogorvosok ellátmánya töredéke annak, mint amennyit a háziorvosokra fordít az állam. Ráadásul a fogorvosoknak jóval többet kell költeniük a kezelésekhez szükséges eszközökre – állítják a tiltakozás szervezői. Gyorsan gyűlnek a támogatók, eddig ötszázan írták alá, hogy részt vennének a demonstrációban – mondta lapunknak Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az Országos Alapellátási Szövetség fogászati alelnöke. – Legutóbb január közepén írtunk levelet az egészségügyi kormányzatnak, miután két kollégánk kérdésére azt a választ kapta Csányi Péter helyettes államtitkártól, hogy indokolt a két alapellátó szolgálat finanszírozása közti különbség fenntartása. 
A helyettes államtitkár levele szerint a fogorvosi szolgálatok térítésköteles ellátásokat is nyújtanak, és ezzel kiegészül a közfinanszírozott bevételük. – Ezzel a mi olvasatunkban azt üzenték, hogy a fogorvosok a versenypiacról szerzett jövedelmükkel támogassák meg a közellátást. Ez nonszensz – állította Nagy Ákos, és úgy folytatta: – Szolgáltatására és nem a finanszírozására szerződtünk az állammal. A gyógyszertár is kínál teljes árú gyógyszert vagy gyógyhatású készítményt, ugyanakkor a betegeknek járó támogatást nem a gyógyszertár profitjából rendezik, hanem az egészségbiztosító tételesen téríti. A fogorvos hozzátette: jól mutatja a helyzet abszurditását az, hogy a gyerek és iskolafogászatok is ugyanannyit, vagy olykor kevesebbet kapnak mint a felnőtt körzeti rendelők, pedig ott semmiféle térítésköteles ellátás nincs. Nagy Ákos szerint a fogászati kasszából 30 milliárd forint hiányzik, s ha ezt a helyzetet a kormány nem rendezi, nincs más, mint fölmondani a közfinanszírozott ellátásra kötött szerződéseket. Arra a kérdésre, hogy mit remélnek az újabb tiltakozó akciótól, a fogorvos azt felelte: 
ha a demonstrációt megint csak látszatintézkedés követi, akkor beindulhat egy olyan felmondási hullám, mint az angol állami ellátásban 2005 körül, amikor szinte nem maradtak a közfinanszírozott körzetekben kollégák.

Már most is több mint 230 fogorvosi praxisból legalább fél éve hiányzik a szakorvos. Az alulfinanszírozottság azért is érthetetlen, mert a páciensek a jelek szerint elégedettek velük. Mint felidézte, egy saját, több mint ezer választ feldolgozó, nem reprezentatív Facebook-felmérésükből az derült ki: az emberek 80 százaléka elégedett az egészségbiztosító által finanszírozott körzetekben dolgozókkal. Ugyanez a kutatás arra is felhívta a figyelmet: ott, ahol kisebb a családban az egy főre eső jövedelem az állami fogorvoshoz járnak. Nagy Ákos kitért arra is, hogy felmérésük szerint az ország több mint fele körzeti fogorvoshoz jár.
Szerző
Frissítve: 2019.02.01. 14:56

A tűzoltóknak lassan elegük lesz, hogy az állítólagos hazai átlagbér töredékét kapják

Publikálás dátuma
2019.01.27. 21:18

Fotó: Népszava
Miközben - elvileg - folyamatosan nő Magyarországon az átlagkereset, a tűzoltók ebből semmit nem éreznek. A szakszervezetük szerint azonnali béremelésre van szükség, hogy ne legyenek tömeges munkahelyváltások.
"Elfogadhatatlan, hogy a KSH által közölt adatok alapján a költségvetési szektorban a közfoglalkoztatottak nélkül számolt nettó átlagkereset 245 ezer forint, ugyanakkor egy 7 éves tapasztalt tűzoltó ennek töredékét, 160.000 forint körüli összeget visz haza" - olvasható az Egységes Tűzoltó Szakszervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szervezet tudatja, a napokban kapták meg Magyarország vonulós tűzoltói a sokat hangoztatott illetményemelkedésükről szóló 2019-es parancsukat, de a helyzet sajnos drámai. Egy 7 éves beosztott tűzoltó rendszeres havi illetménye nem éri el a nettó 160.000 forintot. Ráadásul a vonulós tűzoltók kötelező alap munkaideje havi 204 óra, szemben más munkavállalók 168 órás munkaidejével. Továbbá az ígért 3 pilléres életpályamodellből 2 pillér egyáltalán nem valósult meg.

Éppen ezért a szakszervezet szerint béremelésre van szükség, hogy a szolgálatot ellátó állomány (jellemzően a tűzesetekhez, balesetekhez kivonuló tűzoltók) ne váltson munkahelyet. Továbbá az ígért pillérek bevezetése mellett a vonulós tűzoltókkal szemben támasztott fokozott fizikai és pszichikai követelmények miatt korkedvezményes nyugdíjat kell bevezetni.
Frissítve: 2019.01.27. 21:19

Soros-támogatás miatt lett áldozat a komlói rendőrkapitány?

Publikálás dátuma
2019.01.27. 21:09

Fotó: ERIC PIERMONT / AFP
Gulyás Zsolt, Baranya megye rendőr-főkapitánya január 23-ai hatállyal visszavonta Váczi Istvánnak, a Komlói Rendőrkapitányság vezetőjének parancsnoki kinevezését.
Gulyás Zsoltot egy héttel korábban bízták meg a főkapitányság irányításával, s ez volt az első olyan döntése, ami nyilvánosságot kapott. Váczi felmentése némiképp meglepő volt, mivel a 49 esztendős ezredes 13 éve irányította a rendőrök munkáját Komlón, s tevékenységével városszerte elégedettek voltak. A kapitányság bűnügyi mutatói átlagon felüliek, s Komlón nem voltak olyan „kínos rendőrségi ügyek”, amik előrevetítették a főkapitányi döntést. Váczi indoklás nélküli leváltása találgatásokra ad okot a 23 ezer lelkes városban, s a megye közélet iránt érdeklődő köreiben. Úgy tűnik, van is arra feltételezés, hogy miért kellett távoznia posztjáról az ezredesnek. A Szabad Pécs internetes hírportál szerint – vélhetően – azért, mert Váczi egy darts klub vezetőségi tagjaként elindítója volt egy drogmegelőzési programnak, s ehhez a munkához tavaly 1,9 millió forint támogatást kaptak a Soros György által finanszírozott Nyílt Társadalom Alapítványtól. A „drog helyett darts” program keretében a klub iskolai napokat szervezett, ahol a drogok veszélyeiről tartottak előadást, és dartsra tanították a diákokat, emellett – többek között – olyan darts versenyeket rendeztek, amelyeken nagyszülő-unoka párosok vettek részt. A program hatását nem könnyű pontosan felmérni, ám az tény, hogy azok az iskolák, ahol a dartsszal ötvözött drogprevenciós előadást tartottak a gyerekeknek, eddig egyszer sem jeleztek a rendőrségnek olyan esetet, hogy ott a tanulók közül valaki drogozás gyanúja miatt lett volna rosszul. Amúgy az említett megelőző programot a helyi vállalkozók támogatták pár százezer forinttal, a munka sikeréhez azonban jelentősen hozzájárult a Soros-pályázat pénze. Szerettük volna megtudni a főkapitányságtól, hogy miért mentették fel Váczit, és volt-e szerepe ebben annak, hogy egyesülete pénzért pályázott és nyert Soros alapítványától, ám a főkapitányság nem kívánt ezekre a kérdésekre válaszolni. Váczi sem nyilatkozhat, így maradnak a találgatások. A volt kapitány továbbra is rendőr maradhat, információink szerint Pécsen ajánlanak neki munkát.
Témák
rendőrség Soros