Tatár Sándor: Ő. leljük. eb. lünkre!

Vers - a kortárs magyar költészet színe-javából

A szabadság csak nyűg s veszélyes –

alkalmazkodni megtanult;

az az övé, amit ma élvez,

vakfoltos tükör lett a múlt.

Gyanakvás sarjad gyűlöletté

– az irigység jó táptalaj –

hogy kiknek pusztultát szeretné,

azt elfröcsögte már tavaly.

Csődtömeg tán, de „büszke honfi”,

szív-dobogtatja szittya vér –

nem fog az észben megbotolni;

odaveti a hittanért!

Igaz, despotát imád térden,

de eltökélt, nem ingatag;

nekem, mi nékik „haza” és „rend”,

agyrém, Hunnia, hibbanat.