Biztos szeret
Riadtan tapasztalom, milyen jó vele.
Pedig csúcskaliber, más kategória.
Nyomni kezd a tét, lassan mégis illene
hozzá nőnöm, glamour várna és glória.
Neki az se jó, ha nem eléggé fényes
hálószobájában a nagy falitükör.
Ragyogtatni kell őt, mert habár erényes,
hívásokra olykor-olykor mégis kitör.
Nem hanyatlik úgy, mint a késő esti nap.
Lázas sugárzású, folytonos őserő.
Időnként visszaad abból, amit megkap.
Elindul világgá, hátulról jön elő.
Szélroham
A megvesztegethetetlen és engesztelhetetlen
közöny marad végül, ezzé lesz minden, üres,
kopár térré változik, olyanná, mint a jeges űr –
egy konkrét elmebeteg tombol bennem, újra
kótyagosan zargat a mélységből, mindenről
van véleménye, mindig más, mint az enyém –
sunyin bomlaszt, kicsit sem szemérmes, még
suttogni se tud halkan, süket, vagy ha mégse,
akkor bölcs, és tágabb összefüggésben lát –
amit képtelenség volna tisztességes tócsánál
többnek látni, az tengert jelent neki, másképp
érzékel, dúsabb, élénkebb színekkel dolgozik –
az imént is összezavart, amikor egy Jojó nevű
gyönyörű nőnek mutattak be éppen, dörömbölt
a haragja, akár a Sakkozó szíve, mikor dönt –
úgy határoz, szabályt változtat menet közben,
melynek értelmében meghalhat a király, csak
a bástya maradjon életben, az értékesebb –
nem derül ki, milyen fénytörésben az, de neki
nem kell magyarázkodnia, neves nagymester,
a tekintély rettegve tisztelt gyászmunkása –
az őrült is új játékot hirdet bennem, játsszunk
emlékezőset, új verziót, emlékezzek késve
mindenre, amire szerinte előre kellett volna –
a víz felé nézek, egy sebezhetetlen sétahajó
fordulás közben lassan az oldalára dől, apró
szélroham, nem történt más, semmi kis szél –
a parti sétány vendégei nevetve kezdik meg
a tréfás menekülést a zivatar elől, nagy baj
nem történhet, olyat nem jelzett senki előre –
úgy látom, a hajón is mi utazunk, de a futva
iszkolók is csak mi lehetünk, velünk tart az
összes nő és minden nagy király, értem már –
tisztán emlékszem, mi fog most történni, az űr
nem fogad, hiába zuhantunk odáig, lepöcköl,
utazunk tovább, a Sakkozó, a bolond és én –
