A New England nyerte a Super Bowl-t

Publikálás dátuma
2019.02.04. 06:39

Fotó: Amy Lemus / AFP
A New England Patriots nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 53. Super Bowlt, miután 13-3-ra legyőzte a Los Angeles Rams együttesét.
A Patriots története hatodik bajnoki címét szerezte, ezzel az örökrangsor élén utolérte a Pittsburgh Steelerst. Az irányító Tom Bradynek ugyancsak ez volt a hatodik bajnoki címe, ő az első ilyen játékos az NFL-ben. Az atlantai összecsapás a Super Bowlok történetének legkevesebb pontjával záruló mérkőzését hozta.  53. Super Bowl: New England Patriots-Los Angeles Rams 13-3 (0-0, 3-0, 0-3, 10-0)  Atlanta, 75 ezer néző A New England vezethette az első támadást és a futójátékokkal jól is haladt előre, de a kilencedik nagydöntőjén szereplő Tom Brady rögtön az első passzából eladta a labdát. A Rams ugyanakkor nem élt a lehetőséggel, így újra a riválishoz került a labda. A következő támadássorozat végén már pontokat szerezhetett volna a Patriots, de Stephen Gostkowski 46 yardról mellé rúgta mezőnygól-kísérletét. A második negyed elején megszerezte a vezetést a New England: Gostkowski 42 yardról már nem hibázott. Az egész első félidőben a védelmek játszották a főszerepet, így a nagyszünetig nem is változott az eredmény (3-0). A Rams első valamire való támadását a harmadik negyed közepén vitte végig, de be kellett érnie Greg Zuerlein 53 yardos mezőnygóljával (3-3). A negyedik negyed elején is a védelmek domináltak, majd hosszú idő után Brady remek passzokkal juttatta el a támadókat a gólvonalig, onnan pedig a futó Sony Michel megszerezte a mérkőzés első touchdownját (10-3). A Rams az egyenlítés reményében támadhatott, jól is haladt előre, de Jared Goff 4 perc 17 másodperccel a vége előtt eladta a labdát. A hátralevő időben a Patriots futásokkal mezőnygól távolságig jutott, Gostkowski pedig 41 yardról berúgta, amivel bebiztosította a győzelmet. A Rams bő egy perccel a vége előtt még mindent egy lapra feltéve támadott, de csak Zuerlein kihagyott mezőnygóljáig jutott el. A mérkőzés legértékesebb játékosa (MVP) az elkapó Julian Edelman lett.
Szerző

Nem jött össze a bravúr

Publikálás dátuma
2019.02.03. 20:56

Fotó: Arne Dedert / AFP
Nem vallott szégyent a magyar Davis Kupa-csapat, ugyanakkor a hazai közönség előtt játszó Németország 5-0-ra megnyerte a felek hétvégén lejátszott frankfurti selejtezőjét.
A németek fél tucatnyi top százas teniszezővel rendelkeztek az összecsapás előtt, míg Köves Gábor szövetségi kapitány első számú embere ezúttal – kényszerűségből – a világranglistán 371. Piros Zsombor volt. A 19 éves junior Grand Slam-bajnok játékos pénteken az ATP-rangsorban 32. Philipp Kohlschreiberrel mérte össze erejét, s bár Piros nagy csatában megnyerte az első szettet, ellenfele végül 6:7, 7:5, 6:4-re behúzta a meccset.
A folyatásban az egyéni ranglistahelyezéssel jelenleg nem rendelkező Nagy Péter a világranglista harmadik helyezettje, Alexander Zverev ellen ragadott ütőt, s kapott ki 6:2, 6:2 arányban. Szombaton elsőként párosban mérkőztek meg a felek: Nagy Péter és Borsos Gábor két szettben (6:2, 6:3) kikapott Jan-Lennard Strufftól és Tim Pütztől, így a németek behozhatatlan, 3-0-ás előnybe kerültek, s bejutottak a Davis Kupa 18 csapatos döntőjébe.
Ezt követően két tét nélküli ütközet következhetett: előbb Borsos kapott ki Zverevtől 6:3, 6:4-re, majd az újonc Szintai Dávid is csak megszorongatni tudta Kohlschreibert, aki döntő szett rövidítésben múlta felül ellenfelét.
A Davis Kupa idei reformja nyomán a 12 selejtező győztesei - köztük a németek is - részt vehetnek novemberben a 18 csapatos madridi döntőben, amelynek már biztos résztvevője az előző évben elődöntős horvát, francia, spanyol és az amerikai válogatott, valamint a szabadkártyás argentin és brit csapat.
A magyar válogatott szeptemberben osztályozót játszik majd a világcsoportban maradásért.
Szerző
Témák
tenisz

Mindenki örült a végén

Publikálás dátuma
2019.02.03. 20:50

Fotó: fradi.hu
Remek mérkőzésen 32-32-es döntetlent játszott egymással az FTC Rail-Cargo Hungaria és a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős szakaszának második fordulójában. Az eredménnyel mindkét szakvezető elégedett volt.
Ha másodika, akkor találkozik egymással a ferencvárosi és győri női kézilabdacsapat, hiszen egy hónappal ezelőtt január másodikán a bajnokságban mérte össze erejét a két legjobb magyar együttes: arra a győri randevúra a vidéki csapatnál emlékeznek szívesebben, hiszen 39-33-ra győztek a győriek. Március másodikán is összecsap a két gárda, mégpedig győri pályaválasztással ismét a BL-ben.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria ideiglenes otthonában, az érdi sportcsarnokban ki sem nyitottak a pénztárak, a jegyek elővételben pillanatok alatt elkeltek, telt ház, kiváló hangulat várta a csapatokat. A ferencvárosiak már a kezdés előtt elveszítették egyik alapemberüket, Kovacsics Anikót: a betegséggel küzdő válogatott átlövő, a fővárosiak csapatkapitánya együtt melegített ugyan a társaival, de utána jelezte, nem tudja vállalni a játékot. Az FTC egyik legjobbja 2006-2016 között a győrieket erősítette.
A másik oldalon Tomori Zsuzsanna súlyos térdsérülése után (keresztszalag-szakadás miatt hagyott ki több mint fél évet) második BL-meccsén léphetett pályára. Ő a Ferencvárosnál játszott 2010-2015 között, mielőtt visszatért Győrbe, ahol korábban is szerepelt.
Görbicz Anita a felső kapufát találta el az első győri támadásnál, a második vendégakció góllal zárult, Nycke Groot lőtt a kapuba, a folytatásban ezt még hétszer megismételte, ezzel ő lett a mezőny legeredményesebb játékosa. A ferencvárosiak rögtön egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték Schatzl Nadine és Háfra Noémi révén. Ettől kezdve a házigazdáknál volt az előny, a győriek egy-egy alkalommal egyenlítettek, de vezetni nem tudtak, az első félidő 16-15-ös fővárosi vezetéssel zárult.
A második felvonás elején átrohant ellenfelén az FTC és négy perc alatt elhúzott 21-16-ra. A győriek szívós, kitartó munkával nyolc perccel a vége előtt érték utol ellenfelüket (26-26). Rendkívül izgalmasan alakult a hajrá, a győriek továbbra is mindig csak futottak az eredmény után. Az utolsó percben a ferencvárosiaknál első hazai BL-meccsén pályára lépő és hét góllal a vendéglátók legeredményesebb játékosának bizonyuló Klujber Katrin szerzett 32-31-es vezetést, amire Groot szinte azonnal válaszolt (32-32).
Hat másodperccel a vége előtt a budapestiek edzője, Elek Gábor időt kért. A Háfrával szemben elkövetett szabálytalanság miatt időn túli szabaddobást kapott a házigazda, amit a sértett végzett el, de lövése elakadt a győri sorfalban.
„Nagy büszkeség ez az eredmény – mondta Elek Gábor az FTC hivatalos honlapján. – Ha egy pihent emberrel többen vagyunk, nyerhettünk is volna. Ettől függetlenül boldog vagyok, hogy ilyen teljesítményt nyújtottunk. Az ilyen pillanatokért és az ilyen hangulatú meccsekért dolgozunk és játszunk.”
„Elismerés illeti a Ferencvárost, jobban játszott ezen a mérkőzésen – nyilatkozta Danyi Gábor, a győriek trénere. – Főleg az első félidő volt nagyon magas iramú és színvonalú. Sok helyzetet kihagytunk, de a végén így is kihoztuk a maximumot a pontszerzéssel.”
Az ETO először veszített pontot az idei BL-sorozatban, a Ferencváros pedig megerősítette a még éppen továbbjutást érő negyedik helyét a csoportban.

A további eredmények és a csoport állása

Bajnokok Ligája, középdöntő, 2. csoport, 2. forduló: CSM Bucuresti-Krim Mercator Ljubljana 32-26 Kristiansand-Thüringer HC 31-24 Az állás: 1. Győr 11 pont, 2. Kristiansand 8 (175-157), 3. CSM Bucuresti 8 (184-179), 4. FTC 5, 5. Ljubljana 3, 6. Thüringer HC 1. A csapatok a középdöntőbe magukkal hozták a csoportkörből szintén továbbjutó együttesek ellen szerzett pontjaikat is. A ferencvárosiak a következő fordulóban szombaton Ljubljanában lépnek pályára a negyedik hely elérése szempontjából kiemelkedő jelentőségű találkozón.     

Témák
kézilabda