Mikor mondhatunk nemet egy őrült parancsra? - interjú a telt házas francia darab szerzőjével

Publikálás dátuma
2019.02.05 11:20
A két főszereplő, Sztarenki Pál és Alföldi Róbert között a szerző, Cyril Gély
Fotó: Gordon Eszter
Több a józanságra intő személyiségre lenne szüksége a világnak, köztük Magyarországnak is – véli Cyril Gély francia író, forgatókönyvíró, a Diplomácia című darab szerzője.
Mi az a határ, aminél már nemet kell mondani egy őrült parancsra? Hol az erkölcs és a józan ész határa, amikor már milliók halála vagy családunk esetleges pusztulása között kell választanunk? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Cyril Gély francia szerző, forgatókönyvíró Diplomácia című darabjában, amit rendre telt ház előtt játszanak a Rózsavölgyi Szalonban, Sztarenki Pál rendezésében. Ugyanő játssza a nagy dilemma előtt álló Dietrich von Choltitz tábornokot, míg a Párizs lerombolása ellen kitartóan érvelő svéd konzul, Raoul Nordling szerepében Alföldi Róberttel találkozhatunk. „Már legalább 15 országban tűzték műsorra a darabot, s ami különösen érdekes: mindenhol eltérő az előadásmód. Másfajta mű köszön vissza Franciaországban, Németországban, Csehországban, Ausztráliában, Lengyelországban, vagy itt, Magyarországon” – mondta el lapunknak Cyril Gély, aki a magyar rendezést roppant pergőnek nevezte. Bár a mű itthoni bemutatásakor a nyelvet nem értette, feltűnt számára, hogy a főhősök remek előadása mellett a mellékszereplők is mennyire átérzik a szerepüket. Felkeltette a figyelmét az is, hogy a magyar előadás a többihez viszonyítva sokkal realisztikusabb, hívebben adja vissza a történelmet. Elmondható ez a díszletről is. „Pontosan ugyanígy nézhetett ki Von Choltitz irodája 1944-ben” – mutat rá. A francia előadás, amelynek ősbemutatója 2011-ben volt, ezzel szemben sokkal misztikusabb. Von Choltitz és Nordling is létező személyek voltak, a mű egy részében a szerző a német tiszt visszaemlékezéseit is felhasználta, maga a darab azonban fikció. „Tény, hogy a két személy találkozott egymással. Akkoriban ugyanis mintegy 3000 embert őriztek a dél-párizsi, fresnes-i börtönben, őket Auschwitzba akarták deportálni. A mű valóságalapja az, hogy Nordling az ő érdekükben szólalt fel a német tábornoknál. Sikerrel is járt, szabadon engedték őket. De sem Von Choltitz, sem Nordling nem említette a memoárjaiban, hogy a kettőjük közötti beszélgetések során szó lett volna Párizs lerombolásáról”. Miért gondolta meg magát Von Choltitz? Mi juttathatta el addig a felismerésig, hogy nem engedelmeskedhet a Führer parancsának? Erre visszaemlékezései is megadják a választ – magyarázza Cyril Gély. „Amint a műben is szerepelt, Von Choltitz két héttel Párizsba érkezése előtt találkozott Hitlerrel, s az általa korábban megismert Führerhez képest egy teljesen más emberrel találta szemben magát, aki nyomokban sem emlékeztetett a régi, energikus vezetőre. Már Parkinson-kórral küzdött, őrült, a külvilág realitásait felismerni nem képes személy benyomását keltette. Von Choltitz tisztában volt azzal is, hogy Párizs lerombolása nem változtathatja meg a háború végkimenetelét, ez már nem lehet a németek végső győzelmének kulcsa, túl késő lenne hozzá. S ami szintén kitűnt a naplóból: szerette a francia fővárost, beszélte a nyelvet, s valójában ő maga is meg akarta védeni Párizst. Ezért kapitulált. Nagy-Britanniában ezután csak két évig tartották fogva, pedig több várost rombolt le, Rotterdamot, Szevasztopolt, s több ezer zsidót ölt meg”. Von Choltitz talán már a jövő Európájára is gondolt. „A darabban is szerepel erre való utalás, amikor Nordling azzal érvel: gondoljon Franciaország és Németország jövőbeni kapcsolatára. S tény, hogy ma közös Európában élünk, melynek két jelentős szereplője ez a két ország”. Cyril Gély meggyőződése, ha Von Choltitz lerombolta volna Párizst, nem élnénk közös Európában. Mint mondja, a francia-német viszony döntő változásokon ment át az eltelt bő hét évtized alatt. A franciák ugyan még emlékeznek arra, mi történt akkor, ettől függetlenül nagy a barátság, a testvériség Párizs és Berlin között. A britekkel is jó ugyan a viszony, ám „mindenki sajnálja távozásukat az Európai Unióból. Ez az ő választásuk volt, ezt tiszteletben kell tartani”. Ugyanakkor – vetjük közbe – itt, Magyarországon különösen időszerűnek tartjuk a darabot, hiszen egyes politikai vezetők az erős Európai Unió helyett nemzetállamokban gondolkodnak, de ami ennél is rosszabb, a diktatúrát tartják követendő példának. „Párizs túlélte 1944-et, részint Nordlingnak köszönhetően, ám úgy vélem, Magyarországnak is szüksége lett volna egy a svéd konzulhoz hasonló józan személyiségre, de nem csak Budapestnek, az Egyesült Államoknak Donald Trump, Oroszországnak Vlagyimir Putyin, vagy Törökországnak Recep Tayyip Erdogan elnöksége előtt”. Hozzáteszi, talán a magyar előadásmód realizmusa is arra vezethető vissza, hogy Magyarország kiélezettebb helyzetben van, mint amilyenben Párizs volt a 2011-es bemutató idején. Mint mondja, Franciaországot nagyon is érdeklik a hazánkban zajló események. „Ma az emberek egyre jobban hallatják a hangjukat Európában, nálunk például a sárgamellényesek révén. De tudni akarjuk azt is, mi történik más országokban” – jegyzi meg. A mű más okokból is aktuális. Sok öngyilkos merénylő esetében is felmerül a kérdés, miért hajtja végre az őrült parancsot, s oltja ki ártatlan emberek életét? „Éppen ez a fő mondanivalója a darabnak. Mi az a pont, amikor már nemet kell mondani egy parancsra? Mi az erkölcsi határ? Egyáltalán, hol az őrület határa? Nem véletlen, hogy ezt a dilemmát egy a parancsokat végrehajtó katona és az ellensúlyt képező diplomata szemszögéből mutattam be – fejti ki. – Sajnálatos módon, mindez bármely országban bekövetkezhet. Emlékezhetünk, mi történt az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én. A szíriai Aleppó egykor a világ egyik legszebb városa volt, mára a földdel vált egyenlővé. De európai országokat is említhetnék, ahol ropognak a fegyverek.” A szerző azonban hozzáteszi: Von Choltitz valójában már a mű kezdetén tudja, nem fogja végrehajtani a parancsot. Ekkor még nem feszül rajta a tiszti ruha, sötétség honol a város felett, nem látja a Concorde teret, az Eiffel-tornyot, az azonban szembetűnő: komoly kétségei vannak – mutat rá Cyril Gély. Ám nemcsak benne merülnek fel kételyek, a nézőben is. A cél ugyanis az volt, gondolkodjunk el mi is a nagy dilemmán: „Mit tennék én magam a tábornok helyében? Leromboltam volna Párizst? Vagy megmentettem volna a családom?” Valójában mindaz, amit a színpadon látunk, mintha Von Choltitz és a lelkiismerete között játszódott volna le – teszi hozzá a szerző. „Nordling úgy tűnik fel, mintha egy álomból lépett volna elő” – mutat rá. A Diplomáciából 2014-ben film is született. „Egy feltétellel adtam ehhez a hozzájárulásomat, méghozzá azzal, hogy a 2011-ben bemutatott színdarab főszereplői, André Dussollier és Niels Arestrup legyenek a film főhősei is. Először attól tartottam, hogy mivel színpadi dráma átiratáról van szó, ezért nem igazi, vérbeli mozi lesz. Amikor azonban már az első változatot láttam, eloszlott minden kételyem”. Az alkotásnak nagy sikere lett, szerte a világban igen sokan megnézték, ami azt jelzi: Volker Schlöndorff rendező remek munkát végzett – mondja Cyril Gély. „Már vagy ötvenszer megnéztem” – mondja. S az is a kivételes mai német-francia viszonyt jelzi, hogy a művet éppen német rendező filmesítette meg. Infó: Cyril Gely: Diplomácia Rózsavölgyi Szalon legközelebb: február 28-án este 6-kor és 9-kor. főszerepben: Alföldi Róbert, Sztarenki Pál

Névjegy

Cyril Gély 1968-ban született. 2003-ban jelentkezett első színpadi művével, a Signé Dumas-val. 2011-ben vitték színre Diplomácia című munkáját a Madeleine színházban. 2014-ben Volker Schlöndorff német rendező készítette el filmes változatát. Cyril Gély a 2014-es Sanghaji Filmfesztiválon megkapta a legjobb forgatókönyvért járó nagydíjat, 2015-ben pedig a francia César díjat a legjobb átiratért.  

Frissítve: 2019.02.05 11:20

Fel sem vetődött az ExperiDance megszűnése

Publikálás dátuma
2019.04.18 13:58
Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes
Fotó: MTI/ KOSZTICSÁK SZILÁRD
Nyolc táncos távozott Román Sándor együtteséből, de arról szó sincs, hogy feloszlana a tizenkilenc éves társulat.
A Táncélet (illetve a Corn & Soda) cikke alapján csütörtökön több online lap arról számolt be, hogy tizenkilenc év után megszűnik az ExperiDance Tánctársulat, ám ebből egy szó sem igaz – nyilatkozta a Népszavának a társulat ügyvezető igazgatója, társtulajdonosa, Vona Tibor. – Valóban több előadásunk elmarad, mivel nyolc szólista távozott az együttesből. A színpadi minőségben viszont nem kötünk kompromisszumot: nem tudtuk olyan gyorsan betanítani a helyükre érkezetteket, és nem kívántuk megnyirbálni a produkciókat. Tizenkilenc év és háromezer előadás után egy-két előadást leállítottunk, ebből kerekedett ez az egész. Ez roppant szomorú, elkeserítő. Mint ügyvezető, én nagyon rosszul végezném dolgomat, ha ennyi idő alatt egy tizenkilenc éves, három-négymilliárd forint értékű brandet lerombolnék azzal, hogy néhány előadást nem mutattunk be. Ráadásul az ExperiDance nemcsak tánctársulat, hanem egy nagyobb portfolió, egy cégcsoport - tette hozzá. Tizenötmillió forintot visszafizettünk a nézőknek az elmaradt előadások miatt – mondta Vona Tibor. − Más társulatok is leállnak, hogyha éppen a repertoárt frissíteni vagy betanítani kell, ebben semmi újdonság nincsen. Mi folyamatos műsorszolgáltatók voltunk, most a logisztikát nem sikerült tökéletesen összeraknunk, de csak ennyi történt, semmi extra. A Győri Balett is leállt egy időre, miután az együttes vezetője, Markó Iván távozott, de nem szűnt meg. Vona Tibor cáfolja a az elmaradó tao-pénzekkel kapcsolatos híreket is. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő visszaigazolta, hogy érvényesnek tartja az EPER-pályázatunkat. (Az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás megszüntetését kompenzálandó a kormány az előadó-művészeti szféra közvetlen támogatásának új pályázati rendszerét alakította ki – a szerk.) Most várjuk, hogy mennyi – a taót kiváltó − támogatást kapunk az új kulturális finanszírozási rendszerben - közölte lapunkkaL. 
 Vona Tibort nagyon bosszantja, hogy a rossz hír azonnal felkapott hír lesz, ráadásul úgy, hogy nem is igaz. – A Schwajda György vezette kaposvári színházban, vagy a Jordán Tamás-féle Nemzeti Színházban is előfordult, hogy több hónapot csúszott egy premier, de azokból nem lett ekkora rémhír.  Tizenkilenc éve működünk, nagyon kevés ilyen társulat van Magyarországon. A pályatárs együttesek általában ilyenkorra már megszűnnek, vagy személyi ellentétek, vagy a pénz hiánya, vagy az ötlettelenség miatt. Az ExperiDance – és ezt nem csak az elfogultság mondatja velem – e szempontból is hungarikum – mondta Vona Tibor.

Az ExperiDance

2000-ben alakult Magyarország első magántánctársulataként. Alapítója Román Sándor koreográfus, táncművész és Vona Tibor producer. Az ExperiDance a RaM Colosseum rezidens művészeti együttese annak megnyitása, 2011 tavasza óta. Eddig mintegy két tucat produkció kötődik az együttes nevéhez, művészeti hitvallása, hogy „a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal” szelídítse meg, fokozza a végletekig. Tagjai magasan képzett táncosok. Látványos show-it eddig több mint 2,5 millióan látták. A tao támogatási rendszer – amely a jegyárbevétel 80 százalékáig adhatott kompenzációt − egyik legnagyobb nyertese volt a társulat.

A társulat közleménye

Az ExperiDance menedzsmentje a honlapján is cáfolta a társulat megszűnéséről szóló hírt, amit alább közlünk. >>„A társulat tulajdonosai nem döntöttek a társulat felbomlása mellett, erre vonatkozóan tulajdonosok között semmilyen belső tárgyalás nem történt.   A repertoár bemutatása időszakosan lett csak leállítva, melynek oka nyolc kiváló, tapasztalt táncművész rövid időn belüli távozása, akiknek többsége fajsúlyos, többnyire szólista szerepeket töltött be a darabjainkban. A színpadi minőség tekintetében a művek megnyirbálásával, csak félig felkészült szereplőkkel nem kívánunk színpadra állni, ebben nem kívánunk kompromisszumot kötni magunkkal, hiszen ezzel azonnal becsapnánk a leghitelesebb véleményformálóinkat, a nézőinket! A főszerepek visszapótlása az ExperiDance székházának professzionális próbatermi körülményei között jelenleg is zajlik. A társulat aktivitását napi szinten szervező szakmai és értékesítő menedzsmentnek nincs tudomása arról, hogy Román Sándornak lenne egy „újonnan szerződött” tánctársulata. Román Sándor ugyanazokkal a táncművészekkel dolgozott az elmúlt héten, időszakban is, akikkel az elmúlt egy évben is dolgozott. A társulat minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy számtalan szerződéses kötelezettségének eleget téve mielőbb újra színpadra lépjen, olyan minőségben, mely minőség alapján anno kiérdemelte nézőitől a „Ritmus Ünnepe” kitüntető jelzőt!<<

Frissítve: 2019.04.18 14:06

Egy hiteles ember – Film a pápáról, aki nem akart pápa lenni

Publikálás dátuma
2019.04.18 12:00

A türelem egyházfője, aki friss levegőt akar engedni az egyházba: új oldaláról ismerhetjük meg Ferenc pápát Wim Wenders filmjéből.
Ferenc pápának sokféle arcát ismerjük. Az egyszerű emberét, aki 2003-as megválasztása után bongiornóval köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt tízezreket, s lemondott az Apostoli Palota pompájáról. A jóságos atyáét, Szent Ferenc követőjéét, aki felhívja, felkeresi a bajba jutottakat, a gyászolókat, a betegeket, az emberi méltóságukban megsértetteket, a bebörtönzötteket, hogy erőt adjon nekik. A forradalmárét, aki a társadalom peremére jutottakat, a szegényeket, a menekülteket, a munkanélkülieket karolja fel. A szigorú főpásztorét, aki keményen inti a fiatalokat arra: legyenek bátrak, vállaljanak nagyobb szerepet a társadalomban. De egyre többször találkozhatunk azzal a pápával, aki a testvériség, a párbeszéd üzenetét hirdeti a világban. Aki elmegy a muzulmán országokba, gesztusokat tesz a zsidóknak, a pravoszlávoknak, hogy arra emlékeztesse őket: a vallások nagy része egy tőről fakad, s azt keressék, ami összeköti, s nem azt, ami szétválasztja őket.
Azt gondolhatnánk, mindent tudunk már a pápáról. Wim Wenders Ferenc pápa – Egy hiteles ember című filmjének azonban éppen az a legnagyobb értéke, hogy egy eddig ismeretlen arcát is bemutatja. A „türelem pápáját” ismerjük meg, aki nem fukarkodik paptársainak bírálatával. Úgy véli, sokan az egyházból „süketek”, nem hallják meg, mit mondanak az emberek. A pápa megértette, amit már a II. vatikáni zsinat pápája, XXIII. János is felismert: „friss levegőt” kell engedni az egyházba. Próbál is haladni az által kijelölt úton, ám időnként bizony ő is megakad, lelassul, túl nagy az ellenszél. Ezzel előre is számolt. „Sosem akartam pápa lenni” – árulta el egy gyermeknek.
Wim Wenders munkáját a Vatikán is segítette, több mint két évig kísérhette a pápát, aki minden kérdésre őszintén válaszolt. Ám nemcsak az egyházfő személyiségét ismerhetjük meg jobban, kiviláglik az is, milyen egyházat is szeretne. A szegények, az odafigyelés, a nyitottság egyházát képzeli el. „Nem lehet két urat szolgálni, vagy az Urat, vagy a pénzt szolgáljuk. Az Evangélium középpontjában is a szegények állnak” – figyelmeztet. „Nemet mondunk az egyenlőtlenséget szolgáló gazdaságpolitikára” – mondja latin-amerikaiak előtt az egyik bejátszás szerint. Tudja, hogy megannyi, ahogy fogalmaz, járvány fenyegeti az egyházat. Hírnevét csorbítják azok a papok, akik szexuális bűncselekményeket követtek el. „Ez az egyik legsúlyosabb bűn” – hangsúlyozza, ezért polgári bíróság előtt kell felelniük tettükért.
A filmben egy sor archív felvétel tűnik fel, amelyek egyértelműen bizonyítják: Ferenc személyiségét nem változtatta meg a pápaság, mindig, még Buenos Aires érsekeként ugyanazt a programot próbálta megvalósítani. A szeretet programját. Ez azonban csak akkor győzedelmeskedhet, ha leomlanak lelki falaink. A belső és külső falak csak a megosztást szolgálják. Meg kell védenünk a Földet – figyelmeztet 2015 júniusában megjelent Laudatio si enciklikájában. „Párbeszédet kell folytatni a tudományos élet képviselőivel” – magyarázza a filmben -, hogy megőrizzük a Teremtés csodáit, természeti értékeinket. S ami a legfontosabb: a megbocsátás egyházára van szükség. Éppen az vétkezik, aki mást vádol bűnnel – mutat rá. Wim Wenders filmjéből egy olyan személyiséget ismerhetünk meg, aki valóban jobbá, igazságosabbá akarja tenni a világot és senki sem térítheti le erről az útról. Hogy célba ér-e? Ehhez – mint mondja – a hívők imáira is szüksége van. Ám a film arra a következtetésre jut, hogy a pápa már eddig is nagyon nagy utat tett meg.

INFÓ

Ferenc pápa – Egy hiteles ember Bemutatja a Pannonia Entertainment

Frissítve: 2019.04.18 12:00