Amerika;Szijjártó Péter;Mike Pompeo;

2019-02-11 18:21:59

Gázt és fegyvert is vennénk Amerikától - Pompeo és Szijjártó szépen mosolyognak

Elmaradt a nyílt magyar kormánykritika Michael Pompeo látogatásán. Amerikai gyártású légvédelmi rendszert vásárolhatunk – mint azt lapunk korábban megírta.

Szívélyes hangnemben zajlott a magyar és az amerikai külügyminiszter sajtótájékoztatója, bár korábban a Népszava több forrása is arról számolt be, kritikák is érhetik a magyar kormányt a zárt tárgyalásokon. Ennek utólag nem adott hangot Michael Pompeo. A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter kiemelte, hogy hét és fél éve nem volt amerikai külügyminiszter Budapesten. Elkezdtük építeni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillért is, Ennek korábban csak a gazdasági és a védelmi pillére létezett, de amióta Donald Trump az elnök, gyors javulást hoztak a politikai kapcsolatok. Mindkét kormányzat „hazafias politikát folytat”, mindkét kormányzat alapvető kötelességének tekinti saját polgárai biztonságát – így működött együtt Budapest és Washington a globális migráció ellen, és közösen lépnek fel azért, hogy Izrael nemzetközi megítélése igazságos legyen.

Szijjártó Péter szerint mivel a magyar kormány a kölcsönös tisztelet talaján áll, elvi alapon vétózott meg minden uniós döntést,, ami az Egyesült Államok szuverén külpolitikai döntéseit bírálta volna. Ugyanakkor őszinte külpolitikát is folytatunk, így Szijjártó Péter szerint könnyen megvitathattak olyan kénye ügyeket is, mint Ukrajna, a Kárpátaljai magyarok helyzete, a Kínához, Oroszországhoz fűződő viszony. Szijjártó szerint Nyugat-Európában elképesztő képmutatás megy Oroszország felé, a felszín fölött megy a kritika, miközben komoly üzleteket kötnek Moszkvával. A magyar kormány bővíti koszovói misszióját és részt veszünk idén a Balti államok légterének védelmében.

A kétoldalú védelmi együttműködés megkötéséről lezárták a tárgyalásokat, így azt a jövő héten az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé terjesztik. A jövő héten szintén ehhez a bizottsághoz fordulnak közép hatótávolságú légvédelmi rendszer beszerzése témájában – mint a Népszava elsőként megírta, norvég-amerikai Kongsberg légvédelmi rendszer beszerzése jöhet szóba. Energiabiztonság terén a magyar kormány kérte az amerikai partner, hogy hasson oda, az Exxon mobile romániai gázkitermeléséből magyar cégek vásárolhassanak, jelenleg is 3 milliárd köbméter gázt tudnánk azonnal lekötni.

Mickael Pompeo azt mondta, külön jelentőséget ad a látogatásának, hogy harminc éve dőlt meg a kommunizmus, majd a magyarok szabadság iránti elkötelezettségét méltatta. Mint mondta, örül, hogy lezárhatták a megbeszéléseket a közös védelmi egyezményről és hogy megállapodhattak a védelmi magyar képességek növeléséről. Washingtonnak fontos, hogy a magyar kormány elkötelezett a védelmi kiadások növelése mellett a GDP 2 százalékos arányáig.

Fontos, hogy támogassuk Ukrajna területi egységét, Oroszország soha nem lesz soha a kis népek szabadságának támogatója a térségben, erre felhívtam magyar partnerem figyelmét - mondta Pompeo, hozzátéve, hogy Pekinggel kapcsolatban ugyanez a helyzet. „Oroszország és Kína nem elkötelezett a demokrácia iránt. Ezért fontos, hogy olyan civilekkel is találkozhattam, akiknek ez fontos – fogalmazott.

Bejelentette még, hogy ösztöndíjprogramot indítanak magyar középiskolásoknak, akik kinti tanulmányaik mellett amerikai családoknál lakhatnak majd, erősíteni fogják a katonai együttműködést, magyar katonák vehetnek részt amerikai katonai akadémiák képzéseiben. Megismételte, hogy a teljes régióban támogatni fogják a helyi média működését és függetlenségét. „Túl gyakran előfordult, hogy az USA hiányzott a régióból és ilyenkor más próbálta ezt a teret kitölteni, ennek most véget vetnek, itt akarnak lenni és védeni a szabadságot – mondta végül.

Kérdésre válaszolva Szijjártó azt mondta, a Kínával folytatott kereskedelmi kapcsolataink nem akadályoznak minket abban, hogy lojális tagjai legyünk a NATO-nak. A legnagyobb kínai kommunikációs cég itt van Magyarországon – de egy német és egy brit cég a legfőbb partnere. Majd megismételte, hogy álszentség Magyarországot bírálni, amíg épül az Északi Áramlat 2,, amíg a francia elnököt sztárként fogadják a szentpétervári gazdasági fórumon és általában: egy csomó nyugati állam sokkal nagyobb volumenben köt orosz üzleteket.

Az M1 Híradó kérdésére Szijjártó azt mondta, Magyarország mindent megtett az elmúlt években, hogy diverzifikálja gázbeszerzéseit, most már technikailag tudnánk román vagy horvát forrásból is gázt venni, de utóbbi jóval drágább, mintha például Hollandiából vennénk. „De Nyugat-Európának nem érdeke, hogy Közép-Európa diverzifikálni tudja a gázbeszerzéseit, erre bizonyíték az Északi Áramlat 2. építése” - mondta.

Mike Pompeo látogatására némi diplomáciai huzavona után került sor, Orbán Viktor még január elején jelentette be, hogy telefonon beszélt az amerikai külügyminiszterrel, aki nemsokára Budapestre jön, majd Washingtonból azt közölték, hogy egyelőre nincs konkrét időpontja az útnak – ami a diplomáciában klasszikusan a nyomásgyakorlás eszköze. Ezek után írt az Átlátszó, a Direkt 36 és lapunk is arról, hogy több téma miatt is komoly elégedetlenség van az Egyesült Államok részéről a magyar kormány irányába, elsősorban Ukrajna NATO-integrációjának blokkolása, az amerikai energetikai- és fegyver üzletek elmaradása és a kétoldalú védelmi egyezmény aláírásának lebegtetése miatt. A magyar diplomácia ezért „tűzoltó üzemmódba” kapcsolt és Szijjártó Péter a múlt héten Washingtonban minden bizonnyal jelentős engedményeket tett Wess Mitchell külügyi államtitkárnak.