Hartay Csaba;
irodalom;szépirodalom;versek;Nyitott mondat - irodalom;
2019-02-17 14:50:00
Fehérben színek alszanak
Nézd, ez marad utána.
Minden kiáltás kihűl.
Fehér paplan a halálos ágyon.
És onnantól a fehér végtelen.
És innentől a csend vásznai.
Visszafojtás, kimerülés.
A hallgatás fagyponthoz húz.
Ez marad utána, az idő kopogása.
A fagyban van a legtöbb.
A csendben van a még több.
A fehérben színek alszanak.
A holt tájban annál is több.
A fehér a leggazdagabb.
A veszteség még dúsabb.
De nincsenek viszonyok.
Nincstelen tél fosztogat.
Jégvilág csendje
Jégvilág csendje, csak a rianások
fogcsikorgató iramai.
Fagyidegen viszonyok.
Nem lehet megérinteni a telet.
Nem lehet uralni a hatalmasabbat.
Ha maradunk, megöl.
Egy évszak barlangja ez.
Ködbe vájt kiáltásaink
horizontfalba ütköző koppanásai.
Ott lehet a vége.
Halmazállapot-rétegek
között ténfergünk.
Fény, pára, jég, víz és iszap.
Csupa egykor működő szerv a partvonal.
A deres ponyvák a nyár szívburkai.
A lefordított csónakok roppanó kitinjei alatt
rozsdás láncok, lakatok tűrik az elzárt időt.
A legszürkébb dél közeleg.
A folyókanyar olvadozva tagadja egykori kristályait.