szakszervezetek;Varga Mihály;érdekegyeztetés;munka;

2019-02-14 13:12:30

Rugalmas nyugdíjrendszert és új sztrájktörvényt dolgoznának ki a szakszervezetek

Három szakszervezet közösen írt levelet Varga Mihály pénzügyminiszternek, amelyben az érdekegyeztető fórumok átalakítását is felvetették. A munka világának számos területén vannak javaslataik.

Három szakszervezeti konföderáció, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) levelet küldött Varga Mihály pénzügyminiszternek, amelyben többek között javaslatokat tettek az érdekegyeztető fórumok átalakítására és megújítására - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Az érintett szakszervezetek szükségét látják, hogy felálljon egy olyan új, a munka világát érintő általános érdekegyeztető fórum, ahol a versenyszférát és a közszférát együttesen és általánosan érintő kérdések kerülnek megtárgyalásra. Ilyenek a minimálbér tárgyalások - amelyből eddig a közszféra érdekképviseletei kimaradtak -, vagy az általános munkajogi-, foglalkoztatáspolitikai-, munkaerő piaci kérdések.

Javasolták továbbá, hogy a munka törvénykönyvének átfogó felülvizsgálatát mihamarabb kezdjék meg a szakszervetek és a kormány képviselői közösen. A 2012. óta érvényben lévő törvény sok ponton túlzottan hátrányos a munkavállalókra nézve. Kulcskérdés például a sztrájkjog újraszabályozása is. Ennek kidolgozását a szakértőik megkezdték, és belátható időn belül javaslatot is tesznek.

A szakszervezetek a nyugdíjrendszer újragondolását is el akarják érni. A jelenlegi merev, csak a munkavállaló életkorát figyelembe vevő rendszer helyett, javasolják új, rugalmas nyugdíjrendszer kidolgozását. Ez egy bonus-malus rendszeren alapulna, amely különböző korkedvezményes és korengedményes nyugdíjba vonulási szempontokat és lehetőségeket venne figyelembe. Fontosnak tartják a megváltozott munkaképességű dolgozók támogatását is, ezért, mint írják, számukra is ki kell dolgozni a megfelelő szempontokat, amelyek természetesen szerves részei lennének az új nyugdíjrendszernek.

A konföderáció alapelve a „tisztességes munkáért, tisztességes bér”. A közleményben lényegesnek nevezik a területi és nemek közti béregyenlőtlenségek megszüntetését. Szintén céljuk a béren kívüli juttatások kedvezményes adózásának visszaállítása, újragondolása. A szakszervezetek szerint a kedvezményesen adható juttatások körének bővítése mindenképpen szükséges, mert azok segíthetik a munkavállalók megtartását, a fluktuáció csökkentését, és növelhetik a munkavállalói elégedettséget is. A közalkalmazotti bértábla rendszerszerének átalakítása, újraszámítása, és a diplomás bérminimum bevezetése enyhíthetné a közszférában a bértorlódások miatt kialakult feszültségeket.

Az ÉSZT, a MASZSZ és a SZEF tudatta, elkötelezettek, hogy a munka világát érintő égető problémák, újratervezett érdekegyeztető fórumok segítségével, mielőbb megoldásra kerüljenek, mert, ahogy fogalmaznak, ez Magyarország hosszú távú gazdasági fejlődésének és felemelkedésének alapja.