Franciaország;buszozás;

2019-02-15 12:00:38

Nem számíthatnak kárpótlásra a magyar síelők, akiknek halálfélelmük volt a buszos utazáson

A jármű több órás késéssel indult, a francia határtól nem messze elromlott a váltója, beragadt a busz a hóba, nem volt rajta hólánc – botrányos körülményekről számoltak be az utasok.

Hibás műszaki állapotban, nyári gumikkal, kizárólag románul beszélő sofőrökkel és a szervezők nélkül indultak útnak a Suli Sí és a Travelex franciaországi sítáborának buszai magyar utasokkal – írja az Index.

A portál szerint összesen három busz indult Franciaországba, és az utasok beszámolóit összegezve kettővel már az induláskor problémák voltak.

Az egyik jármű több órás késéssel, törött lökhárítóval és berepedt szélvédővel érkezett a találkozási helyre. A szervező cég a portálnak azt írta, a busz elütött egy szarvast a Népliget felé, azonban a sérülés „nem veszélyeztette az utasok biztonságát, mivel a busz menetstabilitását nem befolyásolta”. Szerintük a buszok műszaki állapota rendben volt, mindegyik busz tiszta, utazásra alkalmas állapotban volt, más rendkívüli esetről nem tudnak.

A másik buszra az egyik utas szerint szintén órákat kellett várni és az utasok közben semmilyen tájékoztatást nem kaptak a szervezőktől. Egy másik utas a sítábor után, már itthonról tudta meg a cég egyik munkatársától, hogy ez a busz olyan rossz műszaki állapotban volt, hogy a sofőrök nem mertek vele elindulni, és a Népliget környékén várakoztak. A buszos vállalat a Spanyolországból Romániába tartó buszt riasztotta, a két jármű sofőrjei Budapesten cseréltek, és az új busz a kipihent sofőrökkel begurult a Népligetbe. Itt kiderült, hogy a sofőrök a románon kívül nem beszélnek más nyelven, a szervezők közül pedig senki nem szállt fel a buszra, így csak mutogatva lehetett kommunikálni a buszvezetőkkel.

Az Indexhez fordult egy édesanya is, akinek egyetemista lánya a barátnőivel jelentkezett a sítáborba. A nő arról számolt be, hogy a lányok nem mertek felszállni, amikor meglátták a zörgő, műszakilag rossz állapotú buszt, inkább lemondtak az utazásról és hazamentek. Másnap reggel az itthon maradók kaptak egy sms-t arról, hogy 13 órakor indul egy másik busz a Blaha Lujza térről. Ez már egy 22 fős, jó állapotú, magyar rendszámú busz volt, magyar sofőrökkel.

Azonban azok, akik előző este vállalták az utat a román buszokon, rosszabbul jártak: az utasok beszámolói szerint például a francia határtól nem messze elromlott a jármű váltója, beragadt a busz a hóba, és az utasoknak kellett kitolni, hólánc nem volt a járműveken. A csoport szombat délelőtt indult haza Budapestre. Néhányan – ahogy előre jelezték – nem szálltak fel a román buszra, inkább egyénileg oldották meg a hazautat, vállalva a plusz költségeket.

Az indulásnál kiderült, hogy többen nem férnek fel egyik román buszra se, a felszerelésekkel, bőröndökkel együtt már nem volt elég raktér. Némi reklamálás után azonban előkerült egy modern, magyar rendszámú busz, és akik nem fértek fel a román buszokra, átszállhattak arra.

A buszok vasárnap hajnalban értek haza. A Suli Sí az Indexnek azt írta: a síszezon után felülvizsgálják a buszos társasággal kötött szerződést. Arra a kérdésre, hogy tervezik-e kárpótolni valamilyen formában az utasokat, azt válaszolták, nem, mert