Itt nem született más, mint egy nemes veretű politikai propagandaanyag – vélekedett Szilágyi János az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) új, a szakképzési rendszer megreformálásáról szóló stratégiájáról. Megírtuk: a lapunk birtokába került, A szakképzés és felnőttképzés megújításának középtávú szakmapolitikai stratégiája című dokumentum több pontban vázolja fel, milyen „beavatkozások” szükségesek ahhoz, hogy a szakképzés modernebb és népszerűbb legyen. Az anyagban szó van a tankötelezettség korhatárának 17 évre emeléséről is, ám az ITM szerint a tervezet kormány elé kerülő változatában ez már nem lesz benne.
Szilágyi szerint a Szakképzés 4.0-nak is nevezett anyag az alapproblémák megkerülésével született meg; látszik rajta, hogy az valójában a döntéshozóknak, nem pedig „az élet számára” készült. – Vannak mozaikszerű jó gondolatok, ötletek, felvillanások, amelyek innen-onnan lettek összelopkodva, de ezeket is felemásan, dilettáns módon barkácsolták össze. Erre példaként említhető a tankötelezettségi korhatár felemelése felemás módon 17 évre, amelyet egyébként rész-szakképesítéssel ki lehet(ne) váltani, tehát adtunk is, meg nem is, mivel rész-szakképesítést fél-egy év alatt bárkinek tudnak adni, és segédmunkásnak, vagy közmunkásnak ezzel jól el lehet helyezkedni. Jó plágiumnak tűnik az ösztöndíj bevezetése, mivel ezt már évek óta jelezték mértékadó szakmai körök, hogy manapság szinte minden szakma hiányszakmának minősül – fogalmazott Szilágyi.
A szakértő szerint elhibázott gondolat, hogy a szakközépiskolát szakképző iskolává akarják átnevezni, amely korábban két iskolatípus összefoglaló neve volt (szakiskola és szakközépiskola). – Nagyobb probléma az az elgondolás, mely szerint nem lesz lehetőség a szakközépiskola elvégzése után nappalin érettségizni, ezzel megerősítve a magyar szakképzés zsákutcás jellegét – mutatott rá Szilágyi. Hozzátette: az, hogy a szakgimnáziumokat technikumokká neveznék át, a szakgimnáziumi képzés kormányzati szintű kudarcának beismerése. Az elemző szerint a koncepció legnagyobb hiányossága, hogy „leszűkíti annak tartományát ipari-technológiai kérdéssé, holott az innovatív társadalom magában foglalja a társadalom humántőkéjének fejlesztését, az iskolázottság növelését, a társadalmi kohézió erősítését, az örök vesztesek felkarolását, valamint a jövő kihívásaira történő felkészülést”.
– Összegezve megállapítható, hogy az írásmű a döntéshozói jóindulat és politikai szándékok, elvárások kiszolgálása szempontjából meggyőző marketing terméknek fog bizonyulni, de a magyar szakképzés hosszú távú, valós problémáinak megoldásában elenyésző szerepet fog játszani. Csak jelzem előre, hogy ez nem a tudásalapú, innovatív társadalom szakképzésének stratégiája, annak ellenére, hogy a szómágia és képmutatás szintjén ezt az illúziót próbálja nagyon hatásosan és zavarosan kelteni – vélekedett Szilágyi.
Pedig nagy szükség lenne a szakképzés valódi reformjára: a munkaerőpiacon 250-300 ezer fő hiányzik, a gazdaság hosszú távú fenntartható fejlődése került veszélybe, amely a rendszer gazdasági stabilitását, működőképességét veszélyezteti. A szakértő szerint Magyarországon foglalkoztatási válság alakult ki, politikai kényszerintézkedések bevetését kellett alkalmazni, amely a túlóratörvény puccsszerű elfogadtatásával meg is történt. A krónikussá váló szakemberhiány olyan súllyal nehezedik a gazdaságra, a cégekre, hogy halasztva készülnek el beruházások és a vállalatok döntő többsége szerint a szakemberhiány jelenti a termelés növekedésének legnagyobb korlátját.
Az Iparkamara volt képzési igazgatója szerint az elmúlt évek hibás szakképzés-politikájának eredendő bűnei közé tartozik a szakiskolai képzés „szegregált képzési formává silányítása”, ahová a társadalom peremére szorult réteg gyermekei kerülnek be, akik funkcionális analfabétaként nem képesek szakmát elsajátítani, többségük fiatal munkaerőként csak betanított, vagy segédmunkára alkalmas. A szakgimnáziumi képzés erőltetése is súlyos károkat és torzulásokat okozott, az óraszerkezet radikális megváltoztatása, valamint a szakmai érettségi bevezetése tovább szűkítette a továbbtanulási lehetőségeket, amely „megadta a kegyelemdöfést” ennek az intézménytípusnak.
Az elmúlt nyolc év tapasztalatai bebizonyították, hogy hibás lépés volt a tankötelezettségi korhatár leszállítása is. – Itt, ami leginkább romboló volt, az üzenet és a politikai szándék, a „renitenskedő” tanulók megregulázása, eltávolítása, közmunka „rezervátumba” kényszerítése – fogalmazott Szilágyi, hozzátéve: a szakértők döntő többsége részéről tapasztalt legszomorúbb beigazolódás, hogy a korai iskolaelhagyók száma a 2010-es 10,8 százalékos arányához képest 2017-re 12,5 százalékra szökött fel, az uniós országok szégyenpadjára küldve Magyarországot.
