Tudomány;E-cigaretta;e-cigi;

2019-02-18 09:30:00

Újabb kutatás mutatta ki: mégsem ártalmatlan az e-cigaretta

Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el.

Mint megírtuk, már egy korábban nyilvánosságra hozott kutatás is azt találta, az e-cigarettázás veszélyezteti az immunrendszert: gátolja az immunsejtek működését a tüdőben és fokozza a gyulladást. Most a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói jutottak arra az eredményre, hogy az e-cigarettázók szájszöveteiben ugyanolyan rákkal kapcsolatos molekuláris változások zajlanak le, mint a dohányosoknál. Ezért az International Journal of Molecular Sciences című folyóiratban megjelent tanulmányukban hangsúlyozták: a korábban a dohányzásról való leszokás lehetséges ezen útja, mégsem ártalmatlan. Ahmad Besaratinia, a vezető szerző magyarázata szerint az e-cigaretták párája nem teljesen vízpára, ahogy azt sokan képzelik. 

Beraratinia elmondta, a tanulmányban leírt molekuláris változások nem rákos elváltozások voltak, még csak nem is a rák jelei, inkább korai figyelmeztetést jelentettek egy olyan folyamatra, amely potenciálisan rákhoz vezethet, ha nem figyelnek rá.

A kutatásban 42 e-cigarettázó, 24 hagyományosan cigarettát szívó és 27 egyáltalán nem dohányzó ember szájából származó sejtek génkifejeződését vizsgálták meg. A génkifejeződés az a folyamat, amelynek során a génben rejlő információ megjelenik valamilyen fehérjében vagy RNS-ben, és ennek eredményeként a sejt szerkezete/funkciója megváltozik. A génexpresszió bizonyos változásai rákhoz vezethetnek. A kutatók az orális epiteliális sejtekre összpontosítottak. A dohányzással összefüggő daganatok több mint 90 százaléka ilyen szövetből származik, és a szájüregi rák a dohányzáshoz kapcsolódik.

Mind a dohányosok, mind az e-cigarettázók vizsgált sejtjeiben a rák kialakulásához kapcsolódó számos génben rendellenes expressziót vagy deregulációt mutattak ki. Az e-cigaretta használóknál a deregulált gének huszonhat százaléka azonos volt a dohányosoknál találtakkal. Néhány deregulált gén, amely az e-cigarettázóknál előfordult, de a dohányosoknál nem, ugyanakkor szerepet játszik a tüdőrák, a nyelőcsőrák, a húgyhólyagrák, a petefészekrák és a leukémia kialakulásában.

Besaratinia és kutatócsoportja a kutatás megismétlését tervezi nagyobb számú résztvevő bevonásával. Egyebek mellett a gén deregulációt okozó mechanizmust is fel a akarják deríteni. Egy újabb kísérlettel pedig annak is végére akarnak járni, hogy bekövetkezik-e valamiféle változás a génregulációban, amikor a cigarettáról valaki átvált az e-cigarettára.