A gyönyör bűvkörében - vágy és realitás a híres film színpadi változatában

Vonzó szereposztásban, olykor a felületen túl jutva rendezte meg Deák Krisztina a Vénusz című vígjátékot Budaörsön.

Egy öreg, az elmúlás felé tartó férfi beleszeret egy fiatal nőbe. Közhelyes sztori, kérdés, hogyan lehet izgalmassá, hitelessé tenni a könnyen giccsé váló történetet. Hanif Kureishi forgatókönyvéből 2006-ban született film a nagyszerű Peter O’Toole főszereplésével. Most Budaörsön a főként filmrendezőként ismert Deák Krisztina vitte színre a Vénusz Török Tamara által készített színpadi változatát. Kapott is egy teljes pluszjelenetet a színpadi adaptáció, méghozzá az elején, egy színpadi próbát. Mivel a főszereplő foglalkozása színész-rendező, ez érthetőnek is tűnik. Ráadásul sok olyan színházi anekdota, gesztus került így az előadásba, amely erősíti a történetet és közelebb hozza magát a közeget. Ezek nagy része szellemes poén, és sok életismeretről és nem utolsósorban a színház ismeretéről árulkodik. Még a metoo is megemlítődik, mint olyan téma, amely mostanság benne van a színházi levegőben. Ha még benne van?

Az alapsztori kissé sovány, így jót tesz a bővítés. Egyébként is eléggé rövidek az inkább filmszerű jelenetek. A főszereplő mondja, hogy akkor tudunk boldogok lenni, ha az álmainkat a valósághoz igazítjuk. Ez jól is hangzik, de sokszor épp ez nem sikerül. Az álmaink elrugaszkodnak a valóságtól, elkezdenek önálló életet élni és csak összekuszálják a mindennapokat. Miközben múzsa, vagy inspiráció nélkül a művészet megfullad. És a mindennapok is kiürülhetnek. Bálint András játssza az öregedő művészt, aki még utoljára szerelmes lesz, vagy ha az nem is, a gyönyör bűvkörébe kerül. A prosztataműtétje hiába teszi impotenssé, a vágyai továbbélnek. Bálint András egy tónusból formálja meg a figurát, őrzi a sármját, miközben az öregedés fizikai folyamatának gyötrelmeit kellene ábrázolnia. Barátja, a szintén színészt játszó Gyabronka József bevállalósabb és természetesebb ebben a tekintetben. A címszerepet alakító László Liliről pedig könnyen elhihető, hogy Vénusszá válik. Miközben az is jó ötlet, hogy a lány a mai szlenget használja, mint a lassan, de biztosan felnőtté váló gyerekeink. Így a generációs különbségek még jobban felnagyítódnak. Ez a lány nem akar mást, csak hírnevet, annak pedig ára van, ezért nem utasítja el teljesen ezt a nem várt szerepet, mármint a Vénuszt. Persze csak módjával éli bele magát. Takács Kati több színt képes is belevenni egy színésznő szerepébe és főként neki és Gyabronka Józsefnek köszönhetjük a szórakoztató betéteket. Brasch Bencének sok apró karakter jut és nem túl sok színpadi idő ezek kibontására.

Az előadás vége többértelmű. Én inkább a líraibb értelmezésre szavazok, vagyis a lány és az idős férfi a túlvilágba átsétálva talál csak egymásra, vagy legalábbis a férfi túlvilági álmában. De az is lehet, hogy ez a romantikus jelenet még a realitásban megtörténik. A férfi és a lány sziluettje egyre inkább távolodik, csak a nevetésüket halljuk. Ők már valahová biztosan megérkeztek.

Info:

Hanif Kureishi: Vénusz

Színpadra alkalmazta: Török Tamara

Rendező: Deák Krisztina

Budaörsi Latinovits Színház