Más mentális dimenzió - Interjú Rácz Ráchellel

Publikálás dátuma
2019.02.24. 11:00

Fotó: Draskovics Ádám
Még nincs 28, de már megjelent egy történelmi fantasyje és tervei szerint még idén két könyvvel rukkol elő, nagyjátékfilmterve pedig már nem saját fiókjában, hanem döntéshozók íróasztalán várakozik. Generációjának egyik „különce”: a múlthoz vonzódik, legyen az film, zene, divat vagy képzőművészet, és kortársaival ellentétben nem lóg naphosszat a közösségi média platformjain. Rácz Ráchellel Időtlen című könyvének apropóján beszélgettünk.
Az Időtlen az 1900-as évektől napjainkig játszódik, a három főhős végigéli a világháborúkat, a szocializmust, majd a jelen kibervilágába is belekóstol. A középpontban egy szerelmi háromszög és a női sors áll. Mindez filmszerűen, szinte snittekre bontva, különleges hangulatú fotókkal és Bródy János-dalszövegrészletekkel. Honnan ered a régi korok iránti vonzalom?  Nekem a mese gyerekkoromban az Én kis falum, a Liliomfi, a Meseautó és a Címzett ismeretlen volt. A szüleim nagyon sok régi filmet néztek VHS-en. Apukám nagybőgőkészítő és -restaurátor, a múlttal való foglalkozás tőle jön. Mindkét oldalról el voltam látva bőven régi családi történetekkel. Apai ágon a dédpapám először Rákospalotára került anyagi okok miatt, majd Veresegyházon kötött ki, a tó és az ottani kedves környezet rabul ejtette, ott házasodott össze az ízig-vérig harcos amazon dédmamámmal, aki varrónő volt, sok budapesti színháznak és szalonnak is varrt. Az anyai ük- és dédszüleim zsidó származásúak voltak, Gödöllőn bujtattak zsidó gyerekeket és segítettek nekik papírokat szerezni. Kicsit még érnem kell, és amikor távolabbról, statikusabban tudok majd rálátni, akkor megírom a teljes családi történetünket. Szeretném megérteni, feldolgozni a múltunkat, ez szerintem elengedhetetlen a jelen megéléséhez is. Mentálisan egy másik dimenzióban pörgök. Az 1910-es évek a kedvencem, az akkori szellemi áramlatok, például a Galilei-kör, nagyon érdekelnek. A történelemszakot is elkezdtem, de a túl száraz, elméleti jellege nem nekem való. Így „maradt” a filmszak…  Mindig is a filmesztétika, a filmtörténet érdekelt, 2014-ben elvégeztem egy színművészetis nyári egyetemet, ahol például Kerékgyártó ­Yvonne,­ Báron György, Stőhr Lóránt „ráztak gatyába” minket. Bejött Nagy V. Gergő forgatókönyvíró, végignézett rajtunk és azt mondta: na, most megtanultok pitchelni. A szót sem ismertük. De valóban megtanultuk, hogy lehet jól prezentálni egy filmötletet, dramaturgiai alapot. Utána kezdtem el írni az Időtlent. Nagyjátékfilmet akartam belőle, de persze ez nem ilyen egyszerű. A dramaturgiát irodalmi szöveggel vegyítettem, rengeteg korabeli levelezést, naplót, interjút olvastam, sok idős emberrel beszélgettem. Majd elkészítettük hozzá a fotósorozatot, és a kész művel megkerestem a Boook kiadót. Mennyi a fikció és a valós cselekmény vagy szereplő az Időtlenben?  Az egyik főszereplő, Artúr karaktere egy létező személyen alapul: Pollák András az 1910-es években élt, édesapja zsidó volt, az újarisztokrata család kikeresztelkedett. Mindezt Sári nénitől hallottam, akivel a budapesti holokauszt-emlékközpontban beszélgettem, miután volt egy programsorozat, amelynek keretében idősek meséltek világháborús élményeikről. De például a gettóból szemeteszsákokban kiszöktetett gyerekek és más történetek is valós alapúak a könyvemben. Hogy látja, mi jellemzi legmarkánsabban a jelen „nőfelfogását”?  Ma biztosan bátrabbak a nők. Például az 1910-es években csak nagyon kevés hölgy merte képviselni a saját érdekeit, nem volt ez „divat”, beálltak inkább egy ismert vagy elismert férfi mögé. A mai társadalom is inkább maszkulin, a kisebb vagy nagyobb cégnél még mindig az a „természetes”, hogy a nők alárendelt szerepben vannak, kevesebbet keresnek, de az értelmiségi vagy művészi közegben az egyenjogúság talán már alap. A #metoo mozgalom azért is volt hasznos, mert erre is felhívta a figyelmet. A brutális elvárások és sztereotípiadömping miatt súlyos önértékelési zavar alakulhat ki a nőkben: azt látják a reklámokból, az összes közösségi média felületén, hogy tökéletesnek kell lenni, plasztikáztasd magad, vásárolj minél többet, legyél jelen minden menő eseményen. Ráadásul el vagyunk szigetelve egymástól: a Tinderen jobbra-balra húzzuk a tökéletesre retusált fotókat, ha valami nem stimmel, azonnal eldobjuk, legyen az egy kapcsolat vagy egy póló. Felszínesebbek a kapcsolatok, mert azokkal kevesebb a faxni. És hogy jött a képbe Bródy János?  Az Illés- és Koncz Zsuzsa-dalokat kiskorom óta szeretem, Bródy dalszövegei komoly társadalmi kérdésekről szólnak, híd a populáris és magas kultúra között. Az egyetem utolsó évében készítettem egy dokumentumfilmet Szyksznian Wanda grafikusművészről, aki egykor Bródy János párja volt, megismertem személyesen is az énekes-dalszövegírót, és a számomra legfontosabb szövegeiből egy-egy mondatot kölcsönöztem mottóként a könyvem fejezetei elé.  

Átutazók

című nagyjátékfilmtervét két éve a Cinefesten a legjobb tíz közé válogatták. A Tanácsköztársaság bukása után játszódó, kosztümös, történelmi filmhez hamarosan egy 15 perces pilotot forgatnak. Év végén egy nőközpontú, esszéjellegű, filmes témájú, ismeretterjesztő kötete megjelenését tervezi, illetve a 20 éves Talamba együttes felkérte, hogy írja meg a történetüket.

Szerző

Erdős Virág: Meztelen Valóság

A „Meztelen Valóság” címmel megrendezett 5. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál megnyitójára
ez itt a valóság. / a valóság: pőre. kicsi a melle és / színes a bőre. rémlik, hogy láttad már / valamiben… beül pont eléd egy / szál semmiben kelleti magát és / szánalmat gerjeszt titkokat tár fel és / tanokat terjeszt bármire képes, hogy / oldja a feszkót alapból hidegen / hagyja a dresszkód... másokra szabott / keretek között egekig stresszelt és / alulöltözött ideje: van. de még / nincs meg a helye. tüntet a teste. / és beszél a feje.      * ez itt a valóság. / a valóság: pucér. nem esztétikus, de / nem is az a cél. hibák és / hegek és / ütésnyomok: a valóság nem mindig / vidám dolog… hófehér tincsek közt / éjsötét ráncok? legyőzött démonok. / letépett láncok. ha eddig megúsztad / most légy erős! hoppá, egy anyajegy! / nem ismerős? érintsd meg bátran, hogy / legyőzd az undorod ja, hogy te gyárilag / különb vagy? / gondolod? jé! te a szemeddel / érzed a szagát? hahó, nem neki kell / szégyellni magát. * ez itt a valóság. / a valóság: csupasz. lúzernek tűnik, de / vigyázz, mert nem az. sőt: minél / prosztóbb a / szerkója / annál egeket / rengetőbb / szavakat / skandál nem cserél hacukát / senkivel, semmivel vészek közt hánykódik / kezében bömbivel… lobog a lelke és / robban az ágyéka basztat, hogy te se légy / önmagad árnyéka állj hozzá kevésbé / negatívan dokumentálj / és élj / kreatívan nem baj, ha nem jutunk / egyről a kettőre: minden jó / film fel van / töltve a / felhőre nem vész el semmi. / csak a test. kétezertizenki / lenc budapest.
Szerző

Néha változnak a ketrecek méretei - Interjú Székely Csaba drámaíróval

Publikálás dátuma
2019.02.23. 16:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Az O1G-ről tudjuk, micsoda, de vajon mi az a 3G? A Bánya-trilógiával ismertté vált Székely Csabának nemrég jelent meg drámakötete Idegenek címmel. Mint a legtöbb gyűjtemény, ez is egyfajta összegzés. Legújabb, a tízparancsolat köré szervezett, 10 című drámáján, amit decemberben mutatott be a Radnóti Színház, szintén erősen érződik előző munkáinak hatása, még a Terápia is. Székely a kisiklott életekből egy istenek és héroszok nélküli mitológiát épít. A tabutémákat pedig, amikről eddig írt, mintha csokorba szedte volna benne. A szókimondó erdélyi drámaíróval – aki magát is szívesen ostorozza, mindemellett színházat alapít harmadmagával – beszélgettünk szabad akaratról, utcára vonulásról, nacionalizmusról. Még a rácsok mögött csücsülő Mészáros Lőrinc is szóba került.
A 10 című darab tablója a Remény lakótelep lakóinak reménytelen életét mutatja. Ez pedig itt bevonzza a részvétet és az irgalmat, ami nemcsak a hétköznapjainkban egyre ritkább, de a drámairodalomban is, miközben mind nagyobb szükség lenne rá. Mit gondol, mi ennek az oka?  Ugyanez érvényes a falu világára is, ezért számított a Bánya-trilógia unikumnak. Valóban nehezen érthető a hiányuk, mert ha valahol adódik drámai helyzet, az pont a kiszolgáltatott emberek élete. Társadalmi szempontból is fontos lenne, hogy több ilyen dráma szülessen, hogy a színházba járó emberek szembesülhessenek azzal a világgal, ami kéznyújtásnyira van, mégis ismeretlen. A perifériára került, lecsúszott ember a magyar társadalomban abból a szempontból is fontos szereplő, hogy ő a legkiszolgáltatottabb célpontja annak a sok maszlagnak, ami a médiából árad. Persze nem azért írunk drámát, hogy embereket neveljünk vagy megmondjuk nekik, hogyan kéne viszonyulniuk bármihez is. Azt hiszem, a drámaírónak annyi a feladata, hogy jó témát válasszon, olyat, ami aktuális és releváns, és a világ majd ki fogja érezni belőle azt a tanulságot, amire szüksége van. A történetírás során közelebb került ahhoz, hogy rájöjjön, mi volt előbb: azért rossz a világ, mert nem tartjuk be az erkölcsi parancsokat, vagy a világ és a körülmények miatt sodródunk minduntalan bele, hogy megszegjük őket?  Ez egy érdekes kérdés, és inkább egy farkába harapó kígyó, mint tyúk-tojás probléma. Folyamatosan zajlik és egymást kergeti a két dolog, és nem nagyon van kiszállás belőle. Philip Zimbardo azt írja: nem mondhatom, hogy soha nem követem el ezt vagy azt a bűnt, legfeljebb azt, remélem, hogy soha nem kerülök olyan helyzetbe, hogy el kelljen követnem. Ezek a szereplők meg általában olyan helyzetbe kerülnek, hogy el kell követniük. Maximum küzdenek ellene egy darabig, és azután követik el. Mennyire hisz a szabad akaratban?  Hiszek, de nem úgy, hogy bármit megtehetek. A körülményeink, ahova születtünk, amiben élünk, jelentik a ketrecünket, és csak e ketrec rácsai mögött van egy adott mozgásterünk. Egyeseknek nagyobb, másoknak kisebb. Mészáros Lőrincnek például nagyobb. De az is igaz, hogy a ketrecek néha változhatnak. Az enyém is tágulhat, és még Mészáros Lőrinc is kerülhet másfajta rácsok mögé. A drámában a legtöbb esetben a szabad akaratot a körülmények korlátozzák vagy épp a végzet. Ha a szabad akarat ilyen mérvű béklyó alatt van, akkor mit tudunk kezdeni a tízparancsolattal?  Hát ez az, ami kérdés. Ezt nem én válaszolom meg, minden szereplőnek más-más a sorshoz, Istenhez, az élethez a viszonya. Van, aki a szerencsében kezd el hinni. Mindegyik próbál valamilyen fogódzót keresni és végső soron a saját határait feszegetni. Például kitörni a körülmények közül, ahova született. A legtöbb szereplőnek sikerül is. Hogy aztán hogyan alakul az élete, jobbá válik-e ettől, és mennyire határozza meg sorsát a származása, más kérdés. Általában meghatározza. Másrészt jó szándékból is születhet rossz, egyetlen döntésével az ember belekerülhet egy lefelé tartó spirálba, amiből már lehetetlenség kimászni. A ketrecünkön belül építettünk magunknak egy másik ketrecet, majd egy újabbat. Szereplőit viszont, akik „a bűnözést leszámítva tulajdonképpen becsületesek”, felmenti. Nem én csinálom, hanem a világ – mondják. Ugyanakkor ott van az a kulcsmondat is, hogy az emberek hamar elfogadják, túl gyengék, és nem lehet semmit tenniük. Mintha épp a közösség termelné újra a bűnösséget és a nyomort.  Igen, és ez a folyamat nagyon sok esetben lezajlott már az emberiség történetében, és zajlik most is: kiszúrnak egy csoportot, és annak a tagjai egy idő után elkezdték önmagukat alacsonyabb rendűnek érezni. A gyengék átveszik az erősek nézőpontját, mert az erősek teremtették meg a rendet, amihez mindenkinek alkalmazkodni kell. Csakhogy akár alkalmazkodik, akár lázad, a gyenge rosszul jár. Ha alkalmazkodik egy romlott rendszerhez, elveszíti az arcát. Ha pedig küzd ellene, eltiporják. Mindamellett a társadalmi aktivitás híve vagyok, legyünk aktívak, szóljunk bele dolgokba, ha kell, menjünk ki az utcára. Nemcsak a szereplők viszonyulnak különbözőképpen a bűnhöz, mi sem tudjuk egyformán felmenteni őket, hármójukat a legkevésbé. Mindhárman értelmiségiek. Ezt egyfajta kritikának szánta az értelmiség felé?  Nem volt szándékos, ám úgy látszik, valahogy ez jött ki. Ezek a szereplők megpróbálják a becsúszott hibát kiküszöbölni a maguk módján. Inkább az életet választják, nem azt, amit a sors nekik rendelt. Azt mondják, hogy majd én megcsinálom magam, és leszek valaki. Ennek pedig áldozatai vannak. A végére hagyta azt a szereplőt, aki a művészt testesíti meg, és mindenhez úgy viszonyul, hogy az hogyan mutat a vásznon. Keményen bánik a saját fajtájával. Miért?  Mert ilyenek vagyunk. Ahhoz, hogy valaki művészként éljen, szükség van arra, hogy rossz legyen. Huh, de jó mondat!, majd valahova beleírom. Valami ­hiány mindig keletkezik, ha az ember rááll arra, hogy keményen dolgozzon valamin. Hogy a művészet éljen, bizonyos dolgokat meg kell fojtani. Ez a nő itt lemond az érzelmekről, a családi kapcsolatokról, mert számára, ahogy ő fogalmaz, „csak annak van értelme, ami hozzásimul az örökkévalósághoz”. Én ezt örömmel csinálom, a művészvilág és önmagam kritikáját, ennél durvábban is, hogyha kell. Hiszen én is bűnös vagyok benne. Persze az önostorozás nem ment fel, ám olyan, mint egy terápia. Egyetlen magyarként beválasztották aközé a 100 romániai személyiség közé, akik hatással lesznek Románia következő 100 évére.  Valóban, és nagy öröm volt. Ez a beválasztás leginkább annak a mentalitásnak szólt, amit a szövegeimnek szoktak tulajdonítani. Például, hogy nem félek a kényes témáktól. Úgy gondolták, hogy az országnak szüksége van erre. Támadták is e beválasztás miatt? Más miatt támadtak, mostanában felcsaptak a nacionalista hullámok, egy színházi plakát miatt én lettem a románellenes drámaíró. De voltam már magyarellenes is, minden voltam. Ezek vicces dolgok, még inspirálnak is bizonyos mértékig. És tanulságos helyzeteket produkálnak. Például, amikor jöttek a román nacionalisták fenyegetései, sok román ember volt, aki a támogatásáról biztosított, és volt olyan magyar intézmény, amely nyilvánosan elhatárolódott az ügytől. A nacionalizmus – ahogy mondta valahol – blokkolja a párbeszédet és a másikra való nyitottságot. Nem bír ugyanakkor megtartó erővel is, nem segítheti bizonyos helyzetekben a túlélést?  Én a megtartó erőről leválasztanám a nacionalizmust, és inkább, ha Erdélyről van szó, transzszilvanizmussal helyettesíteném. A nacionalizmust minden szempontból károsnak tartom, bármilyen helyzetben is jelenjen meg, mert mások fölé akar helyezni. Egy szorongató helyzetben elég a patriotizmus, a lokálpatriotizmus, egy nemzethez, egy közösséghez való tartozás tudata. Nem kell ahhoz más nemzeteket lenézni, hogy a sajátunkat értékelni tudjuk. A művészetben sem működik a nacionalizmus; amikor megjelenik, mindig giccses és magasztos valami születik, ami lényegében értéktelen. Nem ez működik hatékonyan, hanem az együttműködés. A romániai munkásságom nagy hányada, ami Magyarországról nemigen látszik, a magyar–román kapcsolatokra épül, olyan előadások létrehozására a 3G Színházzal (Marosvásárhely legfiatalabb független színházi társulásával), amelyekben magyar és román színészek és rendezők vesznek részt vegyesen. És már maga az a tény, hogy ilyen előadásokat lát a közönség, elég ahhoz, hogy valamivel nyitottabban tekintsen a másikra.
Szerző
Frissítve: 2019.02.23. 16:45