horner;
irodalom;könyvkritika;kultúrtörténeti sorozat;recenzió;
2019-02-23 13:30:00
Marcel Danesi: A csók története. A populáris kultúra születése
Az Agymenők (The Big Bang Theory) című, közkedvelt sitcom-sorozat 5. évadának 3. epizódjában a mérnök Howard új találmányával lepi meg barátját, a fizikus Leonardöt. A számítógépre (így a világhálóra) csatlakoztatható, finommozgásos szenzorral ellátott csókgép – elképzelése szerint – segíthet megoldani az Amerikában élő Leonard és az Indiába visszaköltözött Pryja intimitáshiány miatt stagnáló, távszerelmi kapcsolatát. Az ajak- és nyelvmozgásokat oda-vissza digitális jellé alakítva a mikrofonhoz hasonló készülékeket csócsálva mindkét fél úgy érezheti: legyőzték a távolságot, mintha valóban a másikat csókolnák és a másik őket – a szerelmi hév technológiai közvetítéssel érvényesülhet, a vágy beteljesedhet. Az örök romantikus Leonardnek azonban erős kétségei vannak, ezért a készüléket tesztelve Howard és az asztrofizikus Raj nyalja-falja egymást – pontosabban a saját készülékét! Rájátszva és parodizálva a sorozatban sokszor kifigurázott látens homoszexuális vonzalmukat egymás iránt. Arról már nem is beszélve, hogy Howard fehér bőrű zsidó, Raj pedig (tejkaramell) barna indiai.
A popkulturális sikertermék – mely a popkultúra önreflexív és önironikus tabudöntögetője egyben – jelenete gyakorlatilag tömören összefoglalja mindazt, amit Marcel Danesi, a torontói egyetem antropológiai nyelvészet professzora 2013-as, most magyarul is megjelent könyvében, A csók történetében leír.
Danesi tanulmánya tulajdonképpen egy kérdést és egy állítást tartalmaz. A kérdése, hogy a populáris kultúra újkori platformja, az internet mennyiben változtatja meg a csók jellegét és fontosságát mind a kultúrában, mind a társadalmi, szerelmi érintkezésben. (Spoiler:) túléli, válaszolja meggyőződéssel, annak ellenére, hogy számol a digitális korszak romantikusnak aligha tekinthető tendenciáival, mint például a szexrobotok kölcsönzésével. A szerelem mindent legyőz, érvel elég sematikusan.
Pedig mielőtt egyáltalán felteszi ezt a kérdését, ennél jóval érdekesebb, izgalmasabb ötlettel áll elő, nevezetesen, hogy a (romantikus) csók maga volt a lázadás, a forradalom, mely – most figyeljenek! – létrehozta a populáris kultúrát en bloc. A hétfejezetes könyv első hat fejezetében ennek bizonyításán fáradozik, érvel.
A csókolózás (oszkuláció) tudományában (filematológia) jártas professzor nem gyenge kijelentése, hogy a középkorban, az udvari és a lovagi költészettel megjelenő csókfelfogás, azaz jelentés- és jelentőségváltozás a máig kiható társadalmi változások origója. „[A]z ellenszegülés gesztusa volt, amely előmozdította a szabad önkifejezés kultúrájának létrejöttét – felszabadította az egyént a család és a vallásos hagyomány igája alól, abból az állapotból, amikor a házasságokat mindig mások rendezték el a szerelmesek helyett. A csóknak tehát nemcsak romantikus és szexuális hatalma volt, hanem felforgatóereje is, ezért válhatott a populáris képzeletben a szabad szerelem tökéletes szimbólumává.” (47.) „A csók megváltoztatta a kultúra rendjét, és elterjesztette a szerelem iránti tiszteletet. A romantikus csók vezetett a szexuális forradalomhoz a nyugati világban.” (59.)
A nyál- és leheletcserével járó ajakdörzsölőzést igen alaposan körüljárja. Biológiai (egyedfejlődési, kémiai), kulturális-mitológiai, geográfiai előzményei tárgyalását követően elsősorban azokra a megjelenési formáiban mutatja meg, melyek valamiképpen egy-egy újabb fokozatát jelentették a csókevolúció szempontjából. Társadalmi rítusok elemeként, irodalmi szövegekben, festményeken, fényképeken, zeneművekben (dalok, zenés dráma) és a filmvásznon. A jeltudomány, konkrétan a szovjet-észt Jurij Lotman szemioszféra fogalmát használva segédletül arra, hogy jel- és szimbólumrendszer részeként értelmezhesse alakváltozatait – akár a rózsa vagy a csokoládé mellett, vagy akár a szerelem, a szexualitás, a spiritualitás függvényében. Mindehhez maga is populáris, azaz közérthető írásmódot választott, előnyben részesítve a listázást, némiképp az aprólékos elemzés rovására.
Bár a „Van relevanciája a csókolózásnak a hiperrealitásban?” típusú megfogalmazások nem mindig ezt támasztják alá. (A közelmúltban megjelent, hasonlóan nagyívű kultúrtörténeti áttekintés, Stephen Greenblatt Ádám és Éva tündöklése és bukása című könyve ebből a szempontból is jóval lenyűgözőbb.) Azonban a példatára bír akkora súllyal, hogy meggyőzővé válhatnak kijelentései, következtetései – kár, hogy a kiadványt nem kíséri komolyabb képmelléklet, mert a meglévő mindössze nyolc kis fotó vérszegény illusztráció. Szerencsére az egyiken látható Kirk kapitány és a fekete bőrű Uhura hadnagy (William Shatner, és nem Slater, ahogy a könyvben olvasható és Nichelle Nichols) Star Trek-beli csókja 1968-ból, ami a szerző megállapítása szerint „jelentősen hozzájárul a rasszok közötti mesterséges falak leomlásához”. Ugyanígy – képen már nem – kerül elő az első leszbikus- és melegcsókjelenet is a mozi világából, ahogy az ember biológiai felsőbbrendűségének átgondolását szorgalmazó első fajok közti filmbeli csók is elcsattan A majmok bolygójában a Charlton Heston alakította űrhajós és a Kim Hunter formálta tudós csimpánznő, Zira között.
Kultúrtörténeti csemege – még ha a négercsók sütemény pc-fokát nem is tárgyalja – Danesi könyve, noha irodalomtörténészek és feministák valószínűleg számos ponton vitatkoznának vele, de kétségtelenül gondolat- és csókban gazdag olvasmány. (Ford. Zsuppán András, Typotex Kiadó, 2019. 209 o.)