rajzfilm;Jankovics Marcell;Toldi;milliárd;Arany János-emlékév;

2019-02-21 18:09:46

Csak jövőre láthatjuk az egymilliárd forintos magyar rajzfilmet

A kormány még a 2017-es Arany János-emlékévben döntött arról, hogy a Toldiból szülessen egy 12 részes rajzfilmsorozat. Az animáció, Jankovics Marcell rendezésében, várhatóan 2020-ra készül el.

A tervek szerint 2020-ban mutatják be a nagyközönségnek a kiemelkedő összegű, egymilliárd forint állami támogatásból készülő Toldi-rajzfilmsorozatot, amit Jankovics Marcell rendezésében a kecskeméti rajzfilmstúdió készít - írja a hirös.hu cikkére hivatkozva a napi.hu.

A magyar kormány még egy 2017. júniusi határozatában különített el egymilliárd forintot egy a Toldi című elbeszélő költemény alapján készülő tizenkét részes sorozatra, mondván, "az Arany János-emlékév keretében kiemelt hangsúlyt szükséges fektetni a költő életművének a fiatalabb generációkkal történő megismertetésére."

Az Arany születésének 200. évfordulóját ünneplő, 2017-es emlékév keretében az MTVA írt ki pályázatot a Toldi-sorozat megvalósítására, amelyet a Kecskemétfilm Kft. nyert meg. A szerződést 2018 tavaszán írták alá a felek, és most úgy fest,

A kecskeméti hirös.hu friss cikke szerint ugyanis, bár javában folynak a Toldi-sorozat munkálatai a stúdióban, a tervek szerint csak 2020-ban lesz látható a kész animáció.

Annyit tudni lehet, hogy a Toldi 12 énekét és az Előhangot körülbelül 8-8 perces epizódokban dolgozzák fel. Jankovics Marcell rendező a portálnak most arról beszélt, a forgatókönyvet, a sorozat zenéjét és képi világát is egyfajta kettősség jellemzi. "Az első énekből már tulajdonképpen minden jelenet kész van valamilyen fázisban. A második és harmadik énekkel még nem állunk ilyen jól, de természetesen azokkal is haladunk, sőt már a tizedik éneken is dolgoznak. Lépcsős a munkafolyamat" - mondta a rendező.

A Toldiból egyébként 1984-ben készült már egy többszörös díjnyertes, festmények inspirálta animáció Daliás idők címmel a Pannónia Filmstúdióban, Gémes József rendezésében, a narrátor pedig Szabó Gyula volt.