Budapest;Tarlós István;

2019-02-22 12:13:11

Tarlós: Leaszfaltozzák a budapesti földutakat

Mintegy 225 kilométer földút van a fővárosban, első körben ennek húsz százalékát burkolják le

Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében, amelynek első körében tizenhárom kerületet érintően 8,3 milliárd forintot fordítanak a célra – jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Tarlós István kiemelte, hogy támogatásával, a fideszes polgármesterek kezdeményezésére kormányzati finanszírozással indult az útépítési program. Jelenleg Budapesten még 225 kilométer földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le – mondta a főpolgármester. A repülőtéri zajterhelés ügyében megismételte, hogy a Liszt Ferenc-repülőtéren éjszakai – éjfél és hajnali öt óra között – repülészárlatot javasolnak bevezetni.