Őrizetbe vettek 18 korrupt győri autópálya rendőrt

Publikálás dátuma
2019.02.26. 17:35
Képünk illusztráció
Fotó: Kállai Márton
A házkutatások során több mint tízezer euró készpénz került elő. A zsebbe dolgozó rendőrök akár 2-től 8 évig terjedő börtönt is kaphatnak.
Korrupt rendőrökre csapott le a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ kedden, idézi a 444.hu a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség közleményét. A nyomozás eredménye szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök az M1-es autópályán ellátott szolgálatuk alatt dolgoztak zsebbe, azaz némi készpénzért cserébe nem bűntettek.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a razzia, és a kihallgatások még jelenleg is tartanak. Valamennyi őrizetbe vett rendőr letartóztatását kezdeményezik. Ha bebizonyosodik az "előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette", akár 2 évtől 8 évig terjedő börtönt is kaphatnak.

Reagált a rendőrség

Az úgy kapcsán az ORFK az MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet: "a rendőrség továbbra is kiáll a testület értékei mellett. Elutasít minden jogsértő magatartást, és elhatárolódik az ilyen cselekményt elkövetőktől." Hangsúlyozzák továbbá, hogy az állomány döntő többsége az esküjéhez híven, hazája iránt elkötelezetten, tisztességesen teljesíti feladatait. Ugyanakkor a rendőrség vezetése a jövőben is mindent elkövet annak érdekében, hogy bűncselekményt elkövető személyek ne szolgáljanak a testületnél - tartalmazza a közlemény.

Szerző
Frissítve: 2019.02.26. 19:32

Elvitték egy 800 éves keresztes lovag múmiájának fejét Dublinban

Publikálás dátuma
2019.02.26. 16:52

Ellopták egy 800 éves keresztes lovag múmiájának a fejét a dublini St Michan-templom kriptájából.
David Pierpoint főesperes szerint a csonkítást egy idegenvezető fedezte fel hétfő délután, amikor egy csapatnyi látogatót akart beengedni a templomba - olvasható a BBC hírportálján.
Az eset miatt egy ideig nem fogad látogatókat a templom. Az ír katolikus egyház közleménye szerint a kripta súlyos károkat szenvedett és több múmiát, köztük egy 400 éve élt apáca maradványait is meggyalázták. A keresztes lovag testét felfordították és a fejét elvitték.
Pierpoint szerint a vandálok egy tömör acélból készült belső kaput is elvittek, ám a legfontosabb feladat most a kripta megóvása, ugyanis a szabad levegő lebomlással fenyegeti a maradványokat. Az ír rendőrség jelenleg a templom biztonsági kameráinak felvételeit vizsgálja.
A St Michan templom már 1996-ban is vandalizmus áldozata lett, amikor egy csapatnyi tinédzser betört a kriptába és számos múmiát kirángatott a koporsójából. 

"A földre cibálták őket és a jelek szerint fociztak a fejükkel"

- idézte fel Pierpoint, hozzátéve, hogy az őröknek akkor szerencsére sikerült elkapniuk az elkövetőket.

Az 1996-os betörést követően a kriptát lezárták egy hétre, hogy helyreállítsák a károkat. A St Michan-templomot tavaly nagyjából 27 ezren keresték fel.
Szerző

Halálra gázolt egy kamion egy biciklist Tökölön (helyszíni fotó)

Publikálás dátuma
2019.02.26. 16:01
Összeroncsolódott kerékpár és egy tehergépjármű a tököli Csépi úton, ahol a teherautó halálra gázolta a biciklist 2019. február
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
A szigetszentmiklósi tűzoltók kiemelték a jármű alól a kerékpárost, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Halálra gázolt egy kamion egy biciklist a tököli Csépi úton kedden - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila azt mondta, hogy a kerékpáros a kamion alá esett, a szigetszentmiklósi tűzoltók kiemelték onnan, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Frissítve: 2019.02.26. 16:06