A Moszkva-téri hentesárupult mögött a nagyfiúk
a véres szerveket dobálják, a kés, akárha vajban, fut,
a csattogós májak, zúzák, a leffenő nagy combfilék,
a csirkecombok kánkánjára izgul most a férfinép,
kampókon lóg a füstöltáru, gigászi cipzár-oldalas,
tömzsi palacknyi csülkök ringnak, egy-két poén itt félszavas.
A kés-kivájta deszkalapra, hopp, vérvörös massza zuhan,
a ritmikus, nagy nyisszanások elintézik majd gondosan,
mert csókolom, jobb pulykahúsnál bolognaihoz nincs bizony,
akarja, hogy kockákra vágjam? ezt nézze meg, ez színizom!
hogy tetszik lenni, régen láttuk, jó színe lett, s ez a kabát!,
a hentesbácsi sose látott ilyen aranyos kisbabát!
A benzinár is föl-le megy már, jaj, ahogy mondja, főnökúr,
hülyítenek csak minket fentről, a kisember hiába túr,
maga a bankban, én a pultnál, más falaz, ablakot pucol,
Fradi az Isten, jó ebédhez legjobban magyar nóta szól.
Tegye már mellé azt a csöppet, ne árválkodjon egyedül,
fél kiló jó lesz, így maradhat, végül a halál hegedül.
Egy üvegezett kalickából cseppnyi kerek ablakon át
Gizike kukkol pápaszemmel, csengetve pénztármasinát,
Zoli, mennyi a töpörtyű most? lemérted a koviubit?
ha nincsen éppen sorban állás, egyik fiú odapucsít,
főzi kicsit Gizi fejét, mert unja már magát nagyon,
késhegyről májassal kínálja, nyelvre vigyázz, ugye, finom?
Aztán fúriaként berontva egy nő a Lacit keresi,
míg azt a raktárból szólítják, tüzet fújnak orrlikai,
majd előkerül szégyenkezve, esetlenül a nagy melák,
szemét földre szegezve minden elkövetett hibát belát,
pereg az asszony fürge nyelve, a talponálló asztalok
népe rág, bambul, síri csöndben. A Föld vállat von, azt forog…
