Mészáros Lőrinc;Állatorvostudományi Egyetem;

2019-02-28 13:19:01

Újabb megbízást húzott be a Mészáros-gyerekek cége

A Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. is részt vesz az Állatorvostudományi Egyetem átépítéséhez szükséges tervek elkészítésében.

A Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. – az Incorso Építész és Építő Műhely Kft.-vel közösen – összesen 690 millió forintért készíti el az Állatorvostudományi Egyetem átépítéséhez szükséges terveket – írja a 24.hu az Európai Unió Lapjának mellékletében megjelent hirdetmény alapján. Az árban benne van minden engedélyezési dokumentáció elkészítése is.  

A portál felidézi: a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. tulajdonosa Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. A céget csak 2017 márciusában jegyezték be, de már működésének első, csonka évében több mint 72 millió forint árbevételt könyvelt el és 21 millió forint tiszta nyereséget hozott. Tavaly 550 millió forintért – az eredetileg becsült árnál 96,6 millióval drágábban – nyerték meg az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Archivális Raktárépületének tervezéséére kiírt tendert.

A Magyar Építők tavaly nyáron számolt be róla, hogy az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszára új épületet terveznek és műemlék felújításokra is sor kerülhet.