Operabál előtt: diplomáciai offenzívában Gulyás Gergely

Publikálás dátuma
2019.02.28 16:14
FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Berlini tárgyalásai után csütörtökön Bécsben tárgyalt az osztrák politikai élet vezetőivel Gulyás Gergely – tudta meg a Népszava. Este még az operabál is szerepelt a miniszter programjában.
Heinz-Christian Strache alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Johann Gudenus FPÖ-frakcióvezető, Karl Nehammer az Osztrák Néppárt (ÖVP) főtitkára, Wolfgang Sobotka, az osztrák parlament alsóházának ÖVP-s elnöke, Karin Kneissl kül- és Európa-ügyi miniszter (független) és Ivica Dacic szerb külügyminiszter – ritkaság, hogy egy egynapos diplomáciai látogatásba ennyi találkozót belezsúfoljanak, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bécsi látogatásának ez a programja - plusz este „levezetésképpen” az osztrák operabál. Gulyás Gergely ausztriai tárgyalásai annak a „tűzoltó akciónak” a részét képezik a Népszava információi szerint, melynek keretében a fiatal politikus Balog Zoltán volt EMMI-miniszterrel a hét elején titokban Berlinben járt, ahol többek között Annegret Kramp-Karrenbauerrel, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökével is találkoztak, és megpróbálták megmagyarázni a kormány által indított, az Európai Bizottságot és annak elnökét, Jean-Claude Junckert gyalázó kampányt. (Közben az Európai Bizottság újabb, a magyar kormány valótlan állításait cáfoló kampánykiadványt jelentetett meg, ebben a korábbihoz hasonlóan hét pontba foglalva, részletesen és közérthetően magyarázzák el, miért nem igazak a kormány állításai.) A zsúfolt program annyiban érthető, hogy mint lapunk csütörtökön megírta, a Fidesz pártcsaládjában, az Európai Néppártban (EPP) egyre többen gondolják úgy: a kampány után nincs helye a magyar kormányzó erőnek soraikban. Egyre többen csatlakoznak a Fidesz kizárását célzó kezdeményezéshez és a téma már április elején napirendre kerülhet. Ausztriában jelenleg a Néppárt és a Szabadságpárt koalíciója irányít, az osztrák kormányfő, a néppárti Sebastian Kurz (akire megválasztásakor Orbán Viktor mint egyik legfontosabb európai szövetségesére tekintett annak bevándorlással kapcsolatos nézetei miatt) maga is elfogadhatatlannak nevezte a Juncker-ellenes kampányt, de korábban bírálta az Orbán-kormányt a demokratikus értékekkel szembemenő döntései miatt is. A Budapesten ellehetetlenített CEU is Bécsbe költözik jövőre. A néppárti vezetőkkel folytatott találkozók természetesek; Heinz-Christian Strachéval már pikánsabb a helyzet, hiszen az FPÖ az Európai Parlamentben annak a Nemzet és Szabadság Európája frakciónak a tagja, amely a legszélsőségesebben unióellenes populista pártokat tömöríti, mint például a német Alternative Für Deutschland, a francia Nemzeti Gyűlés (Marine Le Pen pártja), a Brit Függetlenségi Párt vagy éppen az olasz Északi Liga. Kérdés, a protokoll szerint Gulyás Gergely mint miniszter tárgyal az osztrák alkancellárral, vagy mint a Fidesz pártpolitikusa az FPÖ vezetőjével. Persze magyarázat lehet a találkozóra, hogy Strache hívta meg Gulyás Gergelyt az operabálba Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel együtt. Az FPÖ hagyományosan nagy barátja Szerbiának, már csak azért is, mert a délszláv háborúk idején az országban letelepedett szerbek körében kiemelt népszerűségnek örvend. Igaz, Johannn Gudenus frakcióvezetővel már "nehéz" lenne nem pártalapon tárgyalni. Ő egyébként arról ismert az osztrák politikában, hogy Soros György-ellenes és bevándorlóellenes nézetei nagyon hasonlítanak Orbán Viktoréra.
Frissítve: 2019.02.28 17:09

Elbocsátják a Ledina Kft. dolgozóit

Publikálás dátuma
2019.03.20 21:58

Fotó: MTI/ Sóki Tamás
Újabb drámai eseménnyel folytatódott a Zsolnay Porcelánmanufaktúra sikertelen einstandjának története: megszűnt a gyártótevékenység a Zsolnay ellencégeként létrehozott Ledina Kft. pécsi üzemében.
A történet előzménye – mint arról többször írtunk – az volt, hogy egy, a kormányhoz közel álló befektetői kör meg akarta szerezni a Zsolnayt, s ennek részeként a fideszes vezetésű pécsi önkormányzat létrehozta a Ledinát, amelybe átcsalták a Zsolnay dolgozóinak 80 százalékát. A Zsolnay bekebelezése azonban nem sikerült, így a Ledina funkciótlanná vált. Az értékesítési gondokkal küszködő – és többször tulajdonost váltó – Ledina alig termelt, s 120 dolgozóból mostanra 60 maradt. A tulajdonosok végelszámolással akarták megszüntetni a perspektívátlan céget, ám az általuk felkért végelszámoló, Megay Róbert úgy látta, ennek az eljárásnak nincsenek meg a feltételei, ugyanis a Ledina adóssága lényegesen meghaladja a kft. vagyonát, ráadásul a cég iratai pótolhatatlanul hiányosak. Ezért Megay – mint azt lapunknak elmondta – felszámolást kezdeményezett a Ledina ellen. Megay mindezt kedden közölte a dolgozókkal, s döntést hozott arról is, hogy leáll a Ledina termelése. Hogy mi lesz a cég és sorsa, az már a felszámolás során dől el, ám aligha várható, hogy valaki megveszi a piac nélküli, saját gépekkel és épülettel nem rendelkező kft.-t. Az érdemi bevételt nem termelő Ledina fenntartása az elmúlt két és fél évben hozzávetőleg egymilliárd forintba kerülhetett. Hogy kik és miért finanszírozták a cég működését, arról az érintettek sosem nyilatkoztak. A folyamatosan leépülő dolgozói állomány bérét – ami 20 hónap alatt 5-600 millióra rúgott - megfizették a tulajdonosok, a bérek terheinek százmilliós nagyságrendű tételével viszont elmaradtak. Hogy pontosan mekkora tartozást halmozott fel a Ledina, azt Megay nem árulta el. A dolgozók felmondási időre járó bérét és végkielégítését a bérgarancia alapból lehet majd kifizetni. Ismert, hogy a Zsolnayból a Ledinába átcsalt dolgozók pert veszítettek volt munkaadójuk ellen, mivel azonnali felmondásuk jogtalan volt, s emiatt egyhavi bérüknek megfelelő kártérítést kell fizessenek. A bérgarancia alap azonban erre a dolgozói kötelezettségre már nem nyújthat fedezetet.

Csaknem kétmilliárdot ad a kormány a határon túli sajtóra

Publikálás dátuma
2019.03.20 21:44
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ebből 950 millió forintot azonnal utalnia kell a Pénzügyminisztériumnak.
Szerda este megjelent a Magyar Közlöny, melyben az áll, hogy a kormány egyetért a Kárpát-medencei magyar nyelvű média működésének támogatásával, ezért támogatást nyújt, méghozzá 1,9 milliárd forintot – vette észre a hvg.hu. A pénzt a Bethlen Gábor Alapon keresztül juttatják el, a felét – 950 millió forintot – azonnal utalnia kell a Pénzügyminisztériumnak. A kedvezményezett az Erdélyi Médiatér Egyesület. A közlönyből az is kiderül, hogy Pomázi Gyula Zoltán, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára távozik, és Nagy Ádám veszi át a helyét. Pomázi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke lett.