Dermedt nyúl az úttesten

Magyarország az unió átlagát két százalékkal meghaladó növekedést akar elérni a jövőben, tavaly 4,8 százalékkal nőtt a gazdaság. Szuper hír ez, alább mégis inkább lelomboznánk a nyájas olvasót. Nem mintha a növekedés nem lehetne cél, de mondunk egy jobbat: például heti pár napos munka, mindenkinek.
Húszéves fennállásához közeledik a nemnövekedés- (degrowth) mozgalom. Ez annyiban nem jó hír, hogy több idő telt el az alapítása óta, mint amennyi hátra van a régi világrendből azoknak a természettudósoknak az előrejelzése szerint, akik a globális felmelegedés miatt 2030-ra visszafordíthatatlan folyamatokat vizionálnak. Ehhez képest ismerjük a világhatalom elnöke, Donald J. Trump hozzáállását, aki az Ovális Iroda szőnyege alá gyömöszölte e problémát az általa fake newsnak nevezett tartalmak közé. Mert könnyebb növekedni, s ezzel népszerűséget szerezni és Fehér Házat (vagy bármely színű házat) megtartani, mint visszafogni a károsanyag-kibocsátást, s ezzel a gazdaságot. De hogy ne menjünk ilyen messzire, magyar kollégája, Orbán Viktor a migráció ellen folytat háborút, pedig az ENSZ szerint az embertömeget összehasonlíthatatlanul nagyobb mértéken a globális felmelegedés, semmint a terrorizmus fogja élhetőbb földrészek felé hajtani. Tavalyi adatok szerint a gazdasági növekedésből adódó haszon 82 százalékából a leggazdagabb 1 százalék profitált, míg az emberiség fele egy centet sem látott ebből. Vagy: Magyarországon tavalyelőtti adat szerint a munkavállalók 65 százaléka keresett annyit, mint a felső 10 százalék.  

Ideológiai pesszimizmus

Valami nagyon nincs rendben a gazdasági világrenddel, amit Thomas Malthus anglikán pap, az angol klasszikus közgazdaságtan képviselője már 1798-ban jelzett a népesedésről és a szegénységről írott művében. A negatív utópisztikus Szép, új világot jegyző Aldous Huxley 1928-ban pedzegetett hasonlót, de „áttörést” A növekedés határai című dolgozat hozott 1972-ben. A népesség, az iparosodás, a környezetszennyezés és a javak elosztásának egyenlőtlenségét felvető mű lendületet adott a fenntarthatóságról való felelős gondolkodásnak. Jellemző, egyúttal áthallásos, hogy amíg az ENSZ üdvözölte a fejleményt, addig a Szovjet Kommunista Párt ideológiailag veszélyesen pesszimista szélsőségként borzadt el rajta. Fájdalmas tény, hogy az emberiség ötven évvel később is a köldökét nézegeti, esetleg a reményteli növekedési íveket. Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Corvinus Egyetem adjunktusa a két évvel ezelőtti budapesti nemnövekedés-konferencia egyik szervezőjeként javíthatatlanul optimista, és van magyarázata az emberek hitetlenkedésére. Robert Gifford pszichológust idézi, aki a tétlenség sárkányainak hívta azt a 36 kognitív pszichológiai tényezőt, pszichés gátat, amitől az emberek leblokkolnak a környezeti kérdések hallatán. Mint a nyulak az úttesten, amikor ref­lektor világít a szemükbe. Az emberiség is látja, közeledik a baj, de csak áll és néz dermedten. „Érezzük a felelősségünket – mondja a közgazdász –, de bonyolultnak tartjuk a problémát és kicsinek a mozgásterünket. Amikor döntéseket hozunk, akkor a távoli jövővel nem tudunk mit kezdeni. Status quo-torzításnak nevezik, amikor utáljuk a változásokat, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne kelljen szembenézni velük.”  

Homo haszonmaximalista

Az ökológiai közgazdász komoly eredménynek tartja, hogy a téma már az Európai Parlamentben is felvetődött, amikor múlt év őszén öt pártcsalád képviselői beszéltek a növekedésmítosz utáni „post-growth” szemléletről. Az unió is kezdi érezni, hogy az a kényszerű növekedési pálya, amit a főáramú közgazdasági elméletek diktálnak, és amire a jóléti és szociá­lis rendszereinket, az értékrendünket, emberképünket, a munkavállalást építjük, nem folytatható tovább. „Tényleg homo oeconomicusok volnánk, önérdekkövető egyedek, akik képtelenek másra, mint hogy a lehető legkisebb befektetéssel a legnagyobb haszonhoz jussanak? Lehet azt mondani, hogy az ember alapvetően önző, és ha az összes társadalmi presztízst, elismerést, munkához való viszonyt erre alapozzuk, akkor azok lesznek sikeresek, akik ennek megfelelnek. De ha egyszer elkezdenénk építeni más tulajdonságokra is, akkor azok bontakoznának ki” – véli az egyetemi oktató. Szerinte az altruizmus (haszon ígérete nélküli önzetlenség a másik javára) működik társadalmi szinten is, de egyelőre csak akkor, ha nagy baj van. Például egy árvíz, mert akkor az emberek összekapaszkodnak, és mosolyogva dobálják a homokzsákokat. Ez az együtt és egymásért ténykedés kiveszett a mindennapjainkból. „De biztos, hogy meg kell várni egy katasztrófát ahhoz, hogy ezeknek az emberi tulajdonságoknak teret engedjünk? Ha egy kicsivel több eszünk lenne, akkor ezeknek az értékeknek teret engedhetnénk akár a gazdaságon belül is.” Ezen a ponton kincstári szkepszissel felvetettük, hogy a homokzsákot dobáló emberek bizony a másik kezükkel a tőzsdei árfolyamokat böngészik az okostelefonjukon, és jobbára csak akkor mennek utcára, ha az ő érdekeikbe gázol a hatalom. Köves Alexandra szerint fogadjuk el, hogy a többre törekvés bennünk van, és hogy ez szükséges hajtóereje az emberiségnek. „De miből is törekszünk a többre? Ha a társadalmi presztízst nem az anyagi javak jelentenék, hanem például a több szabadidő jobb lenne, mint a több munka, amivel a még több anyagi fogyasztást biztosítjuk, akkor más lehetne minden. Persze a nemnövekedés sem arról szól, hogy senki ne növekedjen, de van egy olyan pont, ahol a jóllét már nem nő az anyagi jóléttől.” 

Képviselet kontra részvétel

Az ökológiai közgazdász ezt az Easterlin-paradoxonnal támasztja alá. Richard Easterlin 1974-ben kimutatta, hogy a gazdasági előrelépés nem jár együtt a nemzeti boldogságérzések növekedésével. Japán 1964–1981 között 100 százalékkal dobta meg a GDP-növekedését, miközben az elégedettségszint már a ’70-es évektől csökkenni kezdett. Persze nekünk, magyaroknak nehéz mit kezdenünk ezzel, a legtöbbünk önként és dalolva vetné alá magát a „pénz nem boldogít” elnevezésű borzalmas emberkísérletnek. De ha egyszer ötven éve üldözzük Ausztriát, és a hazai unortodox gazdaságpolitika ismét ezt a versenyt hirdette meg 330 pontban, akkor nehéz átkódolnunk magunkat másik magatartásra. „Nem a lemondásról kell beszélni, hanem arról, hogyan tudunk másképpen jól élni – mondja a közgazdász. – A nemnövekedés-mozgalomnak ettől van relevanciája. Az embereknek számos olyan szükségletük van, ami most egyáltalán nem kap hangsúlyt: a kötődés, a közösséghez tartozás, az autonómia, az önrendelkezés, a kreativitás. Ezeket nem csak anyagi javakon keresztül lehet elérni. Lehet azt mondani, hogy a nemnövekedés utópia, de nincs olyan narratíva, amely fenntartható pozitív jövőképet adna bárkinek is. Az volna a pozitív jövőkép, hogy kiizzadunk magunkból csikorgó fogakkal még 3 százalék növekedést, ami sokkal nagyobb társadalmi egyenlőtlenségekhez vezet, mint eddig valaha?” A mozgalom hívei szerint az eredeti gazdasági logikának elképzelése, miszerint a növekedés lecsorog minden társadalmi réteghez, már most döcög. A növekedés hihetetlenül nyitja a társadalmi ollót és terheli a környezetet. Az ideális az volna, ha az emberek kritikus tömege a nagyhatalmak kormányainak lépéseivel együtt merné megkérdőjelezni azokat az alapvetéseket, amikről azt gondoljuk, a világ végezetéig érvényesek, és próbálnánk haladni egy környezetileg fenntarthatóbb és társadalmilag igazságosabb gazdasági berendezkedés felé. Négyes válságról beszélnek, és azt mondják, a gazdasági, a társadalmi és a környezeti mellett a képviseleti demokrácia válsága is része a képletnek. Ezt előbb-utóbb meg kell haladnunk ahhoz, hogy valamivel normálisabb társadalmat építhessünk. Ha az emberiség jó irányba indul, akkor harminc év múlva részvételi, deliberatív demokráciában fogunk élni. Most nincs meg az a megértés, hogy ha valamit teszünk vagy a közösből elveszünk, akkor az a másik három embernek mit jelent. A döntések felelősségét ledelegáltuk tőlünk nagyon messze lévő emberekhez, képviselőkhöz. Megjegyzem, az illiberális demokráciák mintha nem éppen jó irányba haladnának. Erre Köves Alexandra úgy felel: a képviseleti demokráciának nem az illiberális, hanem a részvételi demokrácia az alternatívája. Szerinte a hazai illiberális demokrácia is megpróbál részvételi elemeket belevinni a politikába, például a nemzeti konzultáció intézményével. Az állam felismerte azt az igényt, hogy emberek részei akarnak lenni a döntéseknek, de hogy milyen módon és milyen célra használja ezt, az már egy másik sztori. Más módszerekkel, más eszközökkel, de ilyesmire lehetne építeni úgy, hogy a célt, és a mögötte lévő moralitást komolyan vesszük. 

Derűre háború?

Köves Alexandra szerint a fenntarthatóság kérdései akkor is megkerülhetetlenek, ha nem a növekedés, a környezet vagy az egyenlőtlenségek, hanem a technológiai fejlődés felől közelítünk. A robotizáció gyors változást hoz, sok ember munkája válik feleslegessé. A jövő változásainak a megértéséhez a társadalomtudósoknak el kell men­niük az érthetőség, az alkalmazhatóság irányába szerinte. Közte a közgazdászoknak is, akik ritkán gondolnak magukra társadalomtudósként, mert imádnak a számok között bolyongani, de igazából társadalomtudományról van szó. „El kell kezdenünk nyitni az emberek, a szakpolitikák, az értelmezhetőség felé. A tudósoknak le kell jönniük az elefántcsonttoronyból, és kézzelfogható, alkalmazható, érthető válaszokat kell adniuk a jelenkor problémáira” – mondja az egyetemi oktató. Kérdés: kimondják-e valamikor jó hangosan, hogy ha nem változik valami a világrendben, a tőkefelhalmozás, a tőzsdék és bankok működésében, akkor a történelem folytatásaként a háborúk fogják megoldani, kinek a birtokában lesz elegendő víz, termőföld? Az ökológiai közgazdász azt mondja erre, az ő köreiben ezt minden­nap kimondják. De ez a téma is arra vár, hogy egyéni szinten elérjen egy kritikus tömeget, amikor már foglalkozik vele a média. Talán majd, ha az anyák felteszik a kérdést: „A gyerekem vajon milyen világban fog élni?” Talán lesz egy plakátkampány, ami erről szól. Remélhetőleg 2030 előtt.  

Radically, avagy van megoldás

Ha radikálisan belenyúlnánk a rendszerbe, és kivennénk a növekedést mint központi elemet, az minden területen borítaná a meglévő intézményeket, mondja a változások kimenetéről Köves Alexandra. A kutatási terület és a mozgalom dolgozik a lehetséges beavatkozásokon minden szektort érintően. Van néhány igen provokatív megoldási javaslatuk is: munkaidő-csökkentés, feltétel nélküli alapjuttatás, jövedelemplafon bevezetése, zöldadó-rendszerek, helyi pénzek és a barter-kaláka együttműködések jogi rendezése, hitelelengedés, szabadkereskedelmi egyezmények felülvizsgálata, spekuláció és tőzsde megadóztatása, adóparadicsomok megszüntetése.

Nemnövekedéssel a jólét felé

A nemnövekedés politikai, gazdasági és társadalmi elmélet, melynek alapját környezetvédelmi, fogyasztásellenes és antikapitalista eszmék alkotják. A mozgalom a 19. századi antiindusztrialista irányzatban gyökerezik, melyet többek között Hanry David Thoreau és Lev Tolsztoj képviselt. Serge Latouche közgazdász írta később: „Ha valaki azt hiszi, hogy egy véges világban létezhet végtelen növekedés, annak vagy elment az esze, vagy közgazdász.” A 2000-es években az élénkülő diskurzus hívei Párizs, Barcelona, Velence és Lipcse után három éve Budapesten rendeztek konferenciát. Egyik vezetőjük, a francia Vincent Liegey ideje nagy részét Magyarországon tölti. Szerinte a legminimálisabb gazdasági növekedésnek is komoly ára van: „az ország eladósodik, a természet pusztul, miközben elidegenítő munkákat végzünk rogyásig”.

Frissítve: 2019.03.02 17:00

Álmatlanságunk kora

Publikálás dátuma
2019.03.17 17:20

Fotó: AFP or licensors/ MLADEN ANTONOV
Nem alszunk eleget. Vagy ha igen, nem pihentető az alvásunk. Pedig elemi szükségletünk a regeneráció, enélkül krónikus és szomatikus betegségek támadnak meg bennünket. De az alvatlanság eleve már meglévő betegségeink tünete is lehet. Jól kell tudnunk tehát aludni – a hosszú, egészséges élet feltételeként. Az alvás világnapja alkalmából megjelent Magyar alváskönyvnél jobb sorvezetőt pedig álmodni sem lehet.
Az emberek egyharmada nem alszik megfelelően, állítják felmérések alapján a szakemberek. Nem reprezentatív kutatásom igazolja az állítás igazát. Jobbik énem, éjszaka a jobbomon fekvő feleségem napi szinten mutat rá alvásproblémájára. Aki a balján fekszik, horkol és túl korán kel. Pedig az ő jó közérzetéhez tíz óra alvás lenne szükséges. Legalább. Alvásigénye aztán a hétvégéken csúcsosodik ki, amikor is pótolni igyekszik a hétközi elmaradást. Én mint az emancipációban a végletekig hívő férj pedig lehetőséget látok végre az elhanyagolt teendőim ellátására, csakhogy meglepetésszerűen kápráztassam el a nejemet. Hajnalban a szokottnál is korábban kelek, teszek-veszek, csörgök-zörgök, mosogatok, porszívózok (a sövényvágást direkt későbbre hagyom). És nem, egyszerűen nem tudok a kedvére tenni mindezzel. Sőt, azt sem értem, miért nézi rosszalló tekintettel, hogy ebéd után egy órára bebólintok, szunyókálok egy kicsit. Hiszen én keltem korán, nem ő. 

Rosszalvó magyarok

A válóperek jelentős hányada a hálótárs horkolásával, pontosabban annak a másik fél felé tagadásával magyarázható – tudtam meg a Magyar Alvás Szövetség (MASZ) által március 12-én, kedden, az alvás világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián. (Az alvás világnapja március 15-én van hivatalosan, de a magyar nemzeti ünnep miatt nálunk előrébb hozták pár nappal – forradalom idején nincs alvás!) Az egészséges élet egyik kulcsának számító egészséges alvás érdekében, figyelemfelhívó szándékkal rendezett világnapot 65 országban ülik (fekszik?) meg, Magyarországon ezúttal a 11. alkalommal. Sőt, az Alvás Világszövetség (World Sleep Society) egy éve alakult hazai tagjának rendezvényét már kormányfigyelem is övezi, államtitkári jelenlét is pártolta (dr. Horváth Ildikó személyében), hogy (amiként elhangzott) a hazai egészségügyi átrendeződés, mely nem beteg-, hanem egészségközpontú (tehát a megelőzésre koncentráló) kíván lenni, az egészséges alvás megteremtésére is figyelmet szán, nemcsak a megfelelő táplálkozás, mozgás és életmód kialakításának támogatására. Már csak annál is inkább, mert a jelen társadalmak munkavégzési szokásai alaposan felforgatták természetes, biológiai szükségleteinket, így az alvási ciklusunkat is. Nem annyit és nem úgy alszunk, ahogy azt igényelné a szervezetünk. Ebből aztán mindenféle komplikáció származik: vérnyomás- és cukorbetegség, mentális problémák, elhízás, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem. S ha nem ijedtem volna meg már ettől, akkor a konferencia idejére kiértékelt, legfrissebb alváskutatások eredményei igencsak felébresztettek – nagyon úgy néz ki, ha továbbra is házasságban kívánok élni (kívánok!), teljes körű életmódváltozást leszek kénytelen bevezetni. Húszezer éjszakányi alvás monitorozása alapján állítható, hogy a magyar emberek kevesebb mint 20 százaléka gondolja úgy, az alvás számára igazán pihentető – értékeli az adatokat a MASZ alelnöke, Vada Gergely. Harmincöt százalékuk véli csak úgy, hogy az éjszakák alkalmasak számukra a regenerációra – a kétharmaduk tehát nem! Míg egy ember alvásigényét átlagosan 7–9 órára szokás belőni, addig a magyar életkörülmények mindössze 7 óra 20 percet tesznek lehetővé. Az alelnök ehhez még hozzáteszi, hogy ez a 7.20-as átlag összességében az idegrendszer 55 százalékának tényleges regenerációjára elég. Ha még ez sem lenne elég a hervadáshoz, azt is megtudom, hogy a magyar alvók egynegyedének éjszakai ­pihenése fizikai túlterhelésről tanúskodik. G. Németh György, a MASZ elnöke és a Benyovszky Budapesti Alvásközpont vezetője az adatok summázatában utal a mindmáig legfrissebb európai és a párhuzamként általuk végzett, 4 éve készült országos alváskutatás eredményeire is: az unióban a lakosság 29,6 százaléka, itthon 31,3 százaléka szenved alváspanaszoktól. A magyarok harmada tehát – amibe ezek szerint a feleségem és én is tartozunk – komoly egészségügyi problémával küszködik. Ahhoz, hogy megfeleljünk a világnap aktuális jelmondatának – „Aludj jól, élj sokáig!” –, tennünk kell valamit. 

Álomfejtés helyett

De mit? Az alvásnapi konferencia, mely tulajdonképpen egy ünnepi könyvbemutató volt, erre mindenekelőtt az olvasást ajánlja. Nevezetesen a MASZ által felkért szakemberek (pszichológusok, neurológusok, tüdőgyógyászok, fül-orr-gégészek, ortopéd szakorvosok, dietetikusok, szexológusok, fogászok stb.) által jegyzett és a Galenus Kiadó gondozta Magyar alváskönyvet, mely nemcsak pihentető olvasmány, de hasznos is, mert útmutatóul és gyakorlati tanácsokkal szolgál az alvásismeretek és -nyugtalanságok terén. Ami annál is inkább fontos, mert az alváshiány (vagy éppen a túlzott aluszékonyság), a nem minőségi pihenés az esetek döntő többségében társbetegségek tünete. (Pél­dául, ha hátfájás miatt nem hunyjuk le a szemünket egy pillanatra sem éjszaka, akkor mozgásszervi problémáink lehetnek, a horkolásból adódó hálótársi csetepaté okai pedig légzőszervi elégtelenség, elhízás felé mutatnak. Ha pedig hajnali 3-kor azon morfondírozunk, miért nem tudunk aludni, s nem azon, hogy „jaj, de jó, van még 3 óránk szunyálni”, akkor pszichés eredetű gondjainkkal nem árt orvoshoz fordulni.) Jó hír, hogy mindezek holisztikus és komplex diagnosztizálását a jövőben a most bejelentett alvásterapeuta-képzést elvégzőknél orvosolhatjuk majd. 

Pihenj jól, hasznosan!

De ma már az egyénileg használható technológia is nagy segítségünkre lehet az alvásunk optimalizálásában. Köztudott, hogy a Távol-Keleten külön nevük van a túlmunkától, a túlterheltségtől bekövetkező haláleseteknek: Japánban „karosi”, Dél-Koreában „gvarosza”, Kínában az öngyilkosságba menekülő extrém munkaerő elnevezése „kolaoszi”. Az asztalra boruló, alvó kollégák látványa mindennapos ezen országok munkahelyein, megkülönböztetett tisztelettel is bánnak velük, suttogva, lábujjhegyen közlekednek a munkaérdemrendes, szuszogó társuk mellett. Ám a vállalattulajdonosok nem ennyire udvariasak és elégedettek, mivel a kialvatlan munkaerő kevésbé hatékony és döntéseiben is megbízhatatlan. Végeredményben kevesebb pénzt termel. Így aztán a hasznosság érdekében érdemes a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást biztosítani számára. Ezzel a szó szerinti be- és lefektetéssel ugyanis még több hozam várható. Bár attól még némileg távol vagyunk, hogy alvószobák álljanak rendelkezésre a munkahelyeinken, ha ledőlnénk vagy 20 percre szundikálni (ebéd után főleg, ugye-ugye!), de az alvás szerepét az egészségmegőrzésben már felismerték a nagyobb cégeknél. És minden mai technológiát be is vetnek a dolgozóik ágyban töltött minőségi pihenése érdekében. Az alvásipar felívelő szakaszú ágazat. Okospaplan, okosmatrac, okospárna, szenzoros csuklópánt, ami az éjszakai off módunkban figyeli a légzés-, vérnyomás-, szívverés-, testhőmérséklet-változásainkat – ma már nemcsak a munkahelyi egészségmegőrzés érdekében és az alvásbarát szállodákban (távol a lift, az utca zaja, párnázott csöndszoba a lakosztályunk, masszázs- és spa-szolgáltatások) érhetők el ezek a diagnosztikai monitorozásra képes kütyük. Megvásárlásukkor azonban érdemes a szenzoros kivitelezésűt választani, mert egy okostelefonra letölthető applikáció pusztán az éjszakai zörejekből képes méréseket végezni – okosít ki minket a kötetben az alvásipar legújabb vívmányairól Vada Gergely. Ami pedig a feleségem alvásproblémáit (engem) illeti… Nos, a horkolás elmulasztására számos megoldás akad (fogyás, kevesebb alkoholbevitel, cigaretta elhagyása stb.), hogy nemalvótárskénti neszezésem okozta sokkhatást kerülendő pedig magam is jóízűen, stresszmentesen aludjak – akár szenzorok hálója nélkül is.

Nem mindegy, mikor

A cirkadiánritmust szabályozó molekuláris mechanizmus felfedezéséért Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapta 2017-ben az élettani és orvosi Nobel-díjat. Azaz az emberek (és más élőlények) belső, biológiai órájának (ez a cirkadiánritmus) vizsgálatáért, biokémiai működésének elkülönítéséért díjazták az amerikai tudósokat. A természetes környezet (bolygónk forgása, a nappali és éjjeli órák [fény-sötétség]) váltakozása nagyban hatással van az életműködésünkre, jóllétünkre – ezért sem mindegy, mikor alszunk. Nem véletlen, hogy a WHO 2017-ben rákkeltő hatásúnak nevezte a váltott műszakot.

Téli vagy nyári?

2021-től minden valószínűség szerint megszűnik az évszakokhoz kötött óraátállítás, mely sokak időérzékét zavarta össze és alvásszükségletét tette tönkre ideig-óráig. Az Európai Parlament már tavaly nyáron támogatásáról biztosította a tervezetet (miután a konzultáció­ján 4,6 millió EU-s állampolgár 80%-a a megszüntetésre voksolt, a magyarok 2/3-a), de időt szeretne hagyni a tagországoknak a harmonizációra. Ugyanis, hogy nyári vagy téli időszámításra tér-e át maradandóan egy ország, az nemzeti hatáskör. De hasznos lenne például a légi közlekedés terén, ha nem kellene Londonig repülve háromszor átállítanunk az óránkat. A jelenlegi évszaki váltást Magyarországon 1980-ban vezették be. A Magyar Alvás Szövetség az egészségünkre károsan ható átállítás eltörlése mellett tette le a voksát, és az eredeti, vagyis a téli időszámítás megtartását szorgalmazza.

Életünk egyharmadát átalusszuk

26 évet alszik egy átlagos magyar – nem valami Rip Van Winkle-szindróma áldozatai vagyunk, de ha a születéskor várható élettartam (kb. 78 év) alvással töltött harmadát nézzük, akkor összesen ennyi évet alszunk életünk során. Nem mindegy, hogyan!

Frissítve: 2019.03.17 17:20

Szudoku: a kihívás, a megfejtés misztériuma

Publikálás dátuma
2019.03.17 15:00

Fotó: YASUYOSHI CHIBA
Egy ráérős külföldi turista az újságoshoz lépett Tokióban, és rejtvényfüzetet vásárolt, hogy agyonüsse a várakozás perceit. Nem sejthette, mit indít el. Az általa „felfedezett” szudoku azóta népszerűbb lett a világban, mint bármely logikai játék Rubik Ernő bűvös kockája óta.
Van, aki nem próbálta még? A szudoku egyszerű játék. Adott egy 9×9-es négyzetháló, amely 9 darab 3×3-as kisebb táblázatra oszlik. Minden számjegy (1–9) csak egyszer szerepelhet minden sorban, minden oszlopban és minden kis négyzetben is. A számjegyek egy részét előre beírják, a többit ezekből kell kikövetkeztetnie a játékosnak. Ábrával illusztrálva szempillantás alatt felfogható a fel­adat. Ebben rejlik a vonzerő: csupán a fenti szabályt kell tudni, semmi mást. Elég a feladvány meg egy ceruza vagy internetkapcsolat, és már lehet is próbálkozni. A megfejtés fortélyaira menet közben jön rá az ember. A jutalom a sikerélmény, ahogy egyre nehezebb feladványokat oldunk meg, egyre könnyebben és gyorsabban. 

Japán varázsa

A szudoku elnevezése japán eredetű, a szúdzsi va dokusin ni kagiru kifejezés rövidítése, ami annyit tesz: „a számjegyek csak egyszer szerepelhetnek”. A játék távol-keleti szigetországból indult világhódító útjára, miután a bevezetőben említett turista, Wayne Gould hongkongi bíró véletlenül rábukkant egy tokiói standon, 1997-ben. Megkedvelte, majd népszerűsíteni kezdte Nagy-Britanniában, méghozzá elképesztő eredménnyel. A londoni Timesban 2004. november 12-én jelent meg az első szudokufeladvány, onnantól futótűzként terjedt el. Hamarosan már Pesten, a körúti villamoson sem okozott meglepetést, aki ezzel múlatta az időt. Ami vicces, hogy Nyugaton „egzotikus ázsiai játékként” hódított az újdonság, pedig… Pedig a szudoku nem szamuráj­vívmány. Svájci matematikusok már a 18. században foglalkoztak a „mágikus latin négyzet” hasonló problémájával. 1895-től párizsi lapok publikáltak számrejtvényeket, amelyek alig különböztek a modern változattól, aztán ezek pár év elteltével érdeklődés hiányában elmaradtak. Howard Garns amerikai fejlesztő pedig pontosan ugyanazt találta ki 1979-ben, ami negyedszázaddal később világsiker lett, de az általa Number Place névre keresztelt játék még akkor sem izgatta fel a nagyközönséget. Japánban csak öt évvel később indult a szudoku, ott viszont nyomban bejött, az ezredfordulóra már százezrek ismerték. Kézenfekvő magyarázat, hogy a szó- és szótagírás nem alkalmas betűs keresztrejtvény készítésére, ezért a japán ingázók hiánypótló szórakozást kaptak a hosszú munkába vonatozásra. Az viszont talány, 2000 után miért (miért pont akkor) lett szenzáció a szudoku világszerte. Másfél évtized alatt hatalmasan kinőtte magát. A legtöbb lap rendszeresen közöl feladványokat, online portálok ajánlanak ingyen felületet játékosok mil­lióinak. Ma már sokan sportként űzik, egymással vetélkedve, időre; nagy nemzetközi versenyeket rendeznek. Tavaly, a prágai világbajnokságon új világrekordot állított fel egy 14 éves kínai lány: Vang Si-jao 54,44 másodperc alatt oldotta meg a rejtvényt. (Csapatban és egyéniben is a japánok nyertek.) A novemberi vb-n 33 ország 247 versenyzője vett részt. A szervezők szerint látványos a fejlődés, egyre gyorsabban töltik ki az üres mezőket a versenyzők. Nem ritka, hogy a menők tehetségesnek bizonyulnak sakkban is. Ha valaki lesajnálja, komolytalannak tartja a szudokut mint sportágat, annak éppen a sakk példájával vágnak vissza. 

Agytorna vagy függőség?

A rajongók szerint a szudoku nagy jótétemény. Serkentő agytorna, pozitív hatások sokaságával. Kikapcsol a hétköznapi stresszből, eltérít a fölösleges gondolatoktól, miközben figyelemre és logikus gondolkodásra ösztönöz. Dolgoztatja a memóriát, segít átlátni struktúrákat. A megoldás szellemi kielégülést okoz, önbizalmat ad a játékosnak. Az amerikai Alzheimer-kórosok szervezete kifejezetten javasolja is a szudokuzást, egészségmegőrző céllal. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a kognitív tréning stimulálja az agyműködést, segíthet az időskori elbutulás (demencia) megelőzésében, illetve lelassításában. Az igazi megszállottak némelyike a meditációhoz vagy ezoterikus élményhez hasonlítja a hiányzó számok kitalálását. És itt kezdődnek a gondok. Gyorsan kiderült az is, hogy az eltúlzott szudokuzás kóros függőséget okoz. Van, akit csúnyán beszippant, különösen, amióta online is játszható. Max Davidson az angol Telegraph hasáb­jain osztotta meg gyötrelmes történetét. Másfél évig kényszeresen szudokuzott az okostelefonján, nem tudta abbahagyni; több időt töltött ezzel, mint amennyit utólag be mer vallani. Amikor pedig elhatározta, hogy leszokik, a szenvedélybetegek jellegzetes elvonási tüneteitől szenvedett. Másra sem bírt gondolni, csak a bűvös négyzethálóra, azt látta mindenütt, kínzó vágyat érzett a játék után. Az átéltek hatására lesújtó véleménnyel van a szudokuról: „Puszta habarcs, időkitöltés, mentális gyakorlat pancsereknek, agytakarmány egy generációnak, amelyik elveszítette örömérzetét.” Will Shortz feladványszerkesztő, eredeti végzettsége szerint enigmatológus, azaz a rejtvények tudora. Nem titkolja, ő maga is rákattant a szudokura. Így értelmezte a játék varázsát a Newsweeknek adott interjúban: „Ugyanazért csábító, amiért bármelyik rejtvény. Ott a kihívás, ott a megfejtés misztériuma, ott a jó megoldás öröme. A szudoku az egyik legaddiktívabb rejtvényjáték, amit valaha kitaláltak.” Ehhez laikusként, illő tisztelettel csak annyit tehetünk hozzá: minden játékot, a legjobbat is túlzásba lehet vinni, de arról a játékos tehet. A szudoku esetében sem lehet másként. Aki nem ismer mértéket, az a négyzethálóra és a számjegyekre haragudhat a legkevésbé.   

Matek és káosz

A szudoku egészen másfajta problémákat is felvet, nevezetesen matematikaiakat. Ahogy említettük, meglehetősen egyszerű játék – de csak amíg elemezni nem kezdik. Márpedig sok tudós fantáziáját mozgatta meg a szudoku. Ma már bizonyított tény például, hogy legalább 17 számjegyet kell megadni a táblán, hogy a feladványnak egyértelmű megoldása legyen. Ha ennél kevesebb van a kiinduláskor, akkor mindig többféle megoldás létezik. Ezt tapasztalatból régóta gyanították a játékosok, de hosszú évek munkájába telt, mire megtalálták rá a formailag tökéletes algebrai levezetést. Bármilyen meghökkentő, még olyan feladvány is készíthető, ahol a 81 számból 77 adott, ám a fennmaradó 4 üres helyet mégis kétféleképpen lehet helyesen kitölteni. Kiszámolták, hogy a 9×9-es négyzetben 6 670 903 752 021 072 936 960 különféle módon rendezhetők el a számjegyek az alapszabálynak megfelelően. Ha ebből leszámítják a szimmetriákat és permutációkat, még mindig jóval több mint 5 milliárd jó megoldás létezik – attól tehát a mániákus fogyasztóknak sem kell félniük, hogy elfogynak az új feladványok, amilyennel korábban még nem találkoztak. A szudoku számos további matematikai és számítógépes programozási tanulsággal szolgált a tudománynak, ezeket ne bolygassuk – a bonyolult képletek józan szerénységet parancsolnak. A káoszelméletet is alkalmazták a szudokura; szívme­lengető, hogy a téma élenjáró kutatói között két magyar elméleti fizikus, Toroczkai Zoltán és Ercsey-Ravasz Mária neve is felbukkan. 

5 472 730 538

„esszenciálisan különböző” szudoku-feladvány készíthető a matematikusok számítása szerint.

Frissítve: 2019.03.17 15:00