Kína;

2019-03-05 12:00:00

Agymosás kínai módra - mobilos applikáció a pártvezér gondolatairól

Miután Kínában olyan mértékű a gazdasági és technikai fejlődés, elképzelhetetlen lenne az agymosás észak-koreai változatát alkalmazni, ahol egy előre beállított televíziócsatornát lehet nézni, a mobiltelefonra pedig csak központilag engedélyezett alkalmazásokat lehet letölteni egy arra szakosodott hivatal révén.

Ám Pekingben is megtalálják a módját annak, hogy az embereket a helyes útra tereljék. Kezdetben a kommunista párt tagjainak, később másoknak is le kellett tölteniük egy „Tanulmányozd Hszi-t, hogy erősebbé tedd az országot” nevű mobilos alkalmazást. A név Hszi Csin-ping elnök, pártfőtitkárra vonatozik, s amint a szoftver elnevezése is sugallja, az ő magvas gondolatait, elmélkedéseit foglalja magában.

Csakhogy nem elég a programot csak letölteni. A szoftver ugyanis pontokat is ad. Egy videó megtekintése egy pont, egy útmutatás elolvasása egy pont. Azt azért még az applikáció sem szűri ki, hogy a felhasználók valóban végignézik- és végigolvassák-e a nagybecsű műveket, de az tény: a pártközpontból figyelmeztetik azokat, akik szégyenszemre lemaradnak a pontversenyben. Februárban például az egyik felhasználó ilyen üzenetet kapott: „Boldog újévet, elvtársak. Használják az applikációt minden nap. Jelenleg a ranglista alján helyezkedünk el. Mindenki együtt harcoljon! Köszönjük”. Két nappal később újabb üzenet érkezett: „A legalacsonyabb pontot elérteknek keményebben kell dolgozniuk”.

Eleinte csak a párt illusztris személyiségeinek kellett letölteniük az applikációt, később azonban mindenkinek, aki rendelkezik pártkönyvvel. Így nem egy olyan házaspár akad, ahol a férjnek és feleségnek folyamatosan nyomkodnia kell a telefonját, hogy ne kapjanak rossz értékeléseket. Az egyik felhasználó a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak elárulta: felesége helyett is használja az applikációt, így napi két órát tölt el azzal, hogy Hszi elnök útmutatásaira nyomkodjon.

Több pontot lehet kapni, ha valaki helyesen tölt ki egy kvízt. Az egyik kérdés így hangzik: „Mi játssza a fő szerepet a nagy harcban, a nagy projektben, a nagy misszióban, a nagy álomban?” A helyes válasz a B, azaz a párt felépítésének nagy projektje. Hszi Csin-ping erről a 19. pártkongresszuson beszélt, amikor elmondta, a nemzet felébresztése csak álom marad a párt nélkül. Ha valaki megnézte az erről készült felvételt, emlékezhet erre az útmutatóra.

Akadnak azonban cselek is. Egyes sajtóközlemények elolvasásáért például nem jár pont feltehetően azért, mert Hszi Csin-ping neve nem szerepel bennük.