Fidesz;Európai Néppárt;kizárás;

2019-03-04 19:26:09

Március 20-án indulhat el a Fidesz kizárásáról szóló eljárás az Európai Néppártban

Az Európai Néppárt március 20-i politikai gyűlésén tárgyalja a Fidesz kizárását kezdeményező indítványokat.

Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke hétfő este bejelentette, hogy kilenc országból 12

tagpárt kérte hivatalos levélben a téma napirendre tűzését. A politikus az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozott.

Az Európai Bizottság egyforma elszántsággal fog válaszolni a hazugságokra és a félrevezető retorikára függetlenül attól, hogy a testület elnökét, alelnökét, tagjait vagy munkatársait érik támadások. Vagyis a Frans Timmermans alelnököt szerepeltető kormányzati plakátkampányra is reagálni fog – derült ki a testület hétfői sajtótájékoztatóján, ahol Margaritisz Szkinasz szóvivő a Népszava kérdésére válaszolt. Orbán Viktor kormányfő egy német lapnak adott hétvégi interjújában bejelentette, hogy a választási poszter következő főszereplője Jean-Cluade Juncker bizottsági elnököt "váltva" Frans Timmermans lesz.

A szóvivő nem hagyta válasz nélkül a Brüsszelnek címzett újabb budapesti válaszlevelet, amelyben a Fidesz-kormány cáfolja a brüsszeli állításokat. Szkinasz gyakorlatilag megismételte a múlt héten publikált bizottsági véleményt: eszerint a magyar kormányzati kampány eltorzítja a valóságot és egy sötét összeesküvés képét festi fel. "Az igazság az, hogy nincs semmiféle összeesküvés. A magyarok megérdemlik, hogy megismerjék az igazságot" – hangsúlyozta. Kitért arra a friss budapesti vádra, amely szerint Chrystos Stylianides, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért felelős tagja "üdvözölte" a humanitárius vízumok bevezetését javasló európai parlamenti állásfoglalást. Az igazság ezzel szemben az: a testület nem üdvözölte a határozatot, hanem bejelentette, hogy tanulmányozza azt.