Visegrádi széthúzók

Az utóbbi években itthon nem egyszer hallhattuk a miniszterelnöktől, illetve a külügyminisztertől, hogy a visegrádi négyek jelentik az unió motorját. Tavaly novemberben Orbán Viktor például úgy fogalmazott, a V4-ek Németországgal folytatott kereskedelme annak a jele, hogy a francia-német tengely helyett a közép-európai tengely az európai gazdaság motorja. Való igaz, hogy a térség államainak az EU átlagánál magasabb a gazdasági növekedése, ez azonban a még beáramló uniós pénzeknek és annak köszönhető, hogy továbbra is nagy a lemaradásuk a nettó befizetőkhöz képest.

Vezetőink azt is hangoztatják: ezen államok egységét bizonyítja, hogy a menekültválságban rákényszerítették az akaratukat Brüsszelre. Ám hogy az érintett országvezetők mennyire nem egyformán gondolkodnak ezekről a kérdésekről, jól mutatja, hogy a V4-ek legutóbbi, Németországgal kiegészített pozsonyi találkozója már felettébb kínosan alakult. Mint a Politico cikkéből kiderült, Orbán Viktor Soros Györgyöt látta a szerbiai, egyebek mellett a közmédia szabadságáért tartott tüntetések mögött. E mondatát azonban kínos csend fogadta.

Idehaza persze arról is igen kevés szó esik, hogy Csehországban és Szlovákiában is többen felvetették: ki kellene lépni a V4-ekből, annyira vállalhatatlanná váltak a lengyel és a magyar kormány túlkapásai. Annak ellenére, hogy Jan Machácek elismert cseh újságíró, a Charta 77 egykori aláírója nemrégiben a cseh közszolgálati rádióban a "másrészről"-t is hangsúlyozta, utalva a regionális összefogás fontosságára. A másik oldal elutasítását viszont jól illusztrálja például Pavel Rychetsky, a cseh alkotmánybíróság elnökének minap tett nyilatkozata, aki élesen bírálta a független igazságszolgáltatás elleni támadásokat a többi visegrádi országban.

A tanulság szinte adja magát: a visegrádi együttműködés jó gondolat volt a rendszerváltás után, akkor azonban nincs értelme a regionális összefogásnak, ha az egyes politikusok hatalmi érdekeit, az Európai Unió gyengítését, megosztását szolgálja.