Legutolsó helyen kullog Magyarország a héten publikált rangsorban, amely azt listázza: mennyi nő foglal helyet az EU országainak kormányaiban és törvényhozó testületeiben. Az Eurostat adatai szerint, míg az EU-ban átlagosan 30 százalék felett van a női képviselet (Svédországban már több mint 50 százalék), a magyar arány alig haladja meg a 10 százalékot a testületekben. „Magyarországon évtizedek óta nem sikerül elemelkedni erről a nagyon alacsony képviseleti szintről. A rendszerváltás óta ebben semmilyen előrelépést nem sikerül elérni” – teszi keretbe az elkeserítő adatot Sáfrány Réka, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke, genderszakértő. Jelenleg 23 nő foglal helyet az Országgyűlésben, szemben 176 férfival; Novák Katalin államtitkár korábban a nőkre utalva azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy „nem mindenki vágyik a politika világába és a közéletbe”.
Valamivel jobb a helyzet az üzleti életben, ahol a vezető pozíciók 41 százalékát töltik be nők, de az is igaz, hogy a cégméret növekedésével egyre csökken a szerepük a vezetésben. A Pulzus közvélemény-kutató lapunk számára készített kutatásában szerettük volna megtudni, vajon hogyan látják az emberek, mik az okok az évtizedek óta nem mozduló nemi arányok mögött? Azt kérdeztük: mi az elsődleges oka, hogy a világ legtöbb országában a nők kisebb arányban töltenek be vezető szerepet a közéletben és a vállalatok irányításában? Meglepő módon a legtöbben, összesen 34 százalék, arra a válaszra tette a voksát: „mert a társadalom kevésbé bízik a nők vezetői képességeiben”. Ha csak a női válaszadókat nézzük, közülük 45 százalék gondolja így, a férfiaknak pedig negyede. Emellett összesen 21 százalék jelölte meg fő okként, hogy „a nagy szervezetek felépítése tradicionálisan a férfiaknak kedvez”, 19 százalék szerint pedig a több otthoni és gyerekneveléssel kapcsolatos feladat hárul a nőkre, ezért nincs idejük a vezetői szerepvállalásra (ennél a két válaszlehetőségnél nem volt nagy különbség a férfiak és a nők véleménye között). „Kissé meglepő, de a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségekre való érzékenység terjedésére utal, hogy mindkét nem a női vezetőkkel szembeni bizalmatlanságot látja az elsődleges oknak. Bár elismerik, hogy az otthoni és gyerekneveléssel kapcsolatos feladatok is sokat nyomnak a latban, de ezt talán megugorhatóbb akadálynak tartják, mint a társadalmi közeg hagyományos ellenállását” – mondja Sáfrány Réka. A szakértő szerint az eredményt befolyásolhatja ugyanakkor, hogy ma már Magyarországon is vannak olyan aktív női politikusok (például Szabó Tímea, Vadai Ágnes vagy Szél Bernadett), akik a nyilvánosság előtt végzik a munkájukat, és bizonyítják, hogy a szerepek összeegyeztethetők. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a férfiak 12 százaléka szerint „a nők kevésbé alkalmasak a vezetői szerepre”; a nők mindössze 3 százaléka jelölte meg ezt a válaszlehetőséget. Emellett a férfi válaszolók 13 százaléka azt mondta, a „nők többsége nem akar vezető szerepet, és ezt a nők 5 százaléka is így gondolja.
Azzal a kijelentéssel, hogy Magyarországon a nőknek ugyanolyan esélyük van a boldogulásra, mint a férfiaknak, a válaszadók 52 százaléka egyetértett vagy inkább egyetértett szemben 45 százalékkal, akik vitatják vagy elutasítják ezt a tételt. Vagyis összességében kicsit kevesebben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy lenne még tennivaló a nők egyenjogúságát illetően. Viszont ebben a kérdésben szakadék tátong a női és a férfi válaszolók véleménye között. Míg a nők 58 százaléka nem ért egyet ezzel a kijelentéssel, vélhetően a saját életében is tapasztalja, hogy több akadályba botlik, mint a férfiak, utóbbiak kevesebb mint egyharmada gondolja, hogy gond lenne ezen a téren. „Ebből látszik, hogy a férfiak sokkal kevésbé érzékelik: a nemek közötti egyenlőség területén milyen kedvezőtlen a helyzet. Mivel a munkahelyeken, a politikában kevés szó esik ezekről a kérdésekről, kevesen gondolják, hogy nekik ezzel dolguk lenne” – mondja Sáfrány Réka, kiemelve: ha több nő lenne a parlamentben, biztosan több szó esne ezekről a témákról, a női szempontokról is. Ugyanakkor a Pulzus kutatása szerint a többség érzékeli, hogy nincs minden rendben: a válaszolók 61 százaléka gondolja, hogy a nők túl kevés szerepet töltenek be a közéletben a világon. Nemekre lebontva: a nők jelentős többsége, 73 százaléka, míg a férfiaknak csak 47 százaléka kevesli a nők részvételét.
Nem diszkriminál, kiegyenlít
A világ országainak mintegy fele alkalmaz valamilyen kvótát, hogy megpróbálja ellensúlyozni, kiküszöbölni azokat a rejtett struktúrákat, amelyek inkább a férfiak bekerülését könnyítik meg a különböző vezető pozíciókba. Ahol nemzetiszintű kvótatörvény van érvényben, például Franciaországban, egyenesen pénzügyi eszközökkel büntetik azokat a pártokat, amelyek nem képesek egyenlő arányban női és férfi jelölteket kiállítani. Lengyelországban 35 százalékban határozták meg a női képviselők minimális arányát a pártok képviselőjelölti listáin 2010-ben. Ha nem felelnek meg a törvénynek, a párt listáját visszautasítják. Dániában, ahol pártszintű kvótákat vezettek be a hetvenes-nyolcvanas években, pedig már el is hagyhatták a szabályozást, mert a nők képviselete stabilan beállt 30-40 százalék közé.
Kutatásunkban meglepően kevesen, 24 százaléknyian mondták azt, szükség lenne arra, hogy ilyen módon szabályozzák a nők részvételét a közéletben, és ebben a kérdésben nem is volt nagy véleménykülönbség a két nem között. Az eredmény mögött a szakértő szerint az is állhat, hogy a kvótákkal kapcsolatban rengeteg a félreértés. Ez egyfajta átmeneti segítő intézkedés, az első ponton, a belépés szintjén avatkozik be, mert azoknak az országoknak a nagy részében, ahol nincs ilyen jellegű szabályozás, tulajdonképpen egyfajta ki nem mondott férfikvótarendszer működik, emiatt nem tudnak bekerülni a nők például a politikai szervezetek vezető testületeibe, még akkor sem, ha erre egyébként nyitottak lennének a pártok.
A különböző kvótaszabályozásokat nem csak a konzervatív, de a liberális oldalról is kritikák érik. Eszerint korlátozza a versenyt és diszkriminálja a férfiakat egy olyan rendszer, ahol az ember neme is a kiválasztás alapját képezni. „Most sincs arra garancia, hogy a legalkalmasabb jelöltek jutnak be a politikai testületekbe, viszont az bizonyítható, hogy a férfiak előnyt élveznek a nőkkel szemben. A kvótarendszer tulajdonképpen az első lökést adja meg, a bekerülést segíti, de fontos hangsúlyozni, hogy a legfontosabb ebben az esetben is a felkészültség, és nem az ember neme. Míg a főleg férfi jelöltek csoportjából való választás esetén tájékozatlanabb, felkészületlenebb személyeket is nagyobb eséllyel indítanak jelöltként, a kvóta lehetőséget teremt arra, hogy a jobban képzett, felkészültebb nők esélyt kapjanak a fontosabb pártpozíciókba való bejutásra és a szélesebb körben történő megmérettetésre. A kvóta, azáltal, hogy kiegyenlítettebb és objektívebb versenyt teremt, végül egy igazságosabb kiválasztási rendszert segít elő” – magyarázza Sáfrány Réka, és hozzáteszi: kétségtelen tény, hogy a jelenlegi struktúrában az „ideális politikus” az, aki bármikor ráér, részt tud venni az esti programokon is, ezeket a kritériumokat biztosan nehezebben teljesítik a gyerekes anyák. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy ez a férfiaknak sem jó, vagyis erre a kérdésre érdemes lenne úgy tekinteni: az ő érdekeik is sérülnek, amikor a politikával kapcsolatos kötelességeik mellett nem tudnak kellő időt tölteni a családjukkal. Ha ezt elismernénk, és a politikai intézmények alkalmazkodnának – például nem lennének esti ülések az Országgyűlésben –, az esélyek kiegyenlítődnének, és ebből a férfiak is profitálnának.
Egy elszalasztott lehetőség
Bár az üzleti életben is jóval kevesebb a női vezető, a politika területén érzékelhetően rosszabb a helyzet, és Magyarországon több kísérlet volt valamiféle esélyegyenlőségi kvóta bevezetésére. Legkomolyabban 2007-ben vetődött fel a téma, amikor élénk társadalmi vita övezte a témát, az újságok végre elkezdtek cikkezni az ügyről, minden pró és kontra érvet felsorakoztatva. A törvényjavaslat, amit az SZDSZ-es Sándor Klára és Magyar Bálint jegyzett, az országos pártlistákon biztosított volna 50 százalékos részvételt a nőknek, az akkori választási szabályok szerint így végül valamivel kevesebb, mint 30 százalék lehetett volna az arányuk az Országgyűlésben, amit a szakértők már „kritikus tömegnek” tekintenek. „A szakértők ma már úgy gondolják, ez volt az a pillanat, amikor lépni kellett volna, a lehetőséget viszont elszalasztották a döntéshozók. Ekkoriban a régióban több más ország, például Lengyelország is hozott valamilyen szabályt, hogy biztosítsa a nők részvételét a politikában, és ők azóta el is értek sikereket. Nálunk viszont a parlamentben leszavazták a törvényjavaslatot” – idézi fel Sáfrány Réka a döntést, amelynek érdekessége, hogy ugyanúgy szavazott az akkor ellenzékben lévő Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is: a női kvóta mellett.
Számos elemzés és kutatás születik arról, hogyan változik egy szervezet, ha a nők aránya kiegyenlítődik a vezetésben. Sokan érvelnek úgy, hogy a nők alapvetően másképp gondolkodnak, mint a férfiak, esetleg „biológiailag alkalmasabbak” az együttműködésre, alaptermészetükből fakadóan könnyebben oldják meg a konfliktusokat, szemben a „macsó”, folyamatosan versengő, erőn alapuló vezetési kultúrával. Ez bár minden bizonnyal jóindulatú érvelés, szintén sztereotípiákon alapul. „A nők egyenlő képviselete nem azért fontos, mert más lenne a munkastílusuk és ettől hatékonyabban működne egy politikai szervezet. Hanem azért, mert ez az egyetlen módja, hogy azok a témák és szempontok is terítékre kerülhessenek, amik nekik fontosak, és őket érintik” – teszi világossá Sáfrány Réka. Ugyanakkor vannak kutatások, amelyek arra jutottak: csökken a korrupció mértéke, ha közel egyenlő arányban vannak férfiak és nők egy szervezet vezetésében. De az összefüggések nem egyértelműek – nem biztos, hogy a nők kevésbé korruptak –, ennél valamivel valószínűbb, hogy ezek a szervezetek – amelyekben odafigyelnek a nők és a férfiak kiegyensúlyozott arányára is – egyszerűen átláthatóbban működnek.
Ugyanaz a munka kevesebb pénzért
Az egyenlőtlenségek a képviselet mellett a fizetéskülönbségekben jelennek meg leginkább: az Eurostat szerint a vezető pozíciókban a nők 33,7 százalékkal kevesebb pénzért dolgoznak, ez pedig a legnagyobb, nemek közötti bérszakadék az EU-ban. Mindez részben abból adódik, hogy a nagyobb presztízzsel járó szakmákban több a férfi, ezek az állások pedig magasabb bérekkel járnak. De az is igaz, hogy ha egy szakmába nagy tömegben belépnek a nők, a fizetések lassan lejjebb kúsznak, emellett az is jellemző, hogy hasonló munkakörben a férfiak többet keresnek, mint a nők. Ilyen szempontból a közszférában jóval igazságosabb a helyzet, hiszen a közalkalmazotti bértábla vak a nemekre, a nem állami cégeket viszont nagyon nehéz lenne szabályozni. (Bár nem lehetetlen; Izlandon törvényellenes különböző bért fizetni férfiaknak és nőknek, ha hasonló munkakörben dolgoznak.) Sáfrány Réka tapasztalatai szerint a cégek legtöbbször arra hivatkoznak, hogy a férfiak jobban, hatékonyabban érvelnek a bértárgyalások során, de valójában a vállalatok „adják alájuk a lovat”. Ezzel szemben a nők pontosan az otthoni gondoskodó szerepük miatt jóval sérülékenyebbek, és valóban kevésbé bátrak a bértárgyalások során. „Ezek a patriarchális struktúrák önmaguktól egyszerűen nem fognak megváltozni. A korábban említett 2007-es kvótavitában elhangzott, hogy a nők politikai részvétele organikusan fog fejlődni, de ezt azóta sem igazolja semmi, pedig eltelt több mint 10 év. Már évtizedek óta tendencia, hogy több nő szerez diplomát, mint férfi, és mégis: ha ilyen ütemben változik a magyar nők részvétele a politikában, mint az elmúlt időszakban, 100 év múlva sem lesz egyenlőség a közéletben, és ez kihat mindenre, például a fizetésekre is.”
