MTA;

2019-03-10 16:47:23

Akadémikusok: példátlan, amit a kormány művel

Jól tükrözi a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megzsarolt, kiszolgáltatott helyzetét az a szándéknyilatkozat, amit még pénteken írt alá Palkovics László innovációs miniszter és Lovász László MTA elnök – olvasható az akadémikusokból álló Stádium 28 Kör ügyvivőinek nyilatkozatában.

Mint írták, az Akadémia mintegy tíz hónap óta példátlan, agresszív támadásnak van kitéve a kormány részéről. Leszögezték, az MTA közgyűlése csak olyan megállapodást fogadhat el az akadémiai kutatóhálózat átszervezéséről és finanszírozásáról, amely tartalmazza a magyar tudomány elemi érdekeit: a nemzetközi normáknak megfelelően a minőségi szempontok dominanciáját, az alap- és alkalmazott kutatások egyensúlyát, valamint a természet-, társadalom- és humán tudományok politikamentes, párhuzamos támogatását. Hangsúlyozták: aggódva várják, hogy a kidolgozandó megállapodás részleteiben sikerül-e ezeket a szempontokat érvényesíteni.

Mint arról korábban beszámoltunk, a pénteken aláírt szándéknyilatkozatban az MTA elnöke „tudomásul vette” a kormány azon szándékát, hogy az akadémiai kutatóhálózat a jövőben az MTA szervezetén kívül működjön. Ez meglepetésként érte az egész tudományos közösséget, hiszen az Akadémia vezetése korábban következetesen kiállt amellett, hogy a kutatóhálózat nem szervezhető ki az MTA alól. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) közleményében egyenesen azt írja, az MTA elnöke megfutamodott.

Bár Palkovics miniszter és Lovász László megállapodtak egyebek mellett abban, hogy a kutatóintézet-hálózat az új működési struktúra kialakulásakor egyben marad, a létrehozandó új irányító testületbe többségben lesznek a tudósok, a hálózat „világos, hosszú távú stratégia mentén” működik és az új irányítási rendszer életbe lépéséig a kutatóintézetek finanszírozása biztosított, az ADF szerint ezek az ígéretek a nyilatkozatban vázolt formában értelmezhetetlenek és a kutatóhálózat dolgozói számára semmilyen biztosítékot nem jelentenek.

"A szándéknyilatkozat pontjai nem tartalmaznak semmilyen komolyan vehető garanciát sem a kutatóhálózat tudományos és szervezeti integritásának és szakmai függetlenségének megőrzésére, sem a 2020 utáni működtetés mikéntjére vonatkozóan” - írták, azt követelve az MTA Elnökségétől, a szándéknyilatkozatban megfogalmazottakat utasítsák el, hogy az ebben a formában ne kerülhessen az MTA legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés elé.

- Palkovics miniszter még egy konkrét javaslatcsomagot sem tett le az asztalra, amelyben szakmai érvekkel támasztaná alá a kutatóhálózat és a tudományfinanszírozás átalakításának szükségességét. Nem tudhatjuk, hogy a készülő javaslatban benne lesz-e valami a szándéknyilatkozatban felsorolt pontok közül, s ha igen, milyen konkrétumokkal. A részletek ismerete nélkül csak fokozódik a bizonytalanság – nyilatkozta lapunknak Mende Balázs, az ADF egyik alapítója. Mint mondta, a továbbiakban azért fognak küzdeni, hogy a kutatóintézetek megtarthassák függetlenségüket – vagy legalábbis annak minél nagyobb részét.