propaganda;Nemzeti Sport;

2019-03-12 09:23:00

Nincs menekvés

Azt hittük, már nem érhet meglepetés. Hiszen – jószerivel – a vízcsapból is a kormánypropaganda folyik, a migránsozás, sorosozás, brüsszelezés szinte olyan, mint a levegővétel. A média legkülönbözőbb fórumairól megmondóemberek rontanak a gyanútlan polgárra, hogy bebizonyítsák, rettegnie és aggódnia kell, de persze a jóságos hatalom mindenkivel szemben megvédi őket. 

Bevalljuk, tévedtünk. A Nemzeti Sport szombati száma különleges ajándékkal szolgált. Kihullott ugyanis belőle egy 7+1 oldalas kiadvány, címe: A KORMÁNY VÁLASZA az Európai Bizottság állásfoglalására. Megvilágítva, miért hazudik Brüsszel, amikor nemtetszését fejezi ki az újabb plakátkampány miatt. Megismételve benne az összes panelt, amit az utóbbi hónapokban és években rengeteget olvashattunk és hallhattunk. 

Hagyjuk most figyelmen kívül, hányan rághatták át magukat a brosúrán. Mindegy is. Maga az ötlet, az érdemes a figyelemre. Hogy ezúttal nem a hatalom üzenőfüzeteinek számító lapokba tették be a kiadványt. Minek is, hiszen azoknak az olvasói maguk a hívek, akiket nem kell meggyőzni semmiről, feltehetően biztos szavazók. Ám a – még mindig – legnagyobb példányszámú országos (bár nem politikai) napilap jó terep lehet néhány bizonytalan szurkoló meggyőzésére. Bár a Nemzeti Sport oldalain naponta ránk – az olvasóra – mosolyog a gonosz Soros és Juncker a jól ismert plakátról, de azt könnyű átlapozni. Egy ilyen ajándék füzetecske már más.

A sport különben is a hatalom bevált terepe. A sportági szövetségek jelentős részét már megbízható politikusok irányítják, a társasági adóból pedig szép összegek vándorolnak a látványsportágakhoz. Mindenki tudhatja, hogy a kormány mennyire szívén viseli a sport ügyét. És nemcsak azért, mert a főnök igazi vezérdrukker, hanem azért is, mivel a szurkolók tömege egyben választó is, ha közel kerülnek hozzájuk, az szavazatokban is jelentkezhet. 

Nincs menekvés. Senki sem dughatja a fejét a homokba. Mindenki megkapja a maga adagját a propagandából. Jó papíron. 

Az már más kérdés, mire használja.