Weber már annak is örül, hogy eltűntek a Brüsszelt támadó plakátok

Publikálás dátuma
2019.03.12. 17:23

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Sok kérdést kell még tisztázniuk a Fidesszel és néppárton belüli kritikusaival – mondta Manfred Weber. Asztalra kerül a 7-es cikkely szerinti eljárás és az európai ügyészséghez való csatlakozás témája is.
 Csak általánosságban beszélt Orbán Viktorral való egyeztetéséiről a Néppárt Budapestre látogató frakcióvezetője: Manfred Weber kedden, a Dohány utcai zsinagógában tartott rövid sajtótájékoztatót, ahol talányosan annyit árult el, hogy pár napon belül kiderülhetnek a tárgyalások eredményei – de még sok tennivalójuk van március 20-ig. Nyilatkozatát az Index is közvetítette.
Weber hangsúlyozta, hogy a Néppárt tagjainak be kell tartaniuk az olyan alapértékeket, mint a tudományos élet szabadságának biztosítása, ezért is mondta ki egyértelműen, hogy a CEU-nak Budapesten kell maradnia. A néppárti vezető egy konstrukciót is ajánlott erre vonatkozóan a magyar miniszterelnöknek, ezt azonban nem részletezte.  
Azt ugyanakkor apró, bár pozitív változásnak tartja, hogy a kormány máris eltüntette a Brüsszelt támadó plakátokat, és ez arra utalhat, hogy Orbán is megértette, nem folytathatja tovább ezt a fajta propagandát.
Weber szerint a korábbi cikkünkben is részletezett három pont – vagyis a CEU maradása, a Fidesz és Orbán bocsánatkérése, a plakátkampány leállítása – mellett több olyan téma is van az asztalon, amiről tárgyalniuk kell a Fidesszel. Ilyen Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozása, (amiről a kormány eddig hallani sem akart) vagy a Magyarországot szankcionáló 7-es cikkel szerinti eljárás ügye is. Az EPP választási csúcsjelöltje hozzátette, tárgyalniuk kell a Néppárt 13 olyan tagpártjával is, amelyek határozottan követelik a Fidesz szövetségből való kizárását. Lapunk információi szerint Manfred Weber szerda este Strasbourgban tájékoztatja az Európai Néppárt EP-frakcióját az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásairól.  
Szerző
Frissítve: 2019.03.12. 19:42

Eljárás indult a Főpolgármesteri Hivatal ellen a "blokkolt" melegjogi oldalak miatt

Publikálás dátuma
2019.03.12. 17:22

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A Háttér Társaság szerint a "letiltott" szervezeteknek a honlapján több tucat olyan kutatási jelentés és szakmai anyag elérhető, amelyre a Hivatal dolgozóinak is szükségük lehet munkájuk során.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárást indított a Főpolgármesteri Hivatal ellen, amiért korábbi sajtóhírek szerin annak hálózata blokkolja a meleg, leszbikus vagy biszexuális témával foglalkozó portálokat - olvasható a Háttér Társaság honlapján. Néhány hete mi is megírtuk, hogy akadályba ütközik, aki melegjogi kérdésekben szeretne tájékozódni az interneten a Tarlós István vezette budapesti Városházán.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) nyilatkozattételre hívta fel a Főpolgármesteri Hivatalt. Ennek során
azt kell bizonyítania, hogy nem diszkriminált szexuális irányultság vagy nemi identitás alapján

azáltal, hogy elérhetetlenné tette a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex szervezetek honlapját.

Korábban a Háttér Társaság felhívta rá a figyelmet, hogy
ezeknek a szervezeteknek a honlapján több tucat olyan kutatási jelentés és szakmai anyag elérhető, amelyre a Hivatal munkatársainak is szükségük lehet

az előterjesztések elkészítése során. Ráadásul a Háttér Társaság által nyújtott támogató szolgáltatások, például az egyesület Információs és Lelkisegély-, illetve Jogsegélyszolgálata a Főváros által kiadott esélyegyenlőségi jó gyakorlatok gyűjteményében is szerepelnek.

Az üggyel kapcsolatban egyébként annak idején a Főpolgármesteri Hivatal először szűkszavúan annyit reagált, "a Hivatal az informatikai infrastruktúrát kizárólag a munkaköri feladatok ellátása érdekében történő munkavégzés céljából bocsátja a felhasználók rendelkezésére", majd a 444.hu-nak ezt kiegészítették többek közt azzal, hogy nehezen hiszik el, "hogy munkaidőben, hivatali eszközön az önkormányzati dolgozóknak fenti lapok tartalmát kellene nézegetnie."
Szerző

Weber: kulcskérdés, hogy a CEU Budapesten maradjon

Publikálás dátuma
2019.03.12. 16:12

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Az Európai Néppárt csúcsjelöltje a zsinagóga előtt tartott sajtótájékoztatót. Nem akarok konfliktusokat, de bocsánatkérést várok el az okozott károk miatt- üzent Orbán Viktornak.
Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Dohány utcai zsinagóga előtt Manfred Weber, melyet élőben közvetített az Index: a Néppárt frakcióvezetője röviden beszámolt arról, hogy konstruktív légkörben tárgyalt Orbán Viktorral, de azért nem tudtak minden problémát megoldani. Vannak bizonyos értékek, amik az Európai Néppárton (EPP) belül nem lehetnek vita tárgyai – ilyen a tudományos élet szabadsága is, és ezt a néppárti Fidesznek is tiszteletben kell tartania, mondta Weber. A politikus hangsúlyozta, Európában fokozódik az antiszemitizmus, ezért ki kell állni, hogy mindenki gyakorolhassa vallásszabadságát, különös tekintettel a zsidóságra.
AZ EPP frakcióvezetője három, meghatározó témát említett, amit feltételként vár el a magyar miniszterelnöktől: 
  • Kulcskérdés számára, hogy a CEU Budapesten maradhasson,
  • A kormánynak végleg be kell fejeznie a Brüsszel és az unió ellenes kampányokat, le kell szedjék az ilyen témájú plakátokat is
  • Weber elvárja, hogy Orbán Viktor mutasson készséget a bocsánatkérésre: ez főként pártcsaládon belüli követelés, a Fidesznek bocsánatot kell kérnie minden olyan, a szövetsége tartozó államtól, akiknek kárt okozott, vagy akiket megsértett.
Politikus vagyok, azért jöttem, hogy hidakat építsek és ne konfliktusokat kreáljak; ezeket a helyzeteket próbáljuk megoldani a következő tárgyalások során - tette hozzá a német köztévé kérdésére a néppárti vezető, aki újabb sajtótájékoztatót is ígért a délután második felére. Weber egyébként röviden a CEU diákképviseletével is tárgyalt, erről itt írtunk részletesebben.
Korábbna tárgyaltak Orbánnal a várban
Fotó: Szecsődi Balázs / MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Szerző
Frissítve: 2019.03.12. 16:59