A Dél keresztje

Áramtermelő generátorok hangja töri át a dél-afrikai főváros, Pretoria esti csendjét. Aki megteheti, így védi ki a "tervezett áramszünet" okozta kellemetlenségeket. Az elöregedésük miatt sorra leálló erőművek pótlása nehézkes, és csak nem akaródzik a kormánynak több pénzt szánni arra, hogy újakat építsenek. Így a kiváltságosok és a közintézmények privilégiuma marad, hogy az órák hosszat szünetelő villamosenergia-szolgáltatást a maguk eszközeivel pótolják. A közvilágítás hiánya miatt közben tovább romlik az amúgy is romokban heverő közbiztonság. Igaz, az autósok jelesre vizsgáznak, hiszen működő jelzőlámpák nélkül sem szaporodnak a közúti balesetek: mindig az hajt át az útkereszteződéseken, aki előbb ért oda. 
A pretoriaiak többsége megtanult együtt élni azzal, hogy a XXI. század áldásaiból időnként csak kiskanállal meríthet. 
Ha megszavaztatnák az embereket, hogy számukra a víz- vagy az áramellátás szüneteltetése okozza-e a nagyobb gondot, aligha kérdéses, hogy többségük az előbbire voksolna. 2018 első felében vészjósolóan közeledett az a bizonyos "zéró nap", amikor Fokvárosban elfogy az ivóvíz, de a tavaly májusi esőzések után fellélegezve mondták ki az önkormányzat vezetői, hogy 2019-re marad ennek a baljós időszaknak az eljövetele. S most az érdeklődő,  mielőtt repülőgépe  leszáll az afrikai kontinens legdélibb, négymilliós nagyvárosának repülőterén, örömmel nyugtázza, hogy a kopár hegyek tövében a víztározókban van víz. Bár akár több is lehetne.
Fokvároson azonban nemcsak az "égiek" segítettek, hanem a takarékoskodás is. Abban a városban, ahol a szívtiprónak tartott Christiaan Barnard orvosprofesszor több mint fél évszázada végrehajtotta a világ első sikeres szívátültetését, megtanulták, hogy létezik valami, ami még egy esetleges energiaválságnál is keményebb erőpróba elé állíthatja az embereket. Ha az ivóvíz ára vetekszik az aranyéval. S ezt a dél-afrikaiak igazán tudják értékelni, hiszen a világ eddig kibányászott aranykincséből 40 százalékos volt a részesedésük.
Szerző
Bonta Miklós

Gázálarc

A közpénzeket Orbán Viktor zsebébe csatornázó, az ország ma már minden pórusát átszövő parazita-hálózatot kétségkívül rendkívül fejlett sáncrendszer védi. A legkiműveltebb emberfők dolgoznak a legmagasabb – tőlünk lenyúlt – összegekért annak érdekében, hogy ez ne annak látsszék, ami. Hogy Orbán Viktor továbbra is szemrebbenés nélkül állíthassa: üzleti ügyekhez semmi köze. Hogy rokonai, barátai ma már az ország leggazdagabbjai? De még azok barátnőinek, iskolatársainak, tiszttartóinak stb. is leesik pár közmilliárd? 
Mindez pusztán a vak véletlen műve. Pontosabban csak azt támasztja alá, hogy eleve tehetséges személyiségekkel veszi körül magát. Illetve közelsége még a semmirekellőt is a társadalom nagylelkű támogatására érdemesíti. Miért, hol a bizonyíték, hogy ők mind Orbán Viktor strómanjai? Szerződés? Aláírás? Valami? Akkor lehet szépen továbbhaladni.
Akad azért néhány őrült, aki - ellenszélben, szűkös erőforrásai határáig - kitartóan kutat a konkrét bizonyítékok után. Nem is mindig eredménytelenül. Hisz rendre akad rés a pajzson, egy véletlenül érvényben maradt szabály, egy internetes bejegyzés.
Erre példa Tóth Bertalan és a MET ügye. Utóbbi látszólag egy svájci energiakereskedő, csúcsán az egykori Mol-igazgatóval, Lakatos Benjaminnal. Szerényen adnának-vennének az alpesi fenyvesek árnyékában, erre jön ez az MSZP-s, és Orbán Viktor közpénzlenyúló bagázsaként prédikálja ki őket. Botrány! De hol a bizonyíték? Tóth Bertalan - lehetőségei határáig - erre is kísérletet tett. Az MVM-től több év alatt kiperelt, nagyjából kivehető számlák végignyálazása után arra jutott, hogy az állami csoport akár százmilliárdos haszonról is lemondhatott a MET javára. Igaz: ennek pontosításához már érdemes behatóan tanulmányozni a gáz tágulási együtthatóját, a holland tőzsde opciós rendszerét és a Kajmán-szigeteki alapok tulajdonosi nyilvántartásainak hiányosságait. De még az ebből levont következtetések is vitathatók. Amúgy meg: pontosan mely szabály sérült? Mi tiltja a rossz üzleti döntéseket?
Az alapvetően az államot ért bírálatot a MET magára húzva, teljes erővel visszatámadott. Mivel a pártelnök kijelentései miatt úgymond sérelem, sőt kár érte őket, több tízmilliót akartak bevasalni a politikuson. Miért, hol a papír, hogy Orbán Viktor a MET tulajdonosa? Ki írta alá, hogy ő egy stróman? Mi bizonyítja a nyereségadatot? No, akkor ide a lét!
A bíróságok viszont egyöntetűen úgy látták: Tóth Bertalan a szakmája szerint, közügyekben megnyilvánulva a szólásszabadság határain belül maradt. Bár a MET foggal-körömmel, a kiépített sáncrendszer teljes eszköztárával harcolt, immár végleg vesztettek. Baka András tanácsvezető szerint aki egy számára kellemetlen politikai közlésen ilyen mértékű anyagi követeléssel kíván elégtételt venni, az már a szabad vélemény-nyilvánítást fenyegeti.
Habár a vereség kétségkívül kellemetlenül érinti a NER nyomeltüntetőit, kitartó közdelmükért a MET-esek bizonyára elnyerik a kurzustól méltó jutalmukat. Mint ahogy remélhetőleg utána is.
Szerző
Marnitz István

Vigyázó szemetek...

…Pozsonyra vessétek! Szlovákia ugyanis mára, minden túlzás nélkül a kelet-közép-európai „tavasz” zászlóvivője lett, az az ország, amely reményt adhat és példát mutathat az elbizonytalanodó, demokráciából, jogállamiságból igen rosszul szereplő volt vasfüggöny mögötti nemzeteknek. Már önmagában az, hogy egy elnökválasztáson a két legesélyesebb jelölt egy civil polgárjogi aktivista - ráadásul nő -, illetve egy brüsszeli bürokrata; hogy a nemrég még gombamód szaporodó zagyva ideológiájú populista pártocskák és a szárnyaló neonáci vezér ma már labdába sem rúgnak, az maga a kelet-közép-európai csoda. Egyben bizonyíték a szlovák demokrácia nagykorúsodására, de arra is, hogy igen, lehet. Miközben térségünkben vagy az autokratikus vezérekben, vagy a fűt-fát ígérő populistákban, a kirekesztésre, gyűlöletkeltésre, Európai Unió ellenességre építő vezetőkben vélik megtalálni a Messiást, addig a szlovákok ráébredtek arra, hogy nyugati életszínvonalat csak a nyugati demokráciák értékei mentén lehet felépíteni. Néhány év elég volt nekik ahhoz, hogy ne hamis prófétákban higgyenek, hanem abban, hogy a parlamentáris demokrácia keretein belül kell és lehet is változtatni. Szlovákiában az új ellenzék nem szégyelli liberalizmusát, nem érdekli sem a sorosozás, sem a migránsozás, és mégis el tudta fogadtatni magát a nemrég még az unortodoxiával, illiberalizmussal is kacérkodó Fico uralta országgal, amelyre egyre vészesebben vetült rá a neonáci Kotleba árnyéka. Ez az új ellenzék kiment az utcára, amikor értékeit veszélyeztetve érezte, de sosem volt erőszakos, nem obszcén, gagyi jelszavakat tűzött zászlajára, nem zárta ki megmozdulásairól a régi, de demokratikus pártokat és politikusokat, nem hirdetett politikamentes politikát, hanem egyértelművé tette, minden demokratára szükség van a változáshoz. És az eredmények nem maradtak el: tavaly térdre kényszerítették a kormányt, most pedig olyan államfőt választanak maguknak, aki nem harcot ígér Európával, hanem valódi, európai jövőt.    
Szerző
Gál Mária