Manchester City;

2019-03-19 11:00:00

Globális focibirodalmat épít a Manchester City tulajdonosa

A Manchester City labdarúgócsapatát is tulajdonló City Football Group ezúttal az ázsiai piacra tette be a lábát.

Abu-Dzabi miniszterelnök-helyettese, a milliárdos Manszúr bin Zajed al-Nahjan a futballvilág első multinacionális vállalkozását építi fel. A kiapadhatatlannak tűnő vagyonnal rendelkező üzletember – aki becsült vagyona alapján a világ 100 leggazdagabb embere közé tartozik – 2008-ban vásárolta meg az akkor az angol labdarúgó-bajnokságban középcsapatnak számító Manchester Cityt. Azóta klubja háromszor nyerte meg a Premier League-t, s Manszúr sejk nem titkolt célja, hogy diadalmaskodjon a Bajnokok Ligájában is.

Az üzletember nem elégedett meg egy klubbal, világszerte terjeszkedik, a piramis csúcsán pedig a Manchester Cityt birtokló City Football Group (CFG) áll. A végrehajtó Khaldún al-Mubarak, a sejk bizalmasa és a klub elnöke, valamint a világméretű projekt megálmodója, Ferran Soriano, aki 2003 és 2008 között a Barcelona alelnöke volt. Soriano 2006-ban azt mondta, a Barcelonának megvan az esélye arra, hogy egy olyan szórakoztató céggé váljon, mint a Walt Disney, terve azonban meghiúsult, koncepciója túlságosan radikális volt a katalán klub számára. Ezért 2008-ban elhagyta az egyesületet, majd 2012-ben a Manchester City vezérigazgatója lett, ahol az elképzelése támogatásra talált.

Az 51 éves szakember azon kezdett el dolgozni, hogyan hozhatna létre egy testvércsapatot az Amerikai Egyesült Államokban. 2013 májusában meg is valósult az álom, megalapította a New York City FC-t, amely 2015 óta tagja az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságnak (MLS). Az üzlet részeként a New York Yankees baseballklub 20 százalékos tulajdonjogot szerzett a futballcsapatból, cserébe az a Yankees-stadionban játszik – a pálya focira átalakításához 72 órára van szükség –, mert New Yorkban rendkívül drága a telek.

A CFG az évek múltával számos kontinensen terjeszkedésbe kezdett: a csoport Ausztráliában 2014-ben a Melbourne Heart nevű klubot vette meg, amit Cityre keresztelt át. Japánban 20 százalékos részesedést vásárolt a Nissan gyári csapataként indult Yokohama F. Marinos klubban, a japán autógyár pedig a Manchester City szponzora lett.

A CFG 2017-ben az uruguayi másodosztályban játszó montevideói Atlético Torque klubot vette meg, és 44,3 százalékot vásárolt a spanyol első osztályban szereplő Gironából is.

A következő célpont Kína volt, ahol februárban megvásárolta a 2006-ban alapított Szicsuán Hszuniu együttesét, amely a legutóbbi idényben huszonnegyedik lett a kínai harmadosztályban. A vásárlásban a szintén futballbolond Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államfő segédkezett, aki 2015-ben ellátogatott az Etihad Stadionba. Nem sokra rá pedig a China Media Capital vezette konzorcium 265 millió fontot fizetett a CFG 13,8 százalékáért.

A terjeszkedés célja, – meg akarják szerezni a legtehetségesebb hely játékosokat – hogy a Manchester City további szponzorokra leljen a kínai piacon. Továbbá pénzügyi szakemberek úgy vélik, néhány központi költség – HR, a marketing és játékosmegfigyelés – Kínába átcsoportosítható, segítve ezzel a Manchester Cityt az európai szövetség (UEFA) pénzügyi szabályainak (FFP) betartásában. Egyes pletykák pedig már arról szólnak, India lehet a következő meghódítandó piac.