képzőművészet;

2019-03-21 16:43:04

Az oroszok már a galériában vannak

Orosz kortárs alkotókkal, művészeti sétákkal, nyitott műtermekkel várja az érdeklődőket a Budapest Art Week április 9. és 14. között.

A hatnapos rendezvényen egy karszalaggal hetvennégy helyszínre, mintegy száz kiállításra és számos programra látogathatunk el. Az idén is a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül megvalósuló programsorozat középpontjában az orosz képzőművészet áll: a Mikve Galériában Nyomotokban – Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben címmel nyílik tárlat, amely az orosz és a magyar művészek látásmódjának párhuzamaira világít rá. 

Az Art Week látogatói tárlatvezetéseken, tematikus beszélgetéseken, workshopokon vehetnek részt, Victor Vasarely, József Attila, David Lynch, Reigl Judit és Moholy-Nagy László művészete mellett feltörekvő fiatal alkotók munkáival is találkozhatnak. Lesz budapesti építészeti séta az idén száz éves Bauhaushoz kapcsolódva, s immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Haikunapot. A Pesti Vigadó épületének kevésbé ismert tereibe, és az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményében a hajdani elmegyógyintézetek terápiás munkáiba is bepillantást nyerhetünk.