Előfizetés

Barbra Streisand már elnézést is kért, amiért mentegetni próbálta Michael Jacksont

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.03.24. 16:06
Barbra Streisand az idei Oscar-gálán
Fotó: VALERIE MACON / AFP or licensors
Egy napja még úgy tűnt, a 76 éves színész- és énekesnőt - bár elhiszi, amit mondanak - nem hatja meg, ami a popsztár áldozataival történt. Most jelezte: szerencsétlenül fogalmazott.
Barbra Streisand még szombaton a Times magazinnak nyilatkozta, hogy a Michael Jackson által elmondásuk szerint molesztált gyerekek "végül is nem haltak bele" a történtekbe. Mint mondta, a popsztárnak megvoltak a maga "szexuális vágyai", a 10 év körüli fiatalok pedig örültek, hogy vele lehetettek - idézi fel a 24.hu. A kétszeres Oscar-díjas színésznő tehát nem úgy védte meg Jacksont, ahogy sokan mások, jelesül, hogy nem hiszi el, amit az áldozatok állítanak a nemrég bemutatott dokumentumfilmben, hanem úgy tűnt, nem kételkedik szavaik hitelességében, ám még így sem az énekest hibáztatta. Talán éppen utóbbi miatt gerjesztettek különösen nagy hullámokat a mondatai, amit látva egy nappal később máris visszakozott:
"Mélységesen sajnálom, ha a Michael Jacksonra és az áldozataira vonatkozó, szerencsétlenül megválogatott szavaimmal fájdalmat vagy félreértéseket okoztam,

mert a nyomtatásba kerülő szavak nem fejezik ki a valódi érzéseimet. Nem akarom semmibe venni a traumákat, amiket ezek a fiúk kénytelenek voltak átélni" - mondta most a 76 esztendős Streisand, hozzátéve, csodálja Wade-et és Jamest, amiért kiálltak az igazságukért.

Mint ismert, a 2009-ben elhunyt Michael Jackson hozzátartozói és ügyvédei tagadják a magyarul Elhagyni Neverlandet címmel bemutatott, a popikon feltételezett pedofil tetteit az áldozatok szemszögéből bemutató dokumentumfilmben elhangzott vádakat.

Nyíregyházára tart az „elnyomottak színháza”

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2019.03.23. 11:30
A fórumszínház a nézőket is bevonja az előadásba. Középen Adrian Jackson, a társulat vezetője
Fotó: NÉMETH DÁNIEL
A brit Cardboard Citizens társulat egy nyitottabb társadalomról és empatikusabb emberekről álmodott jövőt.
Képes a művészet hidakat építeni a társadalom különböző csoportjai között? Választ adhat a színház a mindennapok problémáira? – E kérdéseket veti fel a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert Cardboard Citizens. Az Egyesült Királyságban 1990-ben alakult társulat a perifériára szorult emberek, közösségek történetein keresztül a színház erejével kívánja előmozdítani a társadalmi változást. Többek közt a hajléktalanokat szeretnék segíteni, hangot adva nekik, hogy elmondhassák a saját történeteiket.
 
A csoport februárban művészeknek, szociális szakembereknek, közönségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom peremén élőkkel foglalkozó drámaoktatóknak tartott workshopot Budapesten. Az általuk alkalmazott fórumszínház módszereit továbbadó képzésen többek közt a XXI. századi Roma Nők Egyesülete is részt vett, s az ott tanultakat hasznosítva a Parforum Részvételi Kutatóműhellyel, valamint a Káva Kulturális Műhellyel közösen mutatják be legújabb darabjukat március 24-én Nyíregyházán. Az előadásban 18 és 25 év közötti amatőr színészek jelenítik meg saját tapasztalataikat a pénz, az adósság és az adósságcsapda témájában, a színházi játékot a problémák megoldására irányuló közös gondolkodássá alakítva. A fórumszínház kitágítja a hagyományos színházi kereteket, az előadók a nézőket is bevonja, megadva a lehetőséget, hogy megváltoztassák az épp színre állított történeteket – mondta el lapunknak Adrian Jackson. – Emellett a társulat a hajléktalanságot megtapasztalt emberek nézőpontját megismerve olyan információk birtokába kerül, amit később partnerszervezeteikkel és a politikai döntéshozókkal megvitathatnak. Ezzel segíthetik a valódi, rendszerszintű fejlődést – részletezte a Cardboard Citizens társalapítója, vezetője.
 
A Cardboard Citizens már több mint huszonöt országban dolgozott, ám hazánkban most jártak először. Az Artemisszió Alapítvány megkeresésére a British Council People 2 People programjának keretében tartottak többnapos workshopot. – Nagyszerű volt együtt dolgozni a helyi szervezetekkel és sokat tanultunk abból, ahogyan a művészetet a társadalom jobbá tételére használják – beszélt tapasztalatairól Adrian Jackson. – Lenyűgözött minket a résztvevők elkötelezettsége, mind a workshopon való részvételüket, mind azt a törekvésüket tekintve, hogy a színházzal változást érhessenek el Magyarországon. A romák integrálása komoly helyi kérdés, és gyönyörű volt látni, ahogy ennek a közösségnek néhány tagja is részt vett a képzésen. Az előadás során számos nagyszerű ötlet felvetődött és rendkívül hasznos párbeszéd indult el. Reméljük, lesznek további közös együttműködéseink – tette hozzá a projekt vezetője. A fórumszínház jelentőségét Adrian Jackson többek közt abban is látja, hogy az előadók kapcsolatot alakíthatnak ki a jelenlévőkkel: beavathatják történeteikbe a közönséget, valamint gyakorlatot szerezhetnek az önkifejezés terén. A nézőknek pedig jó alkalmat kínálnak arra, hogy átéljék a megjelenített élethelyzeteket, és kialakuljon bennük az empátia – hangsúlyozta.
 
– A színház, különösen az Augusto Boal által megalkotott „elnyomottak színháza” betekintést kínál mások életébe és segíthet bennünket abban, hogy kialakítsuk az álláspontunkat a nemzeti és helyi döntéshozók politikájáról, az időnk és erőforrásaink kihasználásáról, valamint azokhoz az emberekhez való közeledésünkről, akikkel nap mint nap találkozunk – hangsúlyozta Adrian Jackson. – A társadalmunk jobban működik, ha nyitottabb, empatikusabb és együttműködőbb. Mindannyiunk hasznára válik, ha meghallgatjuk a szomszédainkat, ha megértjük az életüket és a küzdelmeiket.

A fórumszínház

Augusto Boal brazil származású művész, neveléselméleti és színházelméleti szakember, színházi rendező és író volt, az „elnyomottak színháza” elméletének, esztétikai, színházi nyelvének a kidolgozója. Neve sokak számára a fórumszínházról vált ismertté, azonban ez csak egy abból a hét technikából, amit az „elnyomottak színháza” magában foglal. A fórumszínház legelterjedtebb formájában az alkotók egy adott közösség tagjaival dolgozva hoznak létre a közösség problémájára reflektáló előadást, majd azt a helyi közösség előtt egyszer mutatják be.

Mikor szembejön velünk a legnagyobb ellenségünk - Jordan Peele újradefiniálta a horror műfaját

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2019.03.23. 10:30
Lupita Nyong’o játssza a foszerepet. A fi lmet a UIP-Duna Film forgalmazza
A magyar mozikban a Mi: a Tűnj el! rendezője, Jordan Peele előállt egy tökéletesre csiszolt, művészi horrorfilmmel.
Jordan Peele. Ezt a nevet már a 2017-es Tűnj el! című filmjénél érdemes volt megjegyezni, mert ez sokoldalú író-rendező kvázi laza könnyedséggel újradefiniálta a horror műfaját. Pedig nem csinált többet annál, hogy írt egy zseniális hátteret a karakterek mögé, méghozzá úgy, hogy belekódolta a rasszizmus kérdését is a cselekménybe. A műfajjal járó kliséket pedig így bőven elég volt a végkifejletben alkalmazni. Egyszóval, Peele már akkor tudta, mi a horror valódi lényege: nem a hang és vizuális effektekkel való sokkolás, hanem egy olyan élethelyzet megmutatás, mely a legbelső félelmeinket hívja elő.

A Mi ennek a koncepciónak a folytatása, mondhatni tökéletesre csiszolt alkotása. A nagybetűs művészhorror. Sajnos nem nekem jutott az eszembe a hasonlat, de alkalmazom: a Mi után egyértelmű, hogy Peele az amerikai Jean-Luc Godard, mert ugyanazzal szemiotikai módszerrel építi be a popkulturális utalásokat és referenciákat a filmbe, mint a svájci nagymester. Hogy csak egy példát mondjak: a műben szereplő nyulak által fémjelszett szimbolikát vagy Jeremiás könyve egyik fejezetének repetitív megidézését.

De hogyan is mesél rólunk a Mi? A történet középpontjában Adelaide Wilson (Lupita Nyong'o remek a szerepben) áll, a kétgyermekes családanya, aki nagyon nincs attól feldobva, hogy a családjával Santa Cruzba mennek nyaralni, mert ott történt valami vele gyerekkorában. A nyugtalansága rettegésbe megy át, amikor az este a nyaralójuk előtt megjelenik egy négytagú család. Akik pontosan úgy néznek ki, mint ők, csak éppenséggel piros egyenruha van rajtuk, jobb kezükön kesztyű, melyben gigantikus olló ékeskedik fenyegetően. Visszatérve a korábban említett popkulturális utalásokra, külön okfejtés érdemelne a Michael Jackson Thriller című, John Landis rendezte videóklipje, mely önmagában is a Peele által feszegetett kettősségre utal (hősszerelmesből farkasember lesz a klipben), de a nemrég megjelent Neverland elhagyása című dokumentumfilm is bizonyította, Jackson civilként is kettős életet élt.

Na, ezzel, aztán totális hatást ért el Peele a mozivásznon. A kettősség nem csak ebben mutatkozik be a filmben, hanem szimbólumként végigvonul a művön, a modern Amerika betűszavaként. (A film eredeti címe: US. ) Például, amikor megismerjük Adelaide családjának barátait, egy jómódú fehér famíliát – a rendező ezzel is a társadalmi egyenlőtlenségre akarta felhívni a figyelmet. A cselekményről többet nem árulok el, mert azzal súlyosan károsítanám a potenciális moziélményt, csupán talán annyit, hogy a hasonmások megjelenés a legalapvetőbb félelemeinkre hat: mi van akkor, ha a legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk? Miközben, ahogy telnek a percek az egyszerű home invasion moziból, szilárd lépésekkel vezet minket Peele az apokaliptikus hangvétel és mondanivaló felé. A Mi nagyon okos film.

Infó:
Mi
Rendezte Jordan Peele
Forgalmazza a UIP-Duna Film