Magyar Közút Nonprofit Zrt.;útszóró só;Szíjj László;

2019-03-28 08:41:53

Az útszóró só is megdrágul, ha a NER vállalkozói hajolnak le érte

A Magyar Közútnak rendszeresen beszállító cég hirtelen alvállalkozója lett a Szijj Lászlóhoz tartozó Kft.-nek, a váltás után jóval többe került a fagymentesítéshez használt só is.

A tiszakécskei Vakond Via Kft. nyerte azt a tendert, amit a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) a kezelésében lévő 32 ezer kilométernyi út fagymentesítéséhez szükséges só beszerzésére írt ki. A Mészáros Lőrinc állandó üzlettársának, a Duna Aszfalt tulajdonosaként saját jogon is ismert Szíjj Lászlónak és a Habony Árpád szlovéniai médiaterjeszkedését finanszírozó Varga Károlynak a tulajdonában lévő cég több mint 12 milliárd forintért szállíthat az állami vállalatnak a következő két évben. 

- írja a közbeszerzést kiszúró G7 portál. Mint rámutatnak, ez a megrendelés a Vakond Viának sem kis tétel, különösen, hogy a cég eddig egészen másban utazott. A társaság 2017-ben szinte pontosan akkora bevételt ért el, amekkorát most ez az üzlet hozott nekik, de annak a többségét még építőipari munkákból és közvetített szolgáltatásokból szerezték. Sőt, korábban nem is szerepelt a cég egyébként jelentős számú tevékenységi köre között olyan, ami alapján útszóró sót szállíthatna, a „vegyestermékkörű nagykereskedelmet” csak az idén januárban vették fel a tevékenységek közé.

Szíjj és Varga cége nem is vállalta önállóan a feladatot, alvállalkozóként két másik céget is bevontak a pályázatukba. Ezek közül az egyik pedig éppen az a Suller Kft., amely a korábbi években maga is indult a Magyar Közút közbeszerzésein, sőt többször be is futott, így az elmúlt években saját jogon már sok ezer tonna sót szállított az állami cégnek.

Ezúttal azonban valamiért nem önállóan, hanem a sok tapasztalattal nem rendelkező Vakond Via alvállalkozójaként vettek csak részt a tenderen. Amit így Szíjjék könnyedén meg is nyertek, mivel az övéken kívül más ajánlat nem érkezett. A portál a Suller Kft-t megkérdezte a váltás okairól, de egyelőre nem kaptak választ.

Az új partner egyébként a következő két évben 440 ezer tonna „összetapadás gátló anyaggal bekevert ömlesztett útszóró sót” szállíthat le az MK-nak. Ekkora mennyiséggel Budapest belvárosát 8 centiméter vastagon lehetne beborítani. Ám ez csak elsőre tűnik soknak. A Magyar Közút által fenntartott utak területe ugyanis több mint kétszerese a teljes fővárosénak, így valóban rengeteg sót használnak.

Az idei téli szezonban például a cég tájékoztatása szerint 162 ezer tonna fogyott, egy évvel korábban pedig ennél is 100 ezerrel több. A 440 ezer tonna két évre tehát nem tűnik soknak, különösen úgy, hogy ha nem használják fel a teljes mennyiséget, akkor a szerződést még egy évvel meg lehet hosszabbítani.

A 440 ezer tonna egyébként azt jelenti, hogy a Magyar Közút átlagosan nagyjából 28 ezer forintot fizet egy tonna sóért, ami finoman szólva sem tűnik kevésnek. Egy évvel korábban a beszállítók – köztük a már emlegetett, most alvállalkozóként közreműködő Suller Kft. – ennél 12 százalékkal alacsonyabb, nagyjából 25 ezres átlagárat vállaltak. A piacon pedig ömlesztve ennél is lehet olcsóbban útszóró sót kapni: az interneten viszonylag rövid keresgélés után lehet találni 23 forintos kilónkénti árat.

Persze a termékek között lehetnek minőségi eltérések, az MK-val kötött szerződésben pedig a Vakond Via szállítást, sőt kipakolást is vállalt, ekkora mennyiségnél azonban a tonnánként 3-5 ezer forint már rengeteg pénz.

Így a Közútkezelő egészen pontosan 1,3 milliárddal fizet többet, mintha a tavalyi árakon vásárolna, és ez 2,2 milliárddal több annál, ami az interneten található árból adódna, állapítja meg a lap.