Weininger, az utolsó magyar bauhausos

Sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy a Bauhaus mesterei és tanítványai között milyen nagy számban voltak magyarok − Hubertus Gassner művészettörténész, a hamburgi Kunsthalle vezetője csütörtökön ekképp dohogott a Magyar Nemzeti Galéria új kamaratárlata, az Absztrakt Revü megnyitója előtt. Világhírnevének köszönhetően Moholy-Nagy László és Breuer Marcell munkásságát persze el tudjuk helyezni, ám Walter Gropius éppen száz éve alapított iskolájának, a Bauhausnak legalább húsz magyar oszlopos tagja volt. Mint azt a 2010-es pécsi nagy Bauhaus-kiállítás is bemutatta: mintegy a felük Baranyából érkezett Weimarba, majd Dessauba.

Pécsi volt a kicsit német, kicsit horvát, kicsit magyar építész-festő-formatervező, Weininger Andor is, aki osztálytársa, Martyn Ferenc révén került kapcsolatba Rippl-Rónai Józseffel és a festészettel, majd egy másik, későbbi bauhäsler festőművész barátját, Molnár Farkast követve Budapesten tanult építészetet. Molnárral, Stefán Henrik és Johan Hugó festőművésszel együtt 1921-ben nyert felvételt a weimari Bauhausba, Vaszilij Kandinszkijnál és Carl Schlemmernél tanult falfestészetet. A Bauhaus nemcsak a modern képzőművészet, formatervezés és építészet egyik bölcsője volt, hanem a színházé is: így nem vették rossz néven Weiningertől, hogy 1923-ban a hamburgi Die Jungfrau (A szűz) kabarénak tervezett színpadképeket, jelmezeket. És csinált még sok mást is.

„Weininger zongorázott, énekelt, konferált, szerelmi üzenetek közvetítője volt és szívtipró gavallér. De közben − elsősorban − festett, festett és festett. Meg, ha lehet, még ennél is többet álmodozott. Nemigen lehet ma olyan színházi és filmes kísérletekkel foglalkozó igényes könyvet találni, amelyikben ne foglalkozna Weininger Mechanikus revüjével önálló bekezdés vagy fejezet” – írta halálának évében, 1986-ban „az utolsó magyar bauhausosról” Antal István Juszuf, aki annak idején még portréfilmbe is belefogott Weininger Andorról. A Bauhaus talán legsokoldalúbb művésze a totális színház jegyében többek között azon gondolkodott, miként lehetne újfajta optikai, akusztikai és pszichológiai kapcsolatok teremteni a színházban: így gömbszínházat tervezett. (Az elképzelés szerint a nézők a gömb belső felületén foglalnak helyet, hogy mindenki át tudja tekinteni a tér egészét.) Másik terve a Mechanikus színpad – absztrakt revü, amelynek lényege egy mozgó absztrakt formákkal benépesített színpad. Ez a terve a bauhausos kasseli főiskolán csak 1986-ban valósult meg, Hubertus Gassner szorgalmazására.

Gassner és Bajkay Éva művészettörténész az 1980-as évek közepe óta fáradozik a kissé elfelejtett, ám remek Bauhaus-művészek, így Weininger Andor munkásságának a bemutatásán. Több magyarországi kiállítás is volt már, ám most a Magyar Nemzeti Galéria tárlatán látható először az a film, amely az absztrakt revü kasseli bemutatását rögzítette. De van itt még sok minden, ami a Németországból Hollandiába, Kanadába, majd New Yorkba települt művész hagyatékából fennmaradt és látni érdemes. Tanulságos: Weininger a tiszta színek és az egyszerű geometriai formák tiszta rendjének utópiájából élete végéig nem ábrándult ki.

Infó:

Bauhaus100. Absztrakt Revü

− Válogatott művek Weininger Andor hagyatékából

Kurátor: Bajkay Éva

Magyar Nemzeti Galéria, július 28-ig