Weininger, az utolsó magyar bauhausos

Publikálás dátuma
2019.03.29. 11:00

Fotó: Mónus Márton / MTI
Sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy a Bauhaus mesterei és tanítványai között milyen nagy számban voltak magyarok − Hubertus Gassner művészettörténész, a hamburgi Kunsthalle vezetője csütörtökön ekképp dohogott a Magyar Nemzeti Galéria új kamaratárlata, az Absztrakt Revü megnyitója előtt. Világhírnevének köszönhetően Moholy-Nagy László és Breuer Marcell munkásságát persze el tudjuk helyezni, ám Walter Gropius éppen száz éve alapított iskolájának, a Bauhausnak legalább húsz magyar oszlopos tagja volt. Mint azt a 2010-es pécsi nagy Bauhaus-kiállítás is bemutatta: mintegy a felük Baranyából érkezett Weimarba, majd Dessauba. Pécsi volt a kicsit német, kicsit horvát, kicsit magyar építész-festő-formatervező, Weininger Andor is, aki osztálytársa, Martyn Ferenc révén került kapcsolatba Rippl-Rónai Józseffel és a festészettel, majd egy másik, későbbi bauhäsler festőművész barátját, Molnár Farkast követve Budapesten tanult építészetet. Molnárral, Stefán Henrik és Johan Hugó festőművésszel együtt 1921-ben nyert felvételt a weimari Bauhausba, Vaszilij Kandinszkijnál és Carl Schlemmernél tanult falfestészetet. A Bauhaus nemcsak a modern képzőművészet, formatervezés és építészet egyik bölcsője volt, hanem a színházé is: így nem vették rossz néven Weiningertől, hogy 1923-ban a hamburgi Die Jungfrau (A szűz) kabarénak tervezett színpadképeket, jelmezeket. És csinált még sok mást is. „Weininger zongorázott, énekelt, konferált, szerelmi üzenetek közvetítője volt és szívtipró gavallér. De közben − elsősorban − festett, festett és festett. Meg, ha lehet, még ennél is többet álmodozott. Nemigen lehet ma olyan színházi és filmes kísérletekkel foglalkozó igényes könyvet találni, amelyikben ne foglalkozna Weininger Mechanikus revüjével önálló bekezdés vagy fejezet” – írta halálának évében, 1986-ban „az utolsó magyar bauhausosról” Antal István Juszuf, aki annak idején még portréfilmbe is belefogott Weininger Andorról. A Bauhaus talán legsokoldalúbb művésze a totális színház jegyében többek között azon gondolkodott, miként lehetne újfajta optikai, akusztikai és pszichológiai kapcsolatok teremteni a színházban: így gömbszínházat tervezett. (Az elképzelés szerint a nézők a gömb belső felületén foglalnak helyet, hogy mindenki át tudja tekinteni a tér egészét.) Másik terve a Mechanikus színpad – absztrakt revü, amelynek lényege egy mozgó absztrakt formákkal benépesített színpad. Ez a terve a bauhausos kasseli főiskolán csak 1986-ban valósult meg, Hubertus Gassner szorgalmazására. Gassner és Bajkay Éva művészettörténész az 1980-as évek közepe óta fáradozik a kissé elfelejtett, ám remek Bauhaus-művészek, így Weininger Andor munkásságának a bemutatásán. Több magyarországi kiállítás is volt már, ám most a Magyar Nemzeti Galéria tárlatán látható először az a film, amely az absztrakt revü kasseli bemutatását rögzítette. De van itt még sok minden, ami a Németországból Hollandiába, Kanadába, majd New Yorkba települt művész hagyatékából fennmaradt és látni érdemes. Tanulságos: Weininger a tiszta színek és az egyszerű geometriai formák tiszta rendjének utópiájából élete végéig nem ábrándult ki.    Infó: Bauhaus100. Absztrakt Revü − Válogatott művek Weininger Andor hagyatékából Kurátor: Bajkay Éva Magyar Nemzeti Galéria, július 28-ig   

Szerveződik az új Baumgarten-díj

Publikálás dátuma
2019.03.29. 10:00

Fotó: Draskovics Ádám
Kukorelly Endre író egy hete tette közzé a felhívást, amelyben a Baumgarten-díj társadalmi összefogással való újraélesztésének gondolatát fogalmazta meg, és felajánlott egymillió forintot e célra. Az író lapunk megkeresésére elmondta, az elmúlt napokban több százan fejezték ki hozzájárulásukat: kapott egymillió forintos ajánlatot egy Hollandiában élő antropológustól, félmilliós ígéret is érkezett, és sokan ajánlottak kisebb rendszeres támogatást is. Úgy véli, bár jó lenne, ha egy ember, vagy szervezet fizetne be egy nagyobb összeget, mégis az lenne az igazán eredményes, ha minél több ember hozzájárulna és magáénak érezhetné a díjat. Ezidáig összesen körülbelül ötmillió forintra van ígéret, fontos lenne azonban, hogy minél hamarabb megkezdődjenek a befizetések – hangsúlyozta, hozzátéve a díj a Münchhausen báró effektus remek példája: ahogy a báró a mocsárból saját hajánál fogva húzza ki magát, jelenleg úgy kell a művész-író társadalomnak a korrekt elbánás hiányában önsegélyező módon működnie és segítenie magán. Bár még az út elején járnak, Kukorelly Endre mégis optimista az eddigieket látva, s kijelentette, bárhogy is alakul, jövő év január 18-án (Baumgarten Ferenc Ferdinánd halálának évfordulóján) valamilyen formában mindenképp szeretnék átadni a díjat.

A Kalligram felkarolta a kezdeményezést

A Kalligram Kiadó vezetője, Mészáros Sándor rendelkezésre bocsátott egy alszámlát, oda várják a hozzájárulásokat. A  kedvezményezett neve rubrikába a Kalligram Kiadót kell beírni, a közleménybe pedig azt, hogy Gyümölcsöskert (vagy Baumgarten-díj), valamint, hogy a támogató hozzájárul-e neve föltüntetéséhez. A befolyt összegről és minden továbbiról a Gyümölcsöskert - Baumgarten-díj Facebook csoportban tájékozódhatnak.  Számlaszám: OTP 11709002 20611963 IBAN HU31 1170 9002 2058 6098 0000 0000 BIC (SWIFT) KÓD OTPVHUHB

Szerző
Frissítve: 2019.03.29. 12:23

Állami bálna partra vetve

Publikálás dátuma
2019.03.29. 09:30

Fotó: Népszava
A fővárosi önkormányzat eladja a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központot az államnak. Június 30-ig ki kell költöznie innen a piacnak, a galériának és a turistainformációs irodának.
A Bálna története 2007-ben indult – akkor még úgy gondolták, 2010-ben megnyílik. Az épület úgynevezett PPP beruházásban el is készült el, méghozzá 2010-re, de a főpolgármester- és kormányváltásra már nem volt felkészülve. (A FIDESZ később több kétharmados győzelmét is itt ünnepelte.) Már a váltás előtt érezni lehetett, hogy az új fővárosi vezetés sem a Demszky-korszakban kiválasztott beruházót, sem a public-private partnership-et nem szívleli. (A PPP konstrukció szabályai szerint az ingatlan nem kerül ki a köztulajdonból, a beruházó megterveztette és kibővítette a fővárosi Közraktárakat, majd 25 éven keresztül kulturális-kereskedelmi központként üzemeltethette volna, továbbá a fővárosnak szolgáltatási díjat kellett volna fizetnie.) A Máltán bejegyzett Porto Investment Hungary Kft. némi meglepetésre az akkori hazai építőipar nagyágyúi, a Wallis és a Trigránit előtt nyert, aztán hamarosan kiderült, hogy a beruházó az építésszel sem ért szót. A remények és kudarcok hullámvasútja azzal indult, hogy a non-standard épületek tervezésében sztárnak számító holland építész Kas Oosterhuis szeretett volna a kivitelezésbe is szorosabban belefolyni (a Bálna pikkelyszerű, háromszög elemekből összeálló héjszerkezete egyedi és különleges műszaki megoldásnak számított), a Porto viszont inkább egy olcsóbb és a hazai körülmények között üzembiztosabb alvállalkozót választott. (A miskolci Euro-Norp Harcon aztán részben kifizetetlen maradt és be is dőlt 2010 tavaszán.) És akkor a 2008-ban beütő válságról ne is beszéljünk. Ezután jött a beruházó és az új budapesti vezetés vitája, a vádak és viszont vádak, perek és viszont perek sora maradjon most jótékony homályban, a vége szerződésbontás lett. A súlyos bankkölcsönökkel terhelten kiszélesedő elszámolási/átadási/átvételi vita két év alatt pedig olyan látványosan vitte el a Bálna újdonságvarázsát, mint cica a műegeret. Az új központ 2013-ban, azaz hat éve nyitott meg, de az újdonság varázspora hamar eltűnt: közben Ferencváros kulturális szövetében a Bálnát egyszerűen beelőzte a tőle egy sarokra megnyíló Budapest Music Center, majd ami korábban még a nemzetközi sztárépítészet trendi, budapesti látványelemének tűnt, egyre inkább igazi funkciókkal feltölthetetlen ingatlan fenntartási nyűg lett. Az ikonikus kultúrplázának induló épületet egy időben a Nemzeti Bank nézte ki magának, közben befogadott sörfesztiváltól hollywoodi filmforgatásig (a Matt Damon főszereplésével készült Mentőexpedíció című marsos sci-fi kulisszáiként szolgált) mindent, most pedig jön az állam mentőakciója. Nyilván feltűnt, hogy eddig elég kevés szó esett a Bálna építészetéről. Pedig nemcsak a projekt indítása, de a Duna parti helyszín is a pesti partsziluett különleges totemállatává tette. Az Ybl Miklós által tervezett - és a hatalmas tömegét fölényes biztonsággal viselő - Fővámház (a mai – még - Közgáz) palotája elég erős kezdés volt itt, nagyjából 150 éve vele együtt épültek azok a vámház raktárak is, amelyeket a Bálna magába olvasztott. A Szabadság-híddal mindez határozottan a rakpart déli oldalának látvány főszereplője, aminek határozottan jól áll folytatásként a Bálna ellentétes hatású gömbölyded, és feltüremkedő tömege. Azt mindenki látja, hogy ez nem éppen egy betonkocka: amorf különlegességét azok a háromszögletű üveglappikkelyek adják, amelyekről korábban annyit vitatkoztak (némelyik olykor be is ázott), most végtelen mátrixszá összeállva mégis a tömegével feleselő könnyedségét adják. A távoli látvány persze könnyed szelfiháttér, turistafotók kelléke, könnyed illúzió, belülről mindez súlyos tonnák és hatalmas terek jelenléte. És funkcióké, amelyek újra – sokadszorra – eltűntek belőle, és egy már kész hardvert kell majd feltölteni szoftverekkel az új, állami tulajdonosnak. Ami ugye, nem a legszerencsésebb sorrend – de miért éppen ez lenne másképp a balsorssal vert Bálna történetében? Az építészetkritikus állandó kérdése persze az, hogy jobb-e, hogy van, mintha nem lenne? Az biztos, hogy oldja a Duna-part történelmiségét, hiányozna, ha nem lenne – és határozottan jó Budáról átnézni rá. Ugyanakkor látványosan mond ellent a szakmai egyszeregynek: funkcióhoz a külső. Hát, ez nincs mindig így.    
A Bálna létrejöttekor ikonikus épületnek indult, mára nyűg lett belőle
Fotó: H. SZABÓ SÁNDOR

Döntés

Több év pereskedés, majd a megnyitás után még több évnyi tétovaság és helyben toporgás után a Főváros úgy döntött: elfogadja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. február végi ajánlatát és nettó 11 milliárd 224 millió forintért megválik a Bálnától.