Jazz;

2019-03-29 12:30:00

Kenny Garrett, az ikonikus altszaxofonos

A Get Closer Jazz Fest meghívására Budapesten, a MOMKultban lép színpadra napjaink legkiválóbbnak tartott altszaxofonosa, az amerikai Kenny Garrett. A detroiti születésű művész írásban válaszolt néhány kérdésre.

„Charlie Parker óta a leginkább csodált altszaxofonos” – írta róla a The New York Times kritikusa. A Washington Post pedig így fogalmazott: „Kenny Garrett koncertjei előtt viharjelzést kellene fellőni”. A szerző így utalt arra a fékezhetetlen energiára, ami Garrett kompozícióiból és játékából árad.

Az 58 éves Kenny Garrett most ünnepli pályafutásának negyvenedik évfordulóját. Karrierjét az 1978/79-es szezonban, a Duke Ellington zenekarban kezdte. „Duke akkor már öt éve nem volt közöttünk, mégis úgy érzem, ez az együttes maga volt az élő jazztörténelem. Ekkor még nem voltam szólista: a big band szaxofon-szekciójában játszottam, de ezekben az években tanultam a legtöbbet a zenéről és az életről” – vélekedik Garrett. Hamarosan a trombitás legenda, Miles Davis együttesébe került, ahol már szólisztikus szerephez jutott. „Miles is példakép számomra, de teljesen másképp. Nehéz természetű ember volt, sértődékeny, senkit nem engedett közel magához, viszont felfedezte bennem a tehetséget, és több kompozíciójában kifejezetten nekünk írt trombita-szaxofon duókat. Nem kell magyaráznom, hogy ez is milyen fontos iskola volt.”

Garrett az 1980-as évek közepén kezdte szólókarrierjét, és hamarosan sikerült kialakítani a saját „soundját”. Egyéni stílust, hangzásképet formált, és a műfaj kedvelői már néhány ütem alapján felismerik játékát. Nem véletlen, hogy Miles Davis után olyan sztárok hívták meg vendégszólistának, mint a gitáros John McLaughlin, Pat Metheny és John Scofield, a zongorista Herbie Hancock, a basszusgitáros Marcus Miller vagy a dobos Art Blakey. Rendszeresen közreműködött Sting lemezein és turnéin, míg a Grammy-díjat a 2009-es Five Peace Band című lemez hozta meg számára, amelyen Chick Corea, John McLaughlin, Christian McBride és Vinnie Colaiuta voltak a partnerei.

Szólólemezt viszonylag ritkán készít. „Csak akkor megyek stúdióba, ha tényleg eredeti gondolatokat tudok közvetíteni. Századszor eljátszani ugyanazt az örökzöldet teljesen értelmetlen” – vallja Kenny Garrett. A mostani budapesti koncerten – néhány újabb kompozíció mellett – 2016-ban megjelent, Do Your Dance című albumát mutatja be zongora-bőgő-dob-ütőhangszerek összeállítású kvintettjével.   

Infó:  Get Closer Jazz Fest 2019

Március 29-31. MOMKult