Tarlós István;főpolgármester-jelölti vita;

2019-03-28 19:46:10

Tarlós szerint korai lenne egy főpolgármester-jelölti vita

– Korai lenne vitázni, mivel a választás csak fél év múlva lesz és egyelőre az sem biztos, hogy Karácsony Gergely lesz velem szemben az egyedüli ellenfél, pillanatnyilag legalább hárman vagyunk a ringben – nyilatkozta lapunknak Tarlós István.

A főpolgármestert azért kerestük meg, mert Zugló polgármestere csütörtökön közölte: ha Tarlósnak ennyi részletes mondandója van neki, Zuglónak és az egész Budapestnek, akkor legyen egy Karácsony–Tarlós-vita. Karácsony egyben azt is jelezte, a főpolgármester kijelentéseiért jogi lépéseket tesz.

A városvezető lapunk megkeresésére azt mondta: nem látja értelmét, hogy arról vitatkozzon, Karácsony Gergely mondta vagy nem mondta, ami több tízezer néző előtt elhangzott az ATV-n. - Sőt úgy tűnik, Horváth Csabával kéne vitatkoznia Karácsonynak, mert az általa elhangzottak sem harmonizálnak az ügyben mondott szavaival - fogalmazott. – Ennek az égvilágon semmi értelme nincsen – jelentette ki Tarlós, aki szerint Karácsony Gergely nem gondolja át a szavait. – Ha tudta, hogy a zuglói parkolási szerződés hátterében Fidesz-MSZP megállapodás van a háttérben, akkor minek írta alá polgármesterként a szerződést? A törvény ugyanis a polgármestereknek vétójogot biztosít az ilyen esetekre – mondta Tarlós István utalva Karácsony Gergely ATV-ben elmondott szavaira. – Én tavaly kétszer is visszadobtam a hármasmetró-felújítási tendereket, pedig az jóval komolyabb nagyságrend volt, mint a zuglói parkolási szerződés – mondta Tarlós. Az pedig szerinte ténykérdés, hogy veszteséges a zuglói parkolás, tavaly 793 millió idén pedig 301 milliós a tervezett veszteség a költségvetésükben.

Arról, hogy Karácsony Gergely jogi úton venne elégtételt Tarlós István, annyit mondott: hát tegyen jogi lépéseket! Karácsony Gergely mondta vagy nem mondta amit a nézők tízezrei hallottak? – tette fel a kérdést a főpolgármester. Nem kizárt, hogy az általa elhangzottak alapján képzelhetők el jogi lépések. Szerinte az, hogy Karácsony kezeli ezt a problémát az megkérdőjelezi nemcsak a főpolgármesteri, de a kerületi polgármesteri alkalmasságát is.

Az ügy előzménye, hogy Karácsony Gergely az ATV-ben arról beszélt, hogy Zuglónak előnytelen az évekkel korábban megkötött parkolási szerződés, ez pedig egy MSZP-Fidesz megállapodásra vezethető vissza. Erre reagálva Tarlós később úgy fogalmazott: Karácsony még a saját pártfogóit is rezzenéstelen arccal bemártja, ha bajba kerül. Azt is megjegyezte, hogy Karácsonynak „gyanúsan jó a kapcsolata” a Fidesz egy részével. Karácsony erre sokallt be és azt mondta, elege van abból, hogy Tarlós „mindenféle félinformációkkal traktálja a nyilvánosságot”.