Bahreini Nagydíj;Charles Leclerc;

2019-03-30 17:25:03

Bahreini Nagydíj – Először rajtolhat Leclerc az élről

A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása első pole pozíciója az F1-ben.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása első pole pozíciója az F1-ben, ráadásul megjavította csapattársa, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel tavaly futott szahíri körrekordját.

Leclerc az időmérő harmadik szakaszában előbb ezredmásodpercre azonos időt ért el, mint 2018-ban Vettel, majd az utolsó pillanatokban tovább tudott javítani, és végül 1:27.866 perces idővel szerezte meg az első rajtkockát.

Vettel a második helyen zárta az időmérőt, míg a harmadik hely az ötszörös vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltoné, a Mercedes brit pilótájáé lett.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17 óra 10 perckor kezdődik.