Magyar Nemzeti Balett;

2019-03-31 19:12:03

Nagy a fluktuáció a Magyar Nemzeti Balettnél

Nem 25, hanem 21 külföldi táncost szerződtetett tavaly a Magyar Nemzeti Balett – reagált az Operaház a Nem hódoltak be Ókovács Szilveszternek című cikkünkre.

Tévedtünk abban, hogy múlt évben a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) végzősei közül egy sem kapott szerződést a Magyar Nemzeti Balettnél: a tavalyi évfolyamelső japán balerinát, Takamori Mijut ugyanis szerződtette a Magyar Állami Operaház balettegyüttese – azaz mégiscsak volt egyetlenegy szerencsés a végzősök között. „A Magyar Nemzeti Balett tavaly 25 új táncművészt szerződtetett, csak külföldit”, írtuk, ám a pontos szám 21 – hívta fel figyelmünket a Magyar Állami Operaház. Ebben a 21-es keretben benne vannak azok is, akik időközben távoztak – például Igor Cvirko. A Bolsoj Balett egykori szólistája múlt év nyarán érkezett Budapestre, nem maradt sokáig. Nagyságrendileg ugyanennyien távoztak is az együttestől – hangsúlyozták.

„Volt olyan végzős, akit a moszkvai Bolsoj Balettben mégiscsak alkalmasnak bizonyult, mások Bécsben és Európa különböző társulatainál lettek táncosok” – írtuk arról, hogy az MTE-ről az utóbbi időben szinte lehetetlennek tűnik a nemzeti balettbe bekerülni. Az Operaház sajtósa erre úgy reagált: „Az megvan, hogy az elmúlt 8 évben, mióta Solymosi Tamás a balettigazgató, 30 MTF/MTE-n végzett táncos írt alá a baletthez? És jövőre is lesz, aki hazajön Svédországból?” Továbbá: „A moszkvai Bolsojban nincs magyar táncos, ellentétben a szentpétervári Mariinszkij Színházzal, csakhogy Lendvai Bíborka nem a Táncművészeti Egyetemről, hanem a Mariinszkij háttérbázisának számító Vaganova Akadémiáról került be a karba.” (Lendvai Bíborka egyébként korábban az MTE növendéke volt.)

Az Operaház részéről nem kommentálták az MTE rektora, Bolvári-Takács Gábor állítását, amely szerint Ókovács Szilveszter 2018-ban kijelentette: az Operaház és az MTE közötti bármilyen együttműködés feltétele, ha Solymosi Tamás balettigazgatót nevezik ki az egyetem művészeti vezetőjének. A 62 éves együttműködést 2017-ben mondta fel az Operaház. Az MTE művészeti vezetőjének Volf Katalin Kossuth-díjas balerinát választották a napokban.