választás;légszennyezettség;dugódíj;

2019-04-02 08:45:00

A kényelem drága ára

Dávid Ferenc néhány hete e hasábokon szorgalmasan összeszedte azokat az „érveket” amelyekkel az elmúlt 30 évben Demszky Gábor és Tarlós István egymást váltva, kvázi nagykoalícióban akadályozta meg, hogy a dugódíj bevezetésével csökkentsük Budapest autóforgalmát, és tisztább levegőt lélegezhessünk be.

Köszönjük az aggódó szavakat, ugyanakkor az LMP talán az egyetlen párt ma, amelyiknek identitása és fő üzenete a megalakulása óta eltelt 10 évben nem változott: a jövő vagy zöld lesz, vagy nem lesz. Nem lehet meglepő az sem, hogy kevesebb autót, több zöldfelületet, jobb biciklis közlekedést és – többek között – behajtási díjat szeretnénk, hiszen korábbi Budapest programjainkban is szerepeltek ezek a tervek.

Mi nem parlamentesdit játszunk, hanem az emberek érdekeit képviseljük. A többi ellenzéki párt – együtt a Fidesszel – pedig majd a szavazásnál nyilváníthatja ki véleményét, hogy mi a fontosabb: az egészség vagy az egészségkárosító kényelem. A budapesti várospolitikusoknak harminc évük volt, hogy tegyenek valamit, de nem tettek, legfeljebb szavakban támogatták a tisztább környezetet.

Nem várhatunk a következő választásra, mert a szennyezett levegő minden nap betegségeket és igen, halált okoz. Az októberi helyhatósági választásokig Budapesten körülbelül 1000 ember fog meghalni a szennyezett levegő miatt. Mire várjunk?

Nézzük a konkrétumokat. Autóssarcnak nevezni egy egészségügyi intézkedést csúsztatás és ferdítés. Azok az autósok, akik ma beautóznak a belvárosba ugyanúgy szívják az általuk is beszennyezett levegőt. Megvannak azok az európai jó példák, amelyeket nem egy az egyben kell átvenni, hanem adaptálni kell Budapest sajátosságaihoz. Egy felelős városvezetőnek az egész közösség érdekét kell néznie, és Budapest érdeke az, hogy ne haljon meg évente 2000 ember a légszennyezettség miatt.

A parkolási rendszer egységesítésének érdekében kizárólag az LMP tett konkrét lépéseket, míg rajtunk kívül a legtöbb ellenzéki párt inkább a parkolási maffiában való részvételét védte. Javaslatunkat a fővárosi közgyűlés leszavazta, de nem állunk meg, megyünk tovább.

Budapesten a közlekedésből eredő levegőszennyezés kétharmadát a személygépkocsik adták 2017-ben! Valóban, a buszgyártás erőltetése helyett az elektromos autóbuszok beszerzését kellene támogatnia a kormánynak, Budapestnek pedig a jövőben csak és kizárólag elektromos buszok beszerzésére kellene adni támogatást. Szintén része lehetne a behajtási díjnak, hogy az elektromos autókat kedvezményben, támogatásban részesítjük.

És igen, behajtási díjat akarunk teljes fővárosi ring nélkül. Egyrészt a körgyűrű idestova négy évtizede készül! Megint azt tudom kérdezni: meddig várjunk még? Ráadásul a behajtási díjjal csökken a forgalom, így lehet, hogy nem is lesz szükség a további szakaszokra: amit erre költene a kormány, nyugodtan ráfordíthatja a Pilis és egész Budapest kötöttpályás fejlesztésére.

A 18 ezer forint súlyadót (2019-től gépjárműadót) köszöni szépen az önkormányzat, abból állítólag az utakat fogja felújítani. Azoknak viszont, akik nem Budapesten laknak, de minden nap használják a budapesti utakat: meg kell fizetniük a főváros útjainak használati díját, fizetniük kell, ha szennyezni akarják a fővárosi levegőt.

Természetesen ehhez biztosítani kell nekik azt az opciót, hogy a város határán letegyék az autójukat, és a főváros minden pontját elérjék a tömegközlekedéssel. Ezért hangsúlyozzuk, hogy a befolyt pénzből a P+R parkolókat és a tömegközlekedést kell fejleszteni.

A levegőszennyezettség csökkenésének nincsen más módja, mint hogy korlátozzuk a szennyezés kibocsátóit. A fentiekben a szakértők között konszenzus van – legalábbis azok között, akik a levegőszennyezettség miatt aggódnak, és nem az autósok kényelme miatt. Én nem aggódó laikus vagy aggódó szakértő vagyok. Én egy aggódó zöld fővárosi képviselő vagyok, aki majd egy olyan kerületet vagy fővárost szeretne vezetni, ahol az emberek nem halnak meg korábban amiatt, mert valaki nem hajlandó fizetni a kényelemért, és nem hajlandó fizetni azért, mert szennyezi a levegőnket.

Teszem ezt a konstruktivitás szándékával, mert az nem belőlünk, hanem a Fideszből és az autóslobbiból hiányzik, miközben nem veszik észre, hogy mi az ő egészségükért is küzdünk. Mert amíg a Fidesz válogathat az előterjesztések és a különböző álláspontok között, a tüdőrák és a korai halálozás nem törődik a politikai hovatartozással és a profit mértékével.