energiahatékonysági pályázat;Nemzeti Innovációs és Technológiai Minisztérium;

2019-04-03 21:19:43

Új energiatámogatások: rendkívül szerény ez a program

Május 20-tól a konvektorcserét, az év közepétől pedig a családi házak felújítását támogatná az állam. De még ez is nagyon kevés az otthonok korszerűsítéséhez.

Május 20-án kétmilliárdos kerettel újranyitja az elsőként tavalyelőtt meghirdetett konvektorcsere-támogatási ablakot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - jelentette be a szerdán indult, 38., Construma című építőipari kiállítás ÖkoCity elnevezésű standján Weingartner Balázs, a tárca fenntarthatóságért felelős államtitkára. Az elnyerhető összeg felső határa lakásonként 750 ezer forint, ami nem lehet magasabb az összköltség 60 százalékánál. Ez utóbbi érték ugyan alacsonyabb a két éve meghirdetett százaléknál, a lakásonkénti összeget 250 ezerrel, a teljes keretet pedig félmilliárddal kibővítették. Weingartner Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy az első körnél jóval tágabb az elszámolható beruházások köre. Így beletartozhat éppenséggel kéménybélelés vagy csőhálózat-bővítés is. Amikor az államtitkár már a múlt év végén beharangozta a mostani akciót, szakértők visszaigazolták: a teljes költségre vetítve, átlag három konvektor cseréjét alapul véve a mostani, elvileg alacsonyabb támogatási arány ellenére a nyertes akár több támogatáshoz is juthat.

Az előző fordulótól eltérően most nem térségenként eltérő időpontban, hanem egyszerre nyitják meg a jelentkezési lehetőséget a konvektor2019.nfsi.hu honlapon, május 20-án délelőtt 10 órakor. Ennek folytán, a korábbi, hasonló esetekből kiindulva bízvást borítékolható az újabb elektronikus "dugó" kialakulása. Előfordult, hogy a lehetőség csak néhány percig élt, de a keret néhány óra alatt szinte bizonyosan kifogy. Tehát az érdeklődőknek érdemes alaposan előkészíteni anyagukat és az online kapu megnyitása után a lehető legkorábban beadni az érvényes pályázatot. Más jelentkezési mód nincs.

Míg az elbírálásra a tárcának a beadástól számított 150 nap áll rendelkezésre, Weingartner Balázs bízik abban, hogy az új készülékeket még az év végi fűtési szezon előtt sikerül beüzemelni.

A Népszava kérdésére az államtitkár azt is elárulta, hogy május táján új, családi házaknak szóló, szigetelési, nyílászárócsere-, cirkó- vagy akár napelemtelepítési programot indíthatnak, mintegy ötmilliárdos kerettel. Itt a támogatási arány annak függvényében nőne, minél több felújítástípust vállal egyszerre a jelentkező. Ugyanakkor – különösen azok számára, akik már elvégeztek bizonyos típusú átalakításokat - lehetővé teszik egy-egy pályázati lehetőség kihasználását is.

Ez ugyanakkor szakértők szerint még mindig rendkívül szerény támogatási mennyiség. Jellemző, hogy míg a Magyar Energiahatékonyság Intézet (MEHI) Nonprofit Közhasznú Kft. korábban hárommillió elavult hazai konvektorról adott számot, addig az államtitkár korábbi becslései szerint a mostani akció mintegy mintegy 15 ezer készülék cseréjére elegendő. Ráadásul az ITM által korábban lapunknak elküldött adatok alapján arra jutottunk, hogy idén a tárca körülbelül 60 milliárd forintot költhet el szabadon energiahatékonysági beruházásokra. Weingartner Balázs ezt a számot némileg túlzónak ítélte, a most ismertetett programon túl emlékeztetve a tavaly meghirdetett, nemrég lezárt, ötmilliárd forintból gazdálkodó háztartásinagygépcserére, a víziközművek hasonló keretű felújítási, valamint az elektronikus autók hárommilliárd-, illetve az e-töltők kétmilliárd forintos támogatási keretére. Elismerve, hogy ezen felül még további, jelentős összegek állhatnak rendelkezésükre, rögzítette: a tárca gondolkozik társasházak, illetve panelépületek energiafelújítási támogatásán is. Ez ugyanakkor az eddigieknél nagyságrendileg magasabb összeget igényel. (Megjegyzendő: Kaderják Péter, az ITM energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára tavaly kinevezése után még évi ötvenmilliárdos keretű családiház-felújítás-támogatási szükségletet említett.)

A MEHI minden olyan kormányzati programnak örül, ami ráirányítja a figyelmet a lakossági épületenergetikai fejlesztések szükségességére – közölte megkeresésünkre a szakmai szervezet. Az ágazati szereplőkkel egyetértésben úgy gondolják, hogy az energiahatékonysági célok elérését leginkább egy kiszámítható és stabil szabályozási környezet, valamint hosszú távú, tervezhető, hatékony ösztönzők és támogatási programok segítenék - vélik. Ez egyaránt szolgálná a lakosság, a piac és az állam érdekeit, hiszen a folyamatosan – és nem kampányszerűen – felmerülő beruházási igények kiegyenlített körülményeket teremtenének, amivel az ország energiahatékonysági vállalásai is teljesíthetők lennének – fogalmazott Szalai Gabriella ügyvezető. Az újlakáspiacot támogató intézkedések mellett szükségesnek tartanák, hogy a lakossági épületenergetikai korszerűsítésekre is rendelkezésre álljanak rendszeres, hosszú távú, kiszámítható, tervezhető állami ösztönzők. A korszerűsítések fellendülését több szempontból is fontosnak tartják. A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia 2014-2020 között 700 ezer lakás teljes körű energetikai felújítását tűzte ki célul. Ennek eléréséig akad még tennivaló. Másfelől egy kiszámítható rendszer jót tenne az építőiparnak is. Az újlakás-építésekkel szemben a MEHI korábbi kutatásai szerint a felújítások az ország egész területére kiterjednének. Korábbi szakmai becslések szerint minden új lakásra 10 felújítás jut.

Az Otthon Melege Program eddigi alprogramjai összesen már több mint 300 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tették lehetővé, mintegy 70 milliárd forint összértékben, 36 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással – hangsúlyozta beszédében Weingartner Balázs. A korszerűsítések révén évente mintegy 300 millió kilowattóra lakossági energiát takarítunk meg, ami százezer háztartás fogyasztásának felel meg.