Galaktikus honfoglalás - interjú Nemes Z. Márióval

Publikálás dátuma
2019.04.07. 09:56

Technoparasztok, vajákosok, busók, sámánok, ludvércek követelik vissza a nacionalista ideológia által kisajátított magyar történelmi múltat. Azaz a jövőt. A posztmagyarok fentebb megnevezett frakciói a hungarofuturista esztétika jegyében hozták létre az időutazó csillagközi magyar nemzetet és alternatív történelmüket – szíriuszi támogatással! A véresen komoly művészeti mozgalom alapító atyái közül Nemes Z. Márió költővel, esztétával beszélgettünk.
Ugyan csak tavaly januárban került a nyilvánosság elé a Hungarofuturista kiáltvány, de a Hungarofuturizmus (HUF) ötlete és megalapítása évekkel korábbra nyúlik vissza. Felidézné a mozgalom létrejöttének körülményeit? A művészeti mozgalom történetírói az alapító eseményt 2016. március 15-re datálják. A Collegium Hungaricum Berlin ünnepségére egy hungarofuturista performensszel készültünk: Juhász Ferenc Halott fekete rigójából hangzott el részlet, és az akkor már készülő manifesztum egyes részleteit is bemutattuk zenés, multimediális formában. A hungarofuturizmus ötlete azonban részben visszavezethető a saját költői praxisomra. A 2014-ben megjelent, A hercegprímás elsírja magát című kötetre, melyben az alternatív magyar történelem iránti érdeklődésem kapott hangot. Mondhatnám, egy személyes víziót sikerült kollektívvé alakítani a mozgalom révén. A HUF történeti hátterének másik összetevője a berlini DAAD-ösztöndíjas évem alatt Miklósvölgyi Zsolt esztétával és Fridvalszki Márk vizuális művésszel alapított Technologie und das Unheimliche (Technológia és kísérteties) nevű művészeti kollektíva. Ebből a csoportból nőtte ki magát a HUF – képzőművészeket, irodalmárokat, zenészeket, kritikusokat mozgósító esztétikai-politikai mozgalommá. Azon keveseknek, akik még nem értesültek a köztünk járó hungarofuturistákról, elárulná, hogy mi is ez a mozgalom, és mik a céljai? Az említett kötetemben arra tettem kísérletet, hogy költői eszközökkel próbáljak hozzányúlni a magyar történelmi motívumokhoz, kérdésekhez, sok esetben akár politikai célzattal. Elégedetlen voltam azokkal a kísérletekkel, ahogy a költők a közéleti témákat megverselték, túl sok volt az anakronisztikus reflex. Megpróbáltam alternatív módon megközelíteni a kérdést. A magyar történelem, a nemzeti gondolat, a nacionalizmus, a néphagyomány motívumait, ele­meit használtam föl – ezekből állítottam össze egy keverék világot, egy alternatív történelmi Magyarország vízióját. Aminek nyilván – ha közvetett módon is, de – sok köze volt az aktuális politikai történésekhez. A HUF ezen az úton indult el – egyik központi célja, hogy miként lehet kritikai célzattal újra használatba venni a magyar történelmi emlékezetnek bizonyos motívumait. Mivel az volt a benyomásunk, hogy a nacionalista ideológia birtokba vette és kisajátította magyar történelem, a magyarság, a nemzeti identitás eszköztárát. A HUF egyfajta ellenkisajátítás: vissza akarjuk venni mind­ezen fogalmakat, hagyományokat. Példának okán, milyen hagyományokra, mítoszokra utal? És hogy zajlik a visszasajátítás? Akár olyan alternatív elképzelésekre, összeesküvés-elméletekre is gondolhatunk, amik ott bugyognak a magyar nemzeti tudattalanban. Mint például a magyarság szíriuszi eredete. Ez nagyon izgatott minket; a mozgalmárok nagy érdeklődéssel vannak a sci-fi iránt… De mi valójában a magyar jövőt és a múltat akarjuk alternatív módon újragondolni, hogy a jelen kihívásaira is alternatív válaszokat találjunk. Újra elő kell állítanunk a múltat, mivel más ideológiák elvették tőlünk. Ez egy állandó időutazás! És fontos kiemelni, nem trollkodásról van szó a részünkről, hanem újjáépítésről, még ha a hangszerelésünk kritikai is. A nacionalista ideológia jelenkori terjesztésében a NER-kormány jár az élen. A médiabirodalma révén neki aztán módjában áll elérni a (régi)magyarokat. Önöknek milyen lehetőségeik vannak az (új)magyarság kieszközlésére? A lehetőségeink végtelenek, hiszen egy egész csillagközi magyarság áll mögöttünk, a szíriusziak támogatják a mozgalmat. Mit számít, ki birtokolja az elektronikus médiát, a nyomtatott és az online sajtót, amikor nekünk telepatikus médiáink is vannak? Ööö… khm… a széles közösség számára mennyire elérhető és hatásos a hungarofuturista nyelvezet? Mennyire sikeresek az eszméik terjesztésében? Egyre több magyar hungarofuturizálódik és válik posztmagyarrá. Egyre nagyobb tömegben érkeznek hozzánk a mozgalomhoz csatlakozni kívánó fiatal magyarok, az átalakulásra vágyva. A metamorfózist követően posztmagyar archetípusok jönnek létre: technoparasztok (ők vannak a legtöbben), vajákosok, busók (a hungarofuturizmus vukijai), sámánok, ludvércek. Érdemes azonban hangsúlyozni: ez egy heterogén tagságú mozgalom. Ahogy a manifesztumunkban is olvasható: „aki nincs velünk, az is velünk van”. Rengeteg frakciónk van, a palócok vagy a feministák mellett például most készülnek a szegediek is beszállni az Alföldről – ők a síkfuturizmust hirdetik, a lapos magyar föld érdekében állnak hadba. Nagyon sokféleképpen gondolkodunk a hungarofuturizmusról, az aktuálpolitika sem mindenkinek fontos. Engem speciel sok esetben megmozgat. Másfelől a hungarofuturizmusnak nem kell feltétlenül tömegmozgalomnak lennie. Előbb-utóbb úgyis mindenki – kikerülhetetlenül – hungarofuturizálódik! Érdekes módon a magyarságot középpontba állítva egy másik gondolkodás- és beszédmód-átalakító szándékú szereplő is jelentkezett a hazai művészeti világban: a Demeter Szilárd nevével fémjelezhető Előretolt helyőrség – a maga intézményeivel, lapjaival, kormány­támogatásával – deklaráltan magyar irodalmat kíván a magyar olvasókhoz eljuttatni. Szerintük korábban nem ez történt. Harc, párbeszéd vagy csak párhuzamosság van kettejük között? Mik az esélyei a HUF-nak? Szerintem ők is a mi malmunkra hajtják a vizet, végső soron ők is a HUF-forradalom elkerülhetetlenségét testesítik meg. Abban még egyet is értünk, hogy a magyar művészet jusson el a magyar közönséghez, a különbség az esztétikánkban van. Egyrészt mi véresen komolyan gondoljuk – ők meg nem biztos. Másrészt számunkra az a fajta esztétika fontos, ami az úgynevezett „túlazonosulás” fogalmával írható le: mi nem ironikus távolságtartással kezeljük a témákat, a magyarságról alkotott történelmi elképzeléseket, motívumokat, hanem belevetjük magunkat, és az abszurditásig hajtjuk túl őket. A „túlazonosulás” esztétiká­ja, hát nem is tudom… Éppen mostanság mintha minden biciklit túltoltak volna, és az emberek nyugalomra vágynak, egy régi, vélt egyszerűségre, az értékek, hagyományok változtatás nélküli átvételére, megőrzésére – manapság talán a konzervativizmus számít progresszívnek. A hungarofuturizmus e tekintetben korszerű vagy korszerűtlen? Inkább a korszerűtlen korszerűséget mondanám, de mi valójában anakronisztikusak vagyunk, mivel nem hiszünk a lineáris időben. Hogy mi konzervatív, mi progresszív? – ez a HUF szempontjából máshogy tételeződik. Mi abban hiszünk, hogy a művészetünk folyamatos időutazás. A kificamított jelenben hiszünk, ami arra épül, hogy állandóan újragondoljuk a múltat és a jövőt. Jellegéből adódóan ez egy véget nem érő folyamat. Mégis, mi számít akkor hungarofuturista sikernek? Szerintem nagy sikere volt a honfoglalásnak. Vagy Trianonnak. Azok a traumák, amikkel a magyar nemzeti gondolkodás küszködik, mint egy megemészthetetlen csomóval, a HUF-szempontból nem bírnak akkora jelentőséggel. Mivel mi a magyarságot csillagközi mértékben képzeljük el, ahhoz képest a kárpát-medencei történések csupán mikrotörténelmi epizódok. Buzdítanám is a magyarokat, próbáljunk meg galaktikus távlatokban gondolkodni a mindennapi kicsinyes játszmák helyett.

A Hungarofuturizmus jövője (vagy múltja?):

A napokban jelenik meg Kompolthy Zsigmond Pannon pestis című regénye a Kalligram Kiadónál; A nyár végére várható egy vaskos HUF-antológia; A 2020-as OFF-Biennále Budapest nemzetközi kortárs művészeti eseménysorozat egyik vezető programja a HUF lesz, ennek felvezetőjeként az idei Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a HUF által alapított periodika első száma (afféle HUF-Ripost).

A Hungarofuturizmus alkotóinak munkáiból bő merítés található a Kalligram folyóirat 2018/7-8. számában; palóc hungarofuturista alkotásokkal pedig az Irodalmi Szemle 2019/1. számában találkozhatnak.

Nemes Z. Márió

Sziveri János-díjas költő, kritikus, esztéta, az ELTE Esztétikai Tanszékének adjunktusa, a Hungarofuturizmus egyik szellemi atyja.

Szerző

Heti abszurd - Várvizit ’28

Kedves látogatók, nagy szeretettel köszöntöm önöket mint a 2028-as Várvizit-sorsolás szerencsés nyerteseit. Nincs is jobb annál, mint ha az ember beleshet a kulisszák mögé, nemdebár, egy életre szól az ilyen élmény. Jut eszembe, a telefonokat és fényképezőgépeket mindnyájan átadták a kedves TEK-es kísérőknek, ugye? Itt állunk tehát az újjáépült egykori Külügyminisztérium előtt, dél felől pedig a Honvéd Főparancsnokság magasodik ismét. A legjobbkor, jegyzem meg, mert mióta leráztuk Brüsszel rabigáját, ezek a szép, monarchiabeli épületek csodás keretet adnak az orosz birodalommal örvendetesen kiépülő testvéri viszonyunknak. De hagyjuk is a politikát, önök most nem ezért vannak itt. Jöjjenek utánam, csak bátran, nem jár itt semmi, csak a hivatali gépkocsik, de azok előtt fel kell emelni a sorompókat, szóval van idejük félreugrani. Sétánk Jány Gusztáv lovas szobrától indul. Először elhaladunk a tabáni térfalat szegélyező paloták mellett, csupa kis barokk ékszerdoboz, első látásra ki gondolná, hogy odabent nem grófkisasszonyok teáznak, hanem serény munka folyik. Látják, itt van a Magyar Divat Intézet, innen kerül ki az újabb és újabb Nemzeti Divatstratégia, aztán a Civil Összefogás Fórum, a Sajtókamara, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, meg persze az MLSZ. Most egy kicsit húzzák be a nyakukat, amíg leszáll a helikopter. Na szóval, ott, a szögesdrót mögött látják a karmelita irodaházat, ugye? Egy puritán csoda, higgyék el, belül sincs semmi cifraság, semmi fölösleges parádé, és amióta összeépült a Sándor-palotával, a Színház utcai beton mellvédek nagy részét is le lehetett bontani. Jöjjenek utánam, mindjárt beérünk a palota területére. Jobb kéz felől a kommunisták által elpusztított, de mára újjáépült Főőrséget csodálhatják meg – TEK-es barátaink is itt állomásoznak –, odalent pedig láthatják a pompás Lovardát. Igen, jól tudják, Hauszmann zsenijének köszönhetően méretei a kispályás futballmeccsekre is tökéletesen alkalmassá teszik, ilyenkor elegáns, szecessziós focikapukat eresztenek le a famennyezet takarásából. Ha most megfordulnak, a palotát látják. Középen a visszaépített Szent Jobb-kápolna, a dunai szárnyban a trónterem és a fogadótermek sora, állami ünnepségek idején zsibong itt a nép, élettel telnek meg a márvánnyal burkolt, ezernyi csillár fényében ragyogó terek. A folyóra néző kertbe általában csak a május 31-i garden party alkalmából lehet belépni, de önöket most majd beengedjük, nézzék csak meg, milyen szép a város a Kolosváry-Borcsa Mihály-emlékoszlop elől. A Horthy Miklós palotaszárnyat viszont sajnos nem tudjuk önöknek megmutatni. A Széchényi könyvtár kiköltözése után a család csak annyit kért, hogy itt hadd legyen egy kis nyugalmuk. Ezt igazán tiszteletben tarthatjuk, ugyebár. Hogy mit kérdez? Ja, hogy mit keres az a békaember a tömlöclejárat előtt? Semmi gond, csak egy ellenzéki képviselő. Kövér László házelnök úr meghagyta, hogy aki interpellálni akar, itt és így jelentkezzék. Hát, a szabály, az szabály. No, akkor csináljunk magukról egy fényképet? Alezredes úr, legyél szíves.
Szerző
Témák
abszurd

"Ha befizetem az összes csekket, minden napra marad egy ezresem" - Lassan nem lesz, aki rendőrnek áll

Publikálás dátuma
2019.04.06. 09:00

Fotó: Tóth Gergő/ Népszava
Néhány nappal ezelőtt a közösségi médiában jelentette be egy fiatal rendőr, hogy otthagyja a testületet. Az ügy nem kavart volna nagy vihart, hiszen az utóbbi időkben egyre több csalódott zsaru távozik a rendőrségtől. Ő viszont korábban a BRFK toborzóplakátján a rendőrség reklámarca volt. Megpróbáltunk utánajárni, mi az oka a leszerelési hullámnak.
P. 41 éves börtönőr. Vidékről jött a fővárosba, 22 éve van a testületnél, ez az első munkahelye, „itt nőtt föl” – ahogy mondja. Története nem egyedi, szinte mindannyian ezzel kezdik. „2012. január 1-jén elvették tőlünk a szolgálati nyugdíjat. Én az iskolában tanultam jogot is, és ott azt mondták: a szerzett jogokat nem lehet egy tollvonással eltörölni, főleg nem visszamenőleges hatállyal. Ismerek olyat, akinek két hónap hiányzott a szolgálatihoz, most meg húsz évre beragadt a testületbe. Itt nagyon megszívatták az embereket.” Az úgynevezett szolgálati nyugdíj, egy 1996-os törvény értelmében a fegyveres és rendvédelmi testületek tagjait érintette. Azt jelentette, hogy nagyjából 50 éves kor körül, 25 ledolgozott év után nyugdíjba mehetett a testület tagja, ami legalább tízévnyi „nyereség” a polgári szakmák korhatárához és szolgálati idejéhez képest. A kedvezményekkel egyrészt az érintettek alapvető jogainak korlátozását – a hivatásos állomány tagja bárhova vezényelhető bármikor, azaz akár éjjel és a szabadság ideje alatt is behívható, nem sztrájkolhat, politizálhat vagy vállalhat közszereplést stb. – kompenzálták. Másrészt az állam azt ismerte el, hogy ezeknél a foglalkozásoknál a fizikai és mentális terhelés nagyobb, azaz előbb „elhasználódnak” az emberek. „Egy évvel korábban léptettek be minket a magánnyugdíjpénztárba” – meséli Z. A Nyugat-Magyarországon szolgáló rendőr szerint őket duplán érintette a kötelező pénztári tagság eltörlése. „Sokan még örültek is neki, mondván, a magánban legalább 15-20 év kell, hogy valamennyi pénz összegyűljön, de mi úgyis szolgálati nyugdíjba megyünk öt év múlva. Két hónappal később eltörölték a szolgálati nyugdíjat, mi meg benne ragadtunk a rendszerben. Nem sztrájkolhatok, nem demonstrálhatok. Azt gondolják, ha a rendvédelemmel bármit megtehetnek, akkor bármit megtehetnek” – mondja keserűen. 

Nem csak a pénz

Egy járőr ma 180-200 ezer forintot visz haza, a túlórákkal akár ennél is többet. Egy húsz éve a pályán lévő főtiszt a dupláját is megkeresi, de az is kevesebb, mintha pénztáros volna a Lidlnél vagy villanyszerelő – bárhol. K. egy hevesi kapitányságon körzeti megbízott. Apja és nagyapja is rendőr volt, a felesége is a szervezetben dolgozik. „Tizennyolc éve vagyok itt, korábban meg nem fordult volna a fejemben, hogy itthagyjam a testületet. Nem a pénz az első, bár az se túl sok. A feleségemmel együtt 450-et keresünk, két gyereket nevelünk, kihúzzuk a hónap végéig. Előrébb nem jutunk, nyaralni nemigen megyünk, de idáig kitartottunk. Az utolsó négy-öt évben viszont azt érezzük, hogy fölöslegesek vagyunk. Minket, öregeket nyírnak, a fiataloknak kedveznek, biztosan azért, mert alig vannak. Mi bármit kérünk, az a válasz, hogy menjünk, ha akarunk. Előrelépés nincs, nekem még 20 évet kéne itt töltenem, és csak azt érzem, hogy folyamatosan rugdosva vagyunk.” Az Orbán-kormány egyik fontos intézkedése a rendvédelmiek 50 százalékos béremelése volt. „Papíron – állítja S., egy borsodi városi kapitányság járőr parancsnoka. – Porhintés. Úgy variáltak, hogy engem áttettek egy másik beosztásba, ami azonnal 9000 mínuszt jelentett. Úgyhogy a nagy emelésből nálam semmi se lett. Azt mondják, hogy augusztus előtt változni fog. Mindig ezt mondják. Arra jó, hogy soha ne érezzünk semmit véglegesnek vagy biztosnak, de mindig legyen egy kis reménysugár a javulásra.” „Minden túl van szabályozva, még a fing szagát is megszabják. Semmi kreativitást nem hagynak nekünk – mondja egy baranyai járőr. – A lényeg, hogy a sapka a fejen legyen, a kitűző meg egyenesen álljon. Ezenkívül csak a statisztika számít. Bár állítólag az ORFK-n már más szelek fújnak, felénk még mindig azt kommunikálják, hogy ha nem hozol ennyi meg ennyi elfogást, bírságot, akkor megütheted a bokád. Vannak települések, ahol már beérett a rendőrök munkája és rend van. Ott nem tudják produkálni a számokat, és ezért is lecseszés jár. Közben meg mindenért megy a büntetés, folyamatosan azt kell figyelni, hogy mikor kameráz le valaki, melyik intézkedésből lesz újságcikk. A parancsnokaink nem állnak ki mellettünk, csak azt nézik, hogyan védhetik a saját seggüket.” A közérzetet olyan tényezők is rombolják", hogy nincsen teljes körű CASCO a járőrautókra. Ha egy járőr akár egy bűnöző üldözése közben megrongálja a gépkocsit, fizetheti az akár több százezer forintra rúgó kárt. „Kitalálták az állandó továbbképzést, hogy okosodjon a rendőr – meséli Z. – Nem lenne vele gond, ha nem nívótlan, értelmetlen, megalázó kérdésekkel bombáznának minket. A múlt hónapban egy korrupcióellenes kérdéssort töltöttünk ki. A feltételezett párbeszédek olyanok voltak, mintha egy tízéveseknek szóló képregényből vágták volna ki őket. Az egyik fiatal járőr kolléga éppen odáig jutott, hogy beikszelte a megfelelő választ arra, hogy hogyan áll ellen a vesztegetési kísérletnek, amikor csengetett a mobilja. Megkapta a fizuját, 153 ezer forintot. Ha befizetem az összes csekket, minden napra marad egy ezresem, mondta. A szívem facsarodott belé, mert tudom, hogy egy éven belül már Ausztriában építi a kapitalizmust.” Különös, de az alacsony fizetések ellenére sokan mégis ezt a pályát választják. Talán valami romantikus elképzelés hajtja őket, talán a hivatástudat, vagy egyszerűen nincs más választásuk, és itt kötnek ki. „Nem szégyellem, roma vagyok, ráadásul nem is a legcsóróbb fajtából – meséli D., aki egy szabolcsi településről lépett be a testülethez. – Apám vállalkozó, engem is be akart vinni a családi bizniszbe, de én azt mondtam, inkább jó rendőr szeretnék lenni. Hülyének néztek, de nem bántam meg. A testületben lett belőlem ember.” D. öt évig szolgált, aztán megszületett a kislánya. A feleségének nem volt munkája, számoltak, és rájöttek, hogy abból a pénzből nem él meg a család. Az építőiparban helyezkedett el, háromszoros pénzért. Nem szereti, de „ez van – mondja. – A gyereknek ennie kell”. A rendőrökkel folytatott beszélgetésekből az tűnt ki, hogy a pénzhiány főképp a kalandot kereső, családot alapító fiatalokat tántorítja el. Azokat, akik csak néhány éve vannak a testületnél. Vagy még kevesebb. „Múlt héten Hevesből idevezényeltek 8 fiatalt – mondja egy tiszt, aki a Venyige utcai börtönben dolgozik. – A nagy toborzó kampánnyal fogták meg őket, de mivel nem épült meg a beígért hevesi börtön, áthelyezték őket Pestre. Nem sokáig bírták. Amikor kiderült, hogy nem fizetik nekik a bejárást, leszereltek. Az fel sem merült, hogy a kezdő pénzükből lakást tudnának bérelni.” Az idősebbek sokkal nehezebben mozdulnak. Pedig ők azok, akik évek óta szenvednek a szolgálattal együtt járó ismétlődő és megoldhatatlan problémáktól: az értelmetlen parancsoktól, a kiszámíthatatlan beosztásoktól, a fegyelmi eljárásoktól, az őket emberszámba se vevő parancsnokaiktól, a túlterheltségtől, a kimerüléstől, az előrelépés reménytelenségétől. Egy budapesti büntetés-végrehajtási őr meséli, hogy az állandó túlórák miatt egyre fáradtabbak az őrök. „Nehéz­fiúkat hoznak, és megy a propaganda, hogy ilyen erőkkel őrizzük őket, meg olyan biztonságosan. A Venyigében 300 őr helyett 70-en vannak. Amikor egy őrre jó esetben 100-150 elítélt jut, nincs se idő, se mód a szabályzatban előírt módon ellenőrizni őket. Azt szoktuk mondani, azért nincs balhé, mert a rabok nem akarják.” Ha pedig az elöljáró szabálytalanságon kapja őket, nem mentség a létszámhiány vagy a kimerültség. Jön a büntetés vagy a „nem kötelező itt dolgozni, le is lehet szerelni”. Meséli, hogy tavaly pszichológiai tesztet töltettek ki vele. Arra a kérdésre, hogy érzi-e a parancsnokai megbecsülését, azt írta: nem. Kiszűrték, kockázatot jelentett. „Stresszes vagy, nem dolgozhatsz, mondta a pszichológus. Persze, hogy stresszes vagyok, ­augusztusban 457 túlóránál tartottam. Akkor született meg a fiam, és nem tudtam ott lenni vele. Volt, akinek 900 túlórája volt egy évben. Mentem az osztályvezetőhöz, hogy itt a papír, nem dolgozhatok. Mi az, hogy nem dolgozhatsz?! Újraíratták a tesztet, ők ikszelték be, amit kellett. Addig variáltak, amíg nem lettem stresszes.” „Ahogy mondani szoktuk, ez már a haláltusa. Húsz éve a pályán lévő felügyelők szerelnek le, mert a munkakörülményeket sem mentálisan, sem fizikailag nem bírják – állítja L., aki a keleti országrészben dolgozik egy büntetés-végrehajtási intézményben. – Az intézeti vezetők, ha akarnak, sem tudnak kiállni az állományért, mert bármikor indoklás nélkül felmenthetőek a beosztásukból osztályvezető-helyettestől felfelé. Ha most lenne valami drasztikus béremelés – és a többi égető problémáról még nem is beszélünk –, akkor is évekbe telik, mire normalizálódik a helyzet” – teszi hozzá. 

Zsaruért kiált a helyzet

„Vészharangot azért még nem kongatnánk, de ha nem történik gyors és hathatós életpálya-javulás, akkor elég hamar ott találhatjuk magunkat, hogy nem lesz, aki rendőrnek állna” – ez a véleménye a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkárának. Pongó Géza szerint az elmúlt egy-két évben érezhetően felgyorsult a pályaelhagyás, az életpályamodell idén már az állomány felének nem hozott egyetlen fillér bérnövekedést sem, és negyven százalék már tavaly sem kapott emelést. Egy tiszthelyettesnek 130-150 ezer forintból kellene megélnie, ami még egyedülállóként is nagy mutatvány, nemhogy családosan. Ráadásul – különösen a Készenléti Rendőrség állományában – sokan vannak vidékről a fővárosba költözők, akiknek a lakásbérlet is gondot jelent. Az országos reálbér-emelkedés mellett ugyanis az ingatlanárak és a bérleti díjak is megugrottak. Pongó Géza szerint a szolgálati nyugdíj eltörlése előtt évente 1000-1200 rendőr került ki a rendszerből, de javarészt a nyugdíjba vonulás miatt. Manapság is ugyanennyien esnek ki évről évre, de most döntően a pályaelhagyás miatt, a nyugállományba vonulás aránya elenyésző. A különbség továbbá az, hogy amíg évekkel ezelőtt 5-10-szeres volt a túljelentkezési arány a rendvédelmi képzéseken, addig mára drámaian visszaesett a kereslet e szakok iránt. Átlagosan 60-70 százalékkal csökkent a rendészeti szakközépiskolákba jelentkezők száma 2010 óta. „Az elmúlt egy évben egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy nemcsak a négy-öt éve pályán lévő, még kevésbé kötődő és mobilabb fiatalok választanak jövedelmezőbb hivatást, hanem a 20-25 éves szolgálati viszonnyal rendelkező kollégák is – mondja Pongó Géza. – Egyre fiatalabb a rendőrség állománya, és ez a fiatal korosztály, ha fájó szívvel is, de könnyebben dönt a pályamódosítás mellett. Már a kevésbé fejlett országrészekben is megjelent a pályaelhagyás, pedig néhány éve ezekben a megyékben, Szabolcsban például még elképzelhetetlen volt, annyira nem volt munka. Most van, hogy több fiatal egyszerre hagyja ott a rendőrséget, és megy külföldre vagy más ágazatba dolgozni.” Az FRSZ már évekkel ezelőtt jelezte a belügyi tárcának, s ezt teszi azóta is, hogy tarthatatlan bérfeszültség alakult ki a rendőrségnél. Az országos reálbér-növekedésben elinflálódott a négyéves rendőri életpályamodellben kapott bérnövekmény. „Sürgősen lépni kellene, még az idén, de nem egy újabb négyéves életpályaciklussal, hanem olyan emeléssel, ami azonnali és határozott javulást eredményez a rendőrök jövedelmében” – véli a főtitkár. Pongó Géza szerint nincs drágább, mint kiképezni a rendőri hivatásra az állományt, megvárni a négy-öt éves betanulási időszakot, és nézni, ahogy meghozzák a nehéz döntést. „Ez a hivatás erős kötelék, eskü kötelezi a rendőrt arra, hogy akár az élete árán és megvédje a hazáját és annak polgárait. Ha ezután mégis úgy dönt valaki, hogy búcsút mond az egyenruhának és a szolgálatnak, akkor annak nyomós oka van. Az elég nyomós ok, ha valaki nem tud megélni, nem tud tervezni” – mondja a szakszervezet tisztségviselője, aki bízik benne, hogy ez nemcsak az ő szívüket fájdítja, és a tárca nagyon rövidesen, nagyon komolyan veszi a vészjósló jeleket.  

Kisrendőrök nagy hiánya

„Egy egységnyi lelkiismeretért a világon semmit nem adnak a boltban” – ezt már egy volt magas rangú rend­őrtiszt mondja, aki évekkel ezelőtt nyugdíjba ment ugyan a rendőrség kötelékéből, de továbbra is van némi rálátása az utánpótlásra. A „kisrendőrök” pártján áll, és már aktív korában is azon a véleményen volt, hogy a béremeléssel az utcai rendőrök, a tiszthelyettesek jövedelmét kellett volna jobban megemelni, és csak kevéssé a tisztekét, tábornokokét. Egykor a beosztás, a rendfokozat és a korpótlék határozta meg a rend­őrök fizetését, így egy pályakezdő hadnagy egy idő után utolérte a húsz éve körzeti megbízottként dolgozó társát, amivel szerinte senkinek nem volt semmi baja. A tanulást, a képzettséget csakúgy figyelembe vette a rendszer, mint a szolgálatban eltöltött éveket vagy a beosztással járó felelősséget. „A szakma presztízsét erodálta a fizetések elmaradása mellett a különféle extra juttatások megszűnése is. A szolgálati lakás régen nem ment ritkaságszámba, ahogy volt cafetéria és üdülési kedvezmény. A megmaradt feltételekkel egyre kisebb a merítési lehetősége a képzőintézményeknek. Ez a pálya persze még mindig szép, így vannak, akik elhivatottan dacolnak a mostoha körülményekkel. Mások elég jók, de nem veszik föl őket máshová, és akadnak, akik valamiféle elfoglaltságra vágynak, és nem tudják, mit kezdjenek magukkal. A lemorzsolódás nem véletlenül 15-20 százalékos a szakgimnáziumokban.” A szolgálati nyugdíj megszüntetése hiba volt az egykori rendőri vezető szerint. Nem véletlen, hogy Európa számos országában, köztük Németországban, Franciaországban és a tengerentúlon, az USA-ban is létező gyakorlat, hogy 20-25 év után lehetőséget kapnak az egyenruhások arra, hogy átgondolják, akarnak-e maradni. „Ha választhatnánk, hogy egy 30 éves vagy egy 62 éves tűzoltó mentsen-e meg bennünket, aligha haboznánk választani. Ugyanez igaz a rendőrökre is, a stresszes és pszichésen megterhelő beosztásokban hamar el lehet használódni, így érdemes megtartani a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét. Ez külföldön sem nagy pénz, de legalább egy gesztus az állam részéről” – mondja a volt magas rangú rendőrtiszt. 

Rettegés a civiltől

B. huszonöt év szolgálat után idén határozta el, hogy otthagyja a rend­őrséget. Nála az tette be a kaput, hogy a hivatásos kollégái helyett egykori közalkalmazottakat léptetnek elő jó pénzért, ők pedig a lyukakat foltozzák a járőrszolgálatban. „Annyira kevés a járőr a városban, hogy a területi szervektől vezényelnek járőrbe olyanokat, akik egész életüket az íróasztal mellett töltötték. Azt mondják, miért ne, ők is rendőrök. Olyan ez, mintha egy szemészorvos vezetne le egy szülést, mondván, ő is látott már puncit. És közben úgy beszélnek az emberrel, mint a szarral. Eddig meg se fordult a fejemben, hogy itt hagyjam, de az utóbbi négy évben már annyira frusztrál, ami a cégen belül megy, hogy amint tudok, lépek.” De lépni egyáltalán nem egyszerű. Persze aki tehette, idáig is maszekolt: K. civilben villanyszerelő volt, de leginkább fát vágott, az jó pénzt hozott. B. biztonsági őrként dolgozott egy éjszakai klubban. A rengeteg túlóra miatt azonban egyre kevésbé volt idejük „odakint” melózni. Most viszont jó volna, ha lenne valami menekülő út. „Én gyerekként épületlakatosnak tanultam – meséli Z. –, de azóta annyit fejlődött a szakmám, hogy már egy tervrajzot sem tudnék elolvasni.” A legnagyobb problémájuk azonban nem is ez, hanem a megszokás. „Húsz éve vagyok a testületnél, én itt vagyok valaki. Alulról kezdtem, mire eljutottam addig, ahol most tartok. Rendőrként gondolkodom, a világot is csak rendőrként tudom nézni – mondja P. – Ha bemegyek egy kocsmába, azonnal kiszúrom, kivel van valami gáz. Ha kimegyek civilbe, attól félek, hogy megint egy szar senki leszek, azt pedig valószínűleg nem tudnám még egyszer végigcsinálni.” „Minél több időt töltesz itt, az agyad annál inkább átáll. Úgy érzed, több vagy, mint egy átlagos ember, de valójában csak nem vagyunk teljesen normálisak, ha érted, mire gondolok. Amikor azt olvasom a Zsaruellátóban, hogy 24-25 évesen leszerelnek, nagyon tudom tisztelni őket. Minél hamarabb kiszállsz ebből, annál nagyobb az esélyed, hogy megtaláld a számításodat a civil életben. És minél tovább halogatod, annál valószínűbb, hogy innen mész nyugdíjba. Vagy a tepsibe, ha így megy tovább.”

Nyomozóképzés: tizennégyszeres túljelentkezés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képzéseinek jelentős részére nagyarányú túljelentkezés jellemző, az első helyes jelentkezések esetén a bűnügyi nyomozó szakiránynál ez az arány tavaly 14-szeres volt, tudatta lapunkkal az NKE. Az egyetemre több mint 5500-an jelentkeztek, az első helyes jelentkezések száma megközelítette a kétezret. A rendészettudományi kar 722 hallgatót vett fel, túlnyomó többségük – a korábbi tapasztalatok alapján – várhatóan elvégzi a képzést. Az egyetem a hazai felsőoktatásban egyedüliként folytat rendészeti képzést. Az ágazat szervei, így különösen a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, az adó- és vámhivatal, a katasztrófavédelmi főigazgatóság, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a magánbiztonsági szféra számára képez felsőfokú képzettségű szakembereket. A tavalyi felvételi eljárásban 6 alapszak 20 szakirányára, 4 mesterszakra és 1 szakirányú továbbképzési szakra jelentkezhettek a felvételizők.

Az Európai Unióban átlagosan 318 rendőr jut 100 ezer lakosra az Eurostat 2016-os adatai szerint. A legtöbb egyenruhás Cipruson (573), Máltán (505) és Görögországban (492) van, míg a legkevesebb az északi államokban, Finnországban (137), Dániá­ban (186) és Svédországban (203). Magyarország tévesen 90-es adattal szerepelt a listán, de mint kiderült, ebbe csak a bűnügyi nyomozókat számolták bele, a valós adat 392, ez a tizedik legnagyobb arány az unióban. A 2008-as statisztika szerint még csak 335 rendőr jutott 100 ezer lakosra: csaknem 6000-rel nőtt a létszám. Kriminalisztikai szempontból a rendőrök létszáma jelzésértékű lehet, ahol több van, ott az állam általában kevesebb szabadságot enged, ugyanakkor a kevés jelentheti azt is, hogy hiány van az állományban az ENSZ bűnügyi hivatala szerint. A világon arányaiban Bahreinben van a legtöbb rendőr, az 1,4 milliós szigetországban 1087 rendőr jut 100 ezer lakosra: 15 ezer egyenruhás szolgál. Oroszországban arányaiban feleennyi rendőr jut a 146 millió lakosra, de ez 797 ezer rendőrt jelent.

Reagált a BM

„A Belügyminisztérium és a rendőrség vezetése az állomány minden rezdülését figyelemmel kíséri és értékeli – nem kizárólag a közösségi médiában megjelenő véleményeket. A valós problémák megoldására – azok jellegének és szintjének megfelelően – javaslatok, intézkedések, tervek készültek és készülnek” – válaszolta a minisztérium sajtóosztálya a Visszhang kérdésére, amelyben azt firtattuk: vajon a különböző nyilvános fórumokon megjelenő negatív visszajelzések az állomány részéről (például a romló belső hangulatra, a munkakörülményekre és a kiszámíthatatlan jövőképre) eljutnak-e a legfelsőbb szintekig és van-e terv a problémák megoldására. A lemorzsolódás mértékéről azt írták: „2018-ban a rendőrség hivatásos állományának létszáma 39 813 fő, 2010-ben pedig 33 450 fő volt – megkérdőjelezhetetlen tény, hogy 6 363 fővel emelkedett a hivatásos állomány létszáma”. Tavaly 1622 fő létesített hivatásos jogviszonyt (áthelyezéssel, visszavétellel, pályakezdő állományba helyezéssel) és 2012 fő hivatásos jogviszonya szűnt meg különböző jogcímek alapján. (A vezető jogcímek: 996 lemondás; 389 azonnali hatállyal próbaidő alatt; 193 közös megegyezés; 136 áthelyezés más szervhez, 114 kifogástalan életvitel ellenőrzéshez való hozzájárulás visszavonása.) Kérdésünkre a Belügyminisztérium azt is elismerte, nincs teljes körű CASCO biztosítás a rendőrség üzemeltetésében lévő szolgálati gépjárművekre. „A hivatásos állomány kártérítési felelősségét a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény XIX. Fejezete szabályozza – a szabályozás válaszunk keretei között teljes körűen nem ismertethető” - írták.

Frissítve: 2019.04.06. 11:16