Visszaszámlálás. Ilyenkor mindenki sokkal izgatottabb. 10, 9, 8… – a startra váró tömeg picit összébb húzódik. 7, 6, 5, 4… – egy-egy félsikoly, türelmetlen nyüsszenés, felszakadó örömhangok hallatszanak. Valaki be is mozdul, indulna, sok neki a feszültség. 3, 2, 1, START! Az első sorok kirobbannak, és Zsófi is veszettül tekerni kezd, leghátul. Hogy ne tarolja le az előtte fokozatosan, apránként rajtoló futókat, az édesapja kénytelen visszafogni a speciális bicajt, amit a kislány, felnőtt kísérő irányításával ugyan, de egyedül hajt. Zsófi erőteljesen mozgáskorlátozott, segítség nélkül lényegében ülni sem tud, ám ilyenkor olyan eksztázis és mámor keríti hatalmába, hogy kiszabadul a korlátai közül.
Levi futókocsival versenyzik, vagyis őt sebesen végigtolja valaki a távon, mégis annyira izgatott egy-egy futam előtt, hogy reggelizni sem akar. Menne már, hajtaná a drukk – kinek van ilyenkor kedve és ideje olyan testi hívságokra, mint az evés? Kilencéves, alig beszél, egy-egy szót mond csupán, azt is nehezen artikulálva, de amikor a „futásról” kérdezem, hogy szereti-e, kivirul a kis arca, és földöntúli mosollyal vágja rá: igen, menjünk! Levi hétéves, egészséges öccse is állandó versenyző, sokszor ő az első befutója az Egy a világunk csapatának. Lelkesedésével futólépésben hirdeti, hogy nem holmi frázisról van szó: tényleg egy a világunk!
Lovaskocsizás kerekes székkel
Nem is olyan régen, 2015 decemberében szervezte meg első integrált programját az Egy a világunk Alapítvány. „Egy kicsit meséltünk, egy kicsit énekeltünk, a szünetben beszélgettünk – idézi fel Tremmelné Kovács Nóra, Zsófi édesanyja a kezdeteket. – Az volt a célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a kacifántos és ép gyerekeket, hiszen nekik nem nagyon van lehetőségük találkozni egymással. Nem járnak együtt iskolába, sportprogramra, színházba, nem játszanak együtt a játszótereken. Kitaláltuk, hogy fordítunk a szituáción és megnézzük, hogyan működik az integráció, ha az ép gyerekeket hívjuk meg a kacifántosokhoz.
Meglepően könnyen ment – az első pár alkalom után már mindenki, ép és kacifántos egyaránt, várta, hogy újra találkozhasson a többiekkel. 2016 nyarán megszerveztük az első integrált napközis nyári táborunkat, egy évre rá pedig, mivel több pályázatot is sikerült megnyernünk, egyéb, szabadidős és rehabilitációs élményszervezésbe is belefogtunk.” Szó szerint beindult a szekér. Abban a bizonyos táborban János bácsiék olyan lovas járgánnyal érkeztek megkocsikáztatni a gyerekeket, amelyre kerekes széket is fel lehetett tolni. Merthogy az alapítvány másik célja, hogy olyan programokat szervezzen, melyeket nem tipikusan súlyosan mozgássérült gyerekeknek szoktak. „Így kirándultunk és lovaskocsiztunk az erdőben, így hívtuk meg az Inspirál Cirkusz zsonglőreit (akik jönnek hozzánk azóta is folyamatosan), így kerültünk kapcsolatba Tóth Sára táncterapeutával, aki táncrehabilitációt és integrált táncfoglalkozásokat tart nálunk, így kerestük meg a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttest, és így indultunk el 2017 nyarán az első futóversenyünkön is” – meséli Nóra.
Idén március 24-én, Visegrádon állt először rajthoz az alapítvány futócsapata – 3 kacifántossal futottak át a célvonalon 5 km után –, ma, április 6-án pedig Győrszentivánban, a II. Fut a Szentiván Amatőr Futófesztiválon igyekeznek kihozni magukból a maximumot.
Annak ellenére, hogy egyre több önkéntes futó csatlakozik hozzájuk, azért az elsődleges figyelem mindig a gyerekeken marad. Az eksztázisig spannolja őket a sebesség, a közönség hajrái vagy a kommentátor lelkesítő drukkolása. Amikor felbukkannak a cél közelében, egyemberként, extra erőbedobással biztatja őket a tömeg. „Mivel a gyerekek többsége nem beszél – magyarázza Tremmelné Nóra –, ellenben drukkolni szeretnének egymásnak, futás alatt is velem van egy hangadó gép. Ez afféle alternatív kommunikációs eszköz, amit a módszert Magyarországon meghonosító Bliss Alapítvány révén ismertünk meg. Úgy működik, hogy felmondunk rá szavakat vagy mondatokat, azokat gombokhoz társítjuk, a gyerek pedig kiválasztja – megnyomja az adott gombot –, melyiket mondaná, ha tudná, a saját hangján. A kétgombossal eldöntheti, hogy például sziát vagy jó reggeltet szeretne-e köszönni, az egygombost nyomkodva pedig folyamatosan »kiabálhatja« akár azt, hogy Hajrá!”
A lelkes anyuka legutóbb is extra távot teljesített: ide-oda szaladgált a kocsival „futó” Zsófi és Levi között, hogy a kis versenyzők hangosan biztathassák egymást és a többieket. Imádják ezt a ketyerét, az önállóság látszatát kelti bennük. Akár játékkal is összekombinálható – lehet vele például buborékokat fújni! Nem szájjal ugyan, de gombnyomásra.
Telik a naptár
Az elmúlt másfél évben megannyi helyi és országos futórendezvényen részt vett az alapítvány csapata, ahogy Tremmelné Kovács Nóra fogalmaz: a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt bejött ez a szabadidős forma. Folyamatosan bővülnek – már 9 kacifántos gyereket nevelő család csatlakozott hozzájuk és egyre több felnőtt, illetve ép gyerek is jelentkezik náluk önkéntes futónak. Ahol egyszer megfordultak, oda a versenyszervezők visszahívják őket, sőt olykor megkülönböztetett bánásmódban részesülnek. A tavalyi bősi futáson például csapatostul a szervező Bősi Futóklub vendégei voltak, és minden kerekes székes gyerek külön kupát kapott az eredményhirdetéskor; a tárkányi versenyen pedig egy olyan serleg ütötte a markukat különdíjként, amit a szervező saját maga nyert egy korábbi külföldi megmérettetésen.
Bár a Generali a Biztonságért Alapítvány rendszeresen támogatja a futóeseményeken való részvételüket, azért minden egyéb segítségért hálás az alapítvány. Legközelebb április 13-án és 14-én állnak rajthoz a Telekom Vivicittá több futamán is, illetve május elejére meghívást kaptak a Fuss a sérült gyermekekért versenyre, amit Gyulán rendeznek. „Ez egy hatalmas találkozó is egyben – mondja Nóra –, az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek ide hozzánk hasonló emberek, csapatok. Mindenképpen szeretnénk mi is ott lenni, de a gyerekek miatt fontos, hogy ne legyen feszített a tempó, így két éjszakát Gyulán töltenénk – ehhez még támogatókra lenne szükségünk.” Cserébe ugyanazt kínálják, amit ők, szülők és önkéntesek is éreznek, amikor célba érnek: a felzúduló taps megadja az elismerést azért, amit tesznek.
