Ókovács Szilveszter: valljátok magatokat afroamerikainak!

Publikálás dátuma
2019.04.05. 18:49
Palerdi András
Fotó: Mónus Márton / MTI
A Magyar Állami Operaház főigazgatója a Hírcsárdával kelt versenyre.
Több szerkesztőséghez, így a Népszavához is eljutott az az április 5-i dokumentum, amelyben a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter arra szólítja fel a Porgy és Bess előadásának fellépőit, hogy vallják magukat afroamerikaiaknak. »Kedves Művészek, Főigazgató Úr kérésére küldjük Nektek a következő kérést. Az előadás előtt az alábbi nyilatkozat aláírását kéri tőletek színházunk vezetősége, melyet nyomtatott formában odaviszünk Nektek: „Én, alulírott kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek”« – olvasható az operaházi levélben. 
Megírtuk: az Erkel Színházban úgy tűzték újra műsorra péntektől Gershwin operáját, hogy a jogtulajdonos nem adta meg a játszási engedélyt, a próbákat végig fénymásolt kottákból tartották. Múlt évben négy előadáson játszották az Erkelben a Porgy és Besst, ám mivel nem vették figyelembe az „all black cast” szabályt – a jogutódok akarata szerint kizárólag afroamerikai énekesek adhatják elő a darabot – az előadásról szóló anyagokon fel kellett tüntetni: „A Porgy és Bess produkció jelen formában történő bemutatása nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel.” A fénymásolt Porgy és Bess-kották ügyéről kérdésünkre az Operaház csütörtökön úgy reagált: „Az előadások és a kották jogdíját előre kifizettük.” – Ám a kották sokszorosítása éppúgy engedélyköteles, mint egy színpadi mű bemutatása – hívta fel a figyelmet egy témában jártas jogi szakértő, aki a Népszava megkeresésére arra mutatott rá: a jogsértés súlyát csak csökkenti, ha az engedély nélkül másolt kották felhasználása után fizet a felhasználó. Ugyanez érvényes egy játszási engedély nélkül bemutatott előadásra is.

A pénteki előadás előtt Ókovács Szilveszter az Erkel Színházban a közönség elé állt, a játszási engedélyről feltételes módban úgy fogalmazott: „Lenne itt engedély, jó lenne.” Az „all black cast” szabályt buta kitételnek nevezte, amely szerint tizennégy afroamerikai énekesnek kellene a színpadon lennie a Porgy és Bess operában, ám szerinte Magyarországon erre nincs mód. Ókovács állította, a fellépők többsége aláírta azt a nyilatkozatot, amely arról tesznek hitet, hogy indentitásuk része az afroamerikai eredet és tudat. Az Operaház főigazgatója úgy fogalmazott: ez a nyilatkozat egy szatirikus megoldás az „all black cast” előírás betartására.
Frissítve: 2019.04.05. 19:23

Lejátszhatatlan etűdök: kipipálva

Publikálás dátuma
2019.04.05. 12:00

Fotó: Kotschy Gábor
Liszt arra törekedett, hogy Transzcendens etűdjeiben a végsőkig feszítse a játéktechnikai lehetőségeket. Ránki Fülöp bebizonyította leküzdhető nehézségük, és a bennük rejlő zenei tartalmat is kibontotta.
Az olasz hegedűs zeneszerzők mindig is azon voltak, hogy elkápráztassák közönségüket, gondoljunk csak Vivaldi Négy évszak-sorozatára. Amikor a mű megjelenése után száz évvel Paganini koncertezni kezdett Európában, a Vivaldiénál persze már sokkal elképesztőbb hegedűtechnikával ejtette ámulatba a közönséget. Valójában nem egyszerűen csak ámulatba ejtette az egyszerű zenehallgatókat, hanem teljesen átformálta a kor emberének hangszeres virtuozitásról alkotott képét. Még Lisztét is, aki akkor már szintén felülmúlhatatlan zongoravirtuóznak számított. Paganinit hallva jött rá, nem egyszerűen csak nagyon jól kell tudni zongorázni, hanem mindent képesnek kell lenni eljátszani, ami a hangszeren csak lehetséges. Hozzá is fogott, hogy 13-15 éves kora között op.1-ként komponált etűdjeit újraírja. Így a Nagy Etűdök 12 új darabja tényleg a lejátszhatóság-lejátszhatatlanság határán mozgott, ezért ezeket tizenegynéhány év múlva ismét újragondolta, amire azért is szükség volt, mert maga a zongora is változott, fejlődött. De közben zeneszerzői gondolkodása is érettebbé vált Lisztnek, a darabokat több helyen technikailag egyszerűsítette, de azért ezt az eredeti hangzások megőrzése érdekében szintén nem könnyen lejátszható módon oldotta meg. 1851-re tehát készen állt az Études d'exécution transcendante, azaz a Felsőbbrendű nehézségű gyakorlatok végső változata, amelyet Liszt annyira az előadandó végleges formának tekintett, hogy az előző kiadásnak még a nyomódúcait is megvásárolta, hogy azok többé már ne jelenhessenek meg. A műsorozat tehát bár nagyon nehéz, egyes darabjai ma már mégis kihagyhatatlanok a zongoristák műsorából, egyvégtében azonban az egy óránál néhány perccel hosszabb egész ritkán hangzik fel hangversenytermekben, már csak azért is, mert előtte-utána nem igazán játszható más darab. Az előadás megterhelő fizikailag is – törölgette is homlokát sokszor Ránki –, a darabokat illik egyvégtében hosszabb szünet nélkül abszolválni. És tegyük hozzá, figyelmes végighallgatásuk is emberes feladat. Egy huszonnégy éves – ennyi idős volt a második változat komponálásakor Liszt is –, mindenre elszánt művésznek azonban készen kell állnia rá, és Ráki Fülöp pont azt bizonyította, megérett a feladatra. Nyugodtan, egyenes tartással, szinte mozdulatlanul ült a hangszer előtt, karjai, kezei, ujjai csak annyit mozogtak, amennyi feltétlenül szükséges volt, és az a nem annyira a külsőségekre koncentráló hozzáállás megjelent a zenélésében is. A fortissimók azonban így is ellenállhatatlan erejűek voltak, a fürge futamok, amelyek a teljes billentyűsoron fel-alá száguldoztak, így is hiánytalanul megszólaltak. A Liszt-játéknak azonban ezzel még nincs vége, hiszen a jól ismert Mazeppa valóban a határokat ostromló őrülete mellett azért ennek műnek vagy például az Esti harmóniáknak, és a többi darabnak a finomságaira is fényt kell deríteni. Ehhez egyfajta kiegyensúlyozott játékmódra van szükség a kétségtelenül nélkülözhetetlen szinte már öncélúnak ható virtuozitás mellett. Ennek a kettősségnek jól érzékelhető bemutatását írhatjuk le Ránki Fülöp előadásának nagy-nagy érdeméül.
Szerző

A pillanat bűvöletében - Moholy-Nagy László fotói a Mai Manó Házban

Publikálás dátuma
2019.04.05. 11:30

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Különleges eljárással készült és egyedi látószöget alkalmazó képeket is láthatunk a Mai Manó Ház legújabb, a fotográfia hazai nagymesterének munkáit bemutató kiállításán.
Habár Moholy-Nagy László nem tartotta magát fotóművésznek, sőt még fotográfusnak sem, a modern képzőművészetre gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen. A Bauhaus alapításának századik évfordulója alkalmából az iskola „legfiatalabb professzoraként” is ismert alkotó szerteágazó munkásságából mutat be néhány irányzatot a Mai Manó Ház A zseniális kísérletező című kiállításán. A tárlat anyaga a XX. század egyik legjelentősebb művészének 1922 és 1937 között készült munkáiból áll: korai fotogramjait, egyedi fotóplasztikáit, sajátos látószögű épületfotóit mutatja be, s mindazokat a pillanatokat, amelyeket kíváncsisága és kísérletező kedve által vezérelve megörökített.
A fekete-fehér képeken keresztül megismerhetjük az alkotó által használt különféle technikákat: az első szekcióban fotogramokat láthatunk, amelyeken Moholy-Nagy elődjeitől eltérően nem felismerhető tárgyakat vagy alakokat örökített meg, inkább az általuk torzított fény jelenléte érdekelte. A kiállítás második egységében a szakirodalom által Moholy-Nagy László „felfedezésének” tartott fotóplasztikákat tekinthetjük meg (amelyeket később megjelent könyvében már fotómontázsként említett). Ezek az alkotások a húszas évek popkultúrájából merítenek, és gyakran személyes tartalmakat is hordoznak, amelyeket a művész gyakran ironikus, az értelmezés irányát kijelölő címekkel látott el.
A harmadik blokkban különféle fotográfiai kísérleteket és Moholy-Nagy absztrakció iránti vonzalmának legszebb lenyomatait kísérhetjük nyomon. A fénnyel folytatott játékos attitűd mellett megjelennek a személyesebb, vagy az alkotó utazásai során készített felvételek is. A képcímek itt már ugyan csak változó mértékben, de ismét figyelemre érdemesek: Marseilles, Skandinávia vagy Berlin rendkívül sajátos módon, absztrakt megközelítésében látható. Akárcsak az egyes szereplők esetében: nem csupán a részletek vagy bizonyos momentumok érdeklik a kamera túlfelén lévő szempárt, hanem a kompozíció; az arcvonások, a mozdulatok és a körülmények a másodperc töredékéig tartó tökéletes egysége.

A pattanásig feszült idegekkel kivárt megfelelő időzítés, a kíváncsiság mindenen túlmutató mivolta, és a kísérletezés végletekig elvitt technikái hatják át a kiállítás egészét. Legyen szó egy hajóárbocról, a változékony tengerről, a fény játékáról az utcakövön, gyerekekről vagy épp a tömegkultúra által megalkotott furcsa valóságról. A kiállítás tiszteleg a száz évvel ezelőtt alakult Bauhaus iskola és újító, gyökeres változásokat hozó látásmódja előtt is, igazán azonban Moholy-Nagy László kétségkívül zseniális művészete előtt emeli kalapját. Infó: Bauhaus100 A zseniális kísérletező: Moholy-Nagy László fotográfiái Mai Manó Ház Nyitva: május 12-ig
Szerző