szavazók;IDEA;EP-választás;

2019-04-09 12:47:57

Nőtt a bizonytalanok és a Fideszt választók száma is márciusban

A biztos szavazó, pártot is választók között 1 százalékkal lett népszerűbb a kormánypárt, a bizonytalanok aránya 35 százalék.

A Fidesz–KDNP támogatóinak aránya a teljes felnőtt népesség körében márciusban – a februárihoz hasonlóan –maradt 31 százalék (nagyjából két és félmillió választópolgár), derül ki az IDEA Intézet 2019. március 29. – április 1. között készített reprezentatív közvélemény-kutatása alapján

Az MSZP-t és a DK-t is ugyanannyian támogatták, mint egy hónappal korábban. A szocialisták 7 százalékos (nagyjából 550 000 – 600 000 támogató), a Demokratikus Koalíció 6 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében. A DK esetében ez 450 000 – 500 000 körüli támogatót jelent. A

A további pártokat tekintve, a Momentum Mozgalmat támogatja a teljes felnőtt népesség 4 százaléka (bő háromszázezres támogatói kör), amely egy százalékos növekedést jelent februárhoz képest. A vizsgált időszakban a teljes népesség körében az LMP-nek 3 százalékos a támogatottsága, azaz a pártnak mintegy negyedmillió támogatója van. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt 2 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében (bő 150 000 támogatóval), amely egy százalékos csökkenés az előző időszakhoz képest. A Párbeszéd 1 százalékos támogatottsággal bír, ez nagyjából 80 000 – 100 000 támogatót jelent. 

A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya növekedett a vizsgált időszakban, a teljes népesség 35 százaléka nyilatkozott így.

Az EP-választás kampányának kezdetekor nem érdektelen megvizsgálni a biztos szavazó pártot választók véleményét. Ez az a választói kör, amelynek véleménye a legközelebb áll a mindenkori választás végeredményéhez. A Fidesz–KDNP-t februárban a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatta, egy hónappal később 1 százalékponttal növekedett választottsága, 48 százalékra. A Jobbikra az előző hónapi 17 százalék után március végén 14 százaléknyi biztos szavazó pártválasztó szavazna. Immár hónapok óta a biztos szavazó pártválasztók 10 százaléka az MSZP-t, 9 százaléka a DK-t, támogatná. A Momentum ennek a szavazói rétegnek a 6 százalékára számíthatna. Ezeknek a pártoknak nagy eséllyel lehet mandátuma az EP-választások során. Az LMP listájára a biztos szavazó pártválasztók 4 százaléka, a Párbeszéd listájára 2, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt listájára a biztos szavazó pártválasztóknak 3 százaléka szavazna.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2019. március 29. – április 1. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb +/- 2,2 százalékpont.