Belebotlik a nyelvük - fiatalok tízezrei eshetnek el a diplomaszerzés esélyétől

Publikálás dátuma
2019.04.13. 12:00
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ha a kormány nem tesz engedményeket, néhány év alatt több tízezer fiatal eshet el a diplomaszerzés és a társadalmi ranglétrán való előrelépés esélyétől. Az érintettek többsége – így sok kisebb vidéki egyetem – egyelőre struccpolitikát folytat, valószínűleg a szigorítás elhalasztásában bízik, de a minisztérium hajthatatlannak tűnik.
„Nálunk valószínűleg mindenkinek, még a gyengébb angol csoportba járóknak is meglesz a nyelvvizsgája a felvételiig. Én most az angol felsőfokúra készülök, és olaszból is van egy középfokúm, de tudom, hogy én szerencsés vagyok, és az ország legtöbb iskolájában nem ez a helyzet” – meséli a 10. osztályos Marci, aki Budapest egyik kifejezetten jó gimnáziumába jár, ahol az számít ritkaságnak, ha valakinek nem sikerül érettségiig legalább egy középfokú vizsgát letennie. De jól gondolja, hogy nem ez az általános – nem mindenki engedheti meg magának a nyári külön kurzusokat, ráadásul a nyelvtanulás eredményessége is nagyban függ a pedagógusoktól. Márpedig az iskolákban tanító nyelvtanárok egy része nem a leghatékonyabb módszerekkel tanít. Ráadásul óriási különbségek vannak az iskolatípusok között is: a szakgimnáziumokban az érettségizőknek csak a negyede nyelvvizsgázik. Vagyis hiába szeretné a kormány ezekbe az iskolákba terelni a gyerekeket a gimnáziumok helyett (ahol a tanulók több mint fele tesz nyelvvizsgát), mondván: innen is kövezett út vezet a felsőoktatásba, a tanulók háromnegyedének esélye sem lenne egyetemre menni, ha minden így marad. A törvény azokat fogja még hatékonyabban kiszorítani a felsőoktatásból, akiknek nincs lehetőségük különórákra járni, tovább rontja a nehezebb helyzetű gyerekek kitörési esélyeit. Hiba lenne azt gondolni ugyanakkor, hogy az esélyegyenlőséget sértő szigorítás a középosztálybeli családok gyerekeinek nem okoz gondot. Bár egyelőre még nem tudni pontosan, hogyan változik meg a felvételi pontok számítása az új rendszerben, az a hír járja, hogy miután kötelező lesz egy középfokú nyelvvizsga és egy emelt szintű érettségi, a későbbiekben ezek után nem jár majd pluszpont – aki ezekkel nem rendelkezik, nem is vehet részt a felvételi folyamatban. Éppen ezért, mint arra egy budapesti gimnáziumban tanító pedagógus felhívta a figyelmünket: ha egy diák pluszpontokat akar szerezni, legalább két tárgyból kell emelt szintű érettségit tennie, és az sem árt, ha a kötelezőn kívül van még egy nyelvvizsgája. Ezért a 11.-es diákjai­nak egy része – akiknek már felsőfokú nyelvvizsgája van angolból – az egész nyarat azzal fogják tölteni, hogy a második tanult nyelvből felkészüljenek egy középfokúra, hogy ne vesszenek a felsőfokúért járó plusz­pontok. Ez pedig már a középosztálybeli gyerekek (és szüleik) számára is hatalmas erőfeszítést jelent.  „Nem ördögtől való dolog, hogy elvárjuk a középfokú nyelvvizsgát azoktól, akiknek van lehetőségük ezt megszerezni, például magántanár segítségével. A budapesti középosztály szemüvegén keresztül nézve a világot, könnyen mondhatjuk azt, hogy aki nem képes megtanulni középfokon egy idegen nyelvet, az ne is menjen egyetemre. De én elég sokat járok olyan helyeken – például Ózd külvárosában vagy az Ormánságban –, ahol mindez egyáltalán nem ilyen egyértelmű” – mondja Prievara Tibor, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium angoltanára, a legkorszerűbb pedagó­giai­­ módszereket bemutató Tanárblog egyik szerkesztője, aki szerint egy erősen szegregáló oktatási rendszerben ez egy újabb olyan intézkedés, amely az esélyegyenlőség ellen hat, és azokat sújtja, akiknek a lehetőségei egyébként is korlátozottabbak. „A felsőoktatásba felvételizők között általában 50-55 százalék között van a középfokú nyelvvizsgával vagy az azzal egyenértékű emelt szintű nyelvi érettségivel rendelkezők aránya. A végül az egyetemekre bekerülő, felvett diákok között pedig körülbelül 75 százalékos az arányuk” – hivatkozik az Oktatási Hivatal adataira Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, aki szerint mindebből az látszik: ha a középiskolás diákok nyelvtudása nem javul jelentősen egy év alatt, az egyetemek csaknem 25 százalékkal kevesebb diákot tudnak majd felvenni 2020-ban. (Tavaly kicsit több mint 75 ezer hallgató került be a felsőoktatásba.) A szakértő szerint az a nagyságrendileg 19 ezer ember, aki tavaly nyelvvizsga nélkül került be valamilyen szakra, nagy valószínűséggel közelében sincs a középfokú nyelvtudásnak, különben a felvételi előtt biztosan próbálkozott volna. „Az igazán nagy probléma, hogy a 2020-ban felvételizők, vagyis a mostani 11.-es diákok esetében már régen eldőlt, hogy milyen utat járnak be nyelvtanulási szempontból. Nem az előttük álló körülbelül 10 hónapban fog eldőlni a sorsuk. Biztos sokan vannak olyanok, akik már a kívánt szint közelében vannak, és csak egy utolsó hajrára van szükség, hogy sikerrel járjanak. De aki ettől messze van, mert az iskolája egyszerűen nem viszi el a nyelvtudásnak erre a szintjére, szinte esélytelen. Nem szabad elfelejteni, hogy a középszintű nyelvi érettségi az alapfokú, B1-es nyelvvizsga szintjének felel meg. Az iskolák többsége erre van felkészülve, meg sem céloz ennél többet. Ha a család nincs abban az anyagi helyzetben, hogy kipótolja ezt a különbséget, akkor ezek a tanulók esélytelenek lesznek arra, hogy érvényes felvételit tudjanak beadni. És itt nagyon jelentős, 200 tanórányi különbség van a két szint között, aminek a költsége 200-300 ezer forint között mozog” – mondja Rozgonyi Zoltán.

Az utolsó pillanatban megugorhatják

Jóval bizakodóbb dr. Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, aki abban bízik, hogy a határidő közeledtével egyre többen fognak majd nyelvvizsgát tenni a diákok közül. A szabályozás változását 2014-ben jelentették be, vagyis hat éve lehet arról tudni, hogy a középfokú nyelvvizsga jövőre már kritérium lesz a felsőoktatási felvételinél. Józsa János úgy gondolja, ennyi időnek elegendőnek kellene lennie arra, hogy az érintett diákok felkészüljenek a közoktatás magas idegennyelv-óraszámai mellett, bár szerinte is kétségtelen, hogy sok esetben magántanárra vagy külön tanfolyamra, így plusz anyagi befektetésre van szükség a sikerhez. „Akik esetleg eddig nem készültek erre tudatosan, az utolsó egy évben még beleadhatnak apait-anyait, fogadhatnak külön tanárt, és biztosan sokan az utolsó pillanatban fognak nyelvvizsgát tenni. De én arra számítok, hogy jövőre a felvételizni készülő diákok többségének sikerül megugrani ezt az akadályt” – mondja a rektor, aki szerint nem lenne fair az erre évek óta készülő, a feltételeket időre teljesítő, ezzel jogosan előnyt szerző középiskolásokkal szemben, ha a döntéshozók egyszer csak visszavonnák az intézkedést. Ugyanakkor a rektor szerint is sokakat készületlenül ér a jövő évben életbe lépő változás. „A határidőket nem lehet eléggé hangoztatni. Úgy tűnik, mintha a diákok és a szüleik nem vették volna teljesen komolyan a hat éve rendszeresen hangsúlyozott 2020-as határidőt” – teszi hozzá. Bár a Magyar Rektori Konferencia nem készített tanulmányt arról, hogy milyen hatása lesz a magyar felsőoktatásra, ha bevezetik a nyelvvizsga-kötelezettséget, de Józsa János elnök az Emberi Erőforrások Minisztériumának „karakán kiállását” úgy értelmezi, hogy a döntéshozók megvizsgálták, átgondolták a következményeket. „Én egyelőre az Emmi megnyilvánulásait ebben a kérdésben támogatni tudom. Ha ezt a szigort a kormány megtartja, és nem lép vissza a tervétől, akkor tagadhatatlanul lesz egy olyan év, amikor kisebb zavar lesz a létszámok körül. De szerintem a következő években annyira összeszednék magukat a diákok, hogy egy-két év múltán már nem látszana különbség a felvettek számában, éppen ezért szerintem nem szabad visszalépni ebben a kérdésben” – mondja az elnök. Márpedig egyelőre nem látszik, hogy megugrott volna a nyelvvizsgázók száma a korábbi évekhez képest a 2020-ban életbe lépő változtatás miatt Rozgonyi Zoltán szerint. És az sem igaz, hogy a hosszú távú tendenciát nézve folyamatosan növekedne azoknak a száma, akik a nyelvtudásukat „papírral” szeretnék bizonyítani. Sőt az egyesületi elnök szerint az sem hozott változást, hogy a kormány döntésének értelmében tavaly év eleje óta a 35 év alattiak visszaigényelhetik a sikeres nyelvvizsga díját. „Mindez azt mutatja, hogy Magyarországon államilag ­akkreditált nyelvvizsgát az tesz, akinek valamiért előírják, szüksége van rá a felvételinél járó pluszpontszámok vagy a diplomája megszerzése miatt. Az utóbbi időben az előbbiek vannak többen, de az utóbbi csoport próbálkozik többször, mert körükben gyakoribb a sikertelen vizsga” – mondja Rozgonyi Zoltán, rámutatva arra a komoly problémára, hogy a 2018-as adatok szerint 90 ezernél is több diploma porosodik a felsőoktatási intézményekben, amelyeket nyelvvizsga hiányában nem tudnak átvenni az egykori hallgatók. Nem kizárt, hogy a döntéshozók ezt a helyzetet elégelték meg, ezért döntöttek a felvételiszigor bevezetése mellett. A következmények azonban súlyosak lehetnek. 

Vidéki egyetemek veszélyben

Azt az MRK-elnök is elismeri: az egyetemek között jelenleg nagy különbségek vannak abban, hogy a felvett diákok mekkora része rendelkezik középfokú nyelvvizsgával. A Diák vagyok – diákok az oktatásért online szerveződő csoport szerint a jövőre életbe lépő „nyelvvizsgatörvény” miatt diákok tízezrei fognak kiszorulni a felsőoktatásból, az új szabályok szerint a 2017-ben felvettek fele nem jutott volna be egyetemre. A HVG Diploma 2018 című kiadványban megjelent adatok szerint például a Debreceni Egyetem egészségügyi karának kétharmadát nem vették volna fel, de a törvény legsúlyosabban éppen a tanárképzést, a leendő egészségügyi dolgozókat és a műszaki képzéseket érinti, vagyis jellemzően olyan területeket, amelyek egyébként is utánpótlás­hiánnyal küzdenek. Az ügyben a Miskolci Egyetem Rektora is aggodalmát fejezte ki. „Aggódom a magyar felsőoktatásért. Ha 2020-ban bevezetik, hogy csak az nyerhet egyetemi felvételt, akinek megvan a középfokú nyelvvizsgája, a magyar egyetemek létszáma radikálisan lecsökken. Ez pedig az egész magyar társadalomra nézve hátrányosan hat majd. (…) Igazából nem azzal van baj, hogy emelt szintű érettségihez és nyelvvizsgához kötjük a felsőfokú tanulmányokat, hanem azzal, hogy Magyarországon történelmi okoknál fogva sokáig nem volt divat a nyelvtanulás. A szocializmus alatt azzal, hogy az oroszt kötelezővé tették, ellenállást váltottak ki a diákokban a nyelvtanulással szemben” – nyilatkozta a Boon.hu-nak korábban dr. Torma András, aki úgy számol, hozzájuk a jelentkezők 60-65 százaléka jutott volna be szeptemberben, ha már tavaly is élt volna a kikötés. Jövő évtől különösen az alacsonyabb presztízsű, vidéki egyetemek lehetnek bajban, a rektorok nagy része valamiért egyelőre mégis hallgat. „A BME-n a felvettek 85 százaléka rendelkezik középfokú nyelvvizsgával, de tény, hogy vannak más felsőfokú intézmények, ahol ennél jóval alacsonyabb, 40-50 százalékos az arány. Valamilyen módon szakpolitikai intézkedésekkel segíteni kellene, hogy ezek az arányok javuljanak. Az viszont kétségtelen, a jövőbe vezető úton fontos lépés, hogy a felsőoktatásba bekerülő diákok legalább egy nyelvet jól ismerjenek” – mondja Józsa János, aki ugyanakkor úgy gondolja: azoknak a szakmáknak az esetében (például szociális munkás), ahol nagy a hiány és magas a társadalmi haszon, érdemes lenne engedményeket tenni. A diák- és hallgatói szervezetek ennél többet szeretnének elérni. Rozgonyi Zoltán egyetért a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának korábbi javaslatával, hogy a nyelvvizsga-kötelezettséget csak fokozatosan lenne szabad bevezetni, először csak azokon a szakokon, ahol tényleg szükség van rá. (Az egyetemek jelenleg is kiköthetik felvételi követelményként a nyelvvizsgát azokon a képzéseken, ahol úgy ítélik meg, enélkül nem lehet hatékonyan oktatni.) Így a középiskolák kapnának néhány év haladékot, és az állam által támogatott szakmai segítség mellett felfejleszthetnék annyira a nyelvoktatásukat, hogy ne legyen irreális elvárás a középfokú nyelvvizsga. „Így azoknak a tanulóknak is lenne esélye bekerülni a felsőoktatásba, akik nem jó helyre születtek” – teszi hozzá Rozgonyi Zoltán. Szerinte az iskolák, a diákok, a szülők mellett az egyetemek egy része sem hiszi el, hogy valóban bevezetik a szigorítást, éppen azért, mert semmilyen segítséget nem kaptak. Márpedig az Emmi egyelőre hajthatatlannak ­tűnik. 

Elpazarolt órák

A Nyelvtudásért Egyesület elnöke szerint teljesen egyértelmű, hogy a magyar közoktatásban nyelvórán eltöltött időnek elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy a diákok letegyék a középfokú nyelvvizsgát. Az európai országok jelentős része a miénknél alacsonyabb idegen nyelvi óraszámot biztosít az iskolában, lakóik mégis sokkal többen és jobban beszélnek nyelveket. Az első idegen nyelvet a magyar gyerekek 18 éves korukig közel ezer órában tanulják. „Tévhit, hogy a magyaroknak több órára lenne szükségük, mert a finnugor nyelvünk túlságosan különbözik más nyelvektől. Ennek egyszerűen nincs érdemi jelentősége” – mondja Rozgonyi Zoltán. A Nyelvtudásért Egyesület az eredménytelenség okait feltárandó országos átfogó (általános és középiskolákat is vizsgáló) kutatást végzett, amelyben tanulókat, tanárokat, szülőket is meginterjúvoltak. Arra jutottak, hogy az idegennyelv-oktatás az iskolákban nagyon időpazarló és nem hatékony, miközben mindenki egyetért abban, hogy ez egy fontos kérdés lenne az ország jövője és a nemzetgazdaság szempontjából. A problémák között ott van a tanárok módszertani felkészültségének hiányossága is, bár hozzá kell tenni, hogy a kép nagyon vegyes – óriá­si különbségek lehetnek az egyes pedagógusok között. Az egyesület következtetése szerint az iskolák 15-20 százalékában egészen kiváló, eredményes munka folyik ezen a téren, de az intézmények többségében nagy problémát okoz a fegyelmezés a tanórákon és a motiváció fenntartása, még akkor is, ha elvi szinten a gyerek és a szülő is egyetért abban, hogy ez fontos. A nyelvoktatás hatékonyságát meglepő módon a Magyar Nemzeti Bank is kritizálta egy tavaly novemberben nyilvánosságra került anyagban, amely a gazdaság hosszú távú versenyképességének növelésére tesz javaslatokat. Ebben olyan célkitű­zést is megfogalmaztak, hogy minden iskola legalább egy tantárgyat idegen nyelven tanítson. Rozgonyi Zoltán szerint ez ugyan a jelenlegi helyzetben a valóságtól elrugaszkodott ötlet, de a mögötte lévő gondolat figyelemre méltó. Nevezetesen, hogy átgondolt pedagógiai programokon keresztül szivárogjon be az idegennyelv-használat az iskolai élet más területeire, akár más tantárgyak tanításába is. Prievara Tibor szerint a nyelvoktatásra a legtöbb helyen már nem igaz, hogy évtizedekkel ezelőtt elavult módszertannal tanítanának, sok nyelvtanár keresi a lehetőséget, hogy elsajátítsa a legkorszerűbb módszereket, szemléletet. „Bár sok helyen vannak módszertani hiányosságok, igazságtalan lenne azt mondani, hogy az idegennyelv-tanárok a magyar közoktatásban rosszak. Szintén félrevezető lenne azt állítani, hogy a magánnyelviskolákban sokkal modernebb, jobb nyelvoktatás zajlik, mint a közoktatásban. Ez egy hatalmas rendszer, amelyben nagyon sok ember dolgozik, ezért nagyok lehetnek a különbségek is” – mondja Prievara Tibor. Ráadásul sokat számít az is, hogy a diák mennyire motivált, a nyelviskolákban főleg azok jelennek meg, akik szeretnének nyelvet tanulni. Viszont azokkal a diákokkal, akikkel a közoktatás nehezen boldogul, valószínűleg a nyelviskolák sem tudnának jó eredményeket elérni.  

Segít az internet, árt a szinkron

A Pécsi Tudományegyetemen oktató Nikolov Marianne hosszú évek óta kutatja a magyarországi nyelvoktatás eredménytelenségének okait, és egy korábbi kutatása megmutatta: a gyerekektől a nyelvórákon leggyakrabban hangos felolvasást, nyelvtani tesztek megoldását és fordítást vártak, ritka volt a csoportos feladat, társalgás, szerepjáték vagy éppen a videózás. Pedig ma már mindenki egyetért abban, hogy az órákon nem a nyelvtanra és a szódolgozatokra kellene helyezni a hangsúlyt, hanem a nyelv irányított használatára, a kommunikációra. „Ez mint elv, a pedagógusok széles körében elfogadott, és ha arról kérdezzük őket, hogy milyen tanítási módszereket tartanak jónak, akkor szinte 10-ből 10-en erre teszik a voksukat. De ha azt nézzük, hogy mi a valós órai gyakorlat, akkor drasztikusan más a kép, a tanárok jelentős része nincsen felkészülve arra, hogy ezeket a módszereket hatékonyan alkalmazza. Ez nem jelenti, hogy a pedagógusképzésben nem jelentek meg a kommunikatív nyelvoktatási módszerek, de mint gyakorlatot csak részben sikerült elsajátítaniuk. Ha valamiért nem boldogulnak az órákon, a mai napig visszatérnek a lényegesen gyengébb hatékonyságú, kevésbé motiváló módszerekhez” – vonja le kutatásaik tanulságát Rozgonyi Zoltán és hozzáteszi: ezek nem olyan problémák, amik két-három év alatt felső, politikai döntések hatására megoldódnának, évtizedeken át folyó programokra lenne szükség. Nem elég a pedagógusképzésbe belenyúlni, hiszen sok-sok ezer már nem pályakezdő tanár van a pályán, az ő képzésükre, támogatásukra szintén hangsúlyt kellene helyezni. A technológiai fejlődés sokat segíthet, csak jól kell tudni élni az előnyeivel. Jelentősen könnyítheti az idegennyelv-tanárok dolgát, hogy a fiatalabb korosztály ma már nem elsősorban szinkronizált filmeket, sorozatokat néz a tévében, inkább interneten vagy letöltve, eredeti nyelven, felirattal fogyasztja ezeket. Az egyébként magas színvonalú magyar szinkront sokan emlegetik annak okaként, hogy miért nem áll rá a magyarok szája az idegen nyelvekre. Tény, hogy Finnországban pél­dául szinte egyáltalán nincs szinkron, és az emberek több mint 90 százaléka beszél legalább egy nyelven a finnen kívül (jellemzően angolul). Gondolhatnánk, hogy mivel a fiatalabb korosztályból ma már szinte mindenkinek van internetelérése és okostelefonja, s hozzáfér szinte bármihez, a hátrányos helyzetű gyerekekre is „ragad” legalább az angol. De mint arra Prievara Tibor felhívja a figyelmet, a digitális szakadék nem az eszközökhöz való hozzáférésben jelenik meg, hanem a használatban – vagyis mindenkinek van telefonja, csak éppen van, aki tudatosan és értelmesen használja, más viszont nem tudja, hogyan válthatná ezt a lehetőséget az előnyére például a nyelvtanulás területén, és ebben a kérdésben az iskolának is van felelőssége. (A 2020-ban életbe lépő szabályozás következményeivel kapcsolatban feltettük a kérdéseinket az Emberi Erőforrások Minisztériumának, de péntekig nem válaszoltak.)

29 százalék

A magyar fiatalok ekkora része csak az anyanyelvén tud írni és olvasni, 43 százalékuk tud egy idegen nyelvet, 26 százalékuk pedig kettőt. Az Eurobarometer adatai szerint a 15 és 30 év közöttiek az EU-ban csak Nagy-Britanniában beszélnek kevesebben idegen nyelveket, mint Magyarországon. Az Eurostat nem csak a fiatalokat, a teljes népességet vizsgálta: a magyaroknak csak a 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet, és ez a legrosszabb arány az egész unióban.

Szerző
Frissítve: 2019.04.13. 12:47

Heti Abszurd: A schmidtmarikanizmus titka

Németországban nincs wifi meg internet, Schmidt Máriától lehet ezt tudni, amiből az következik, hogy a Lajtán túl még a kereket is csak ezután akarják feltalálni. Egy Mészáros Lőrinc nevű magyar fogja tervezni, és akkor a történelem mélységeiben bolyongó Marischka sem fogja annyira pocsékul érezni magát arrafelé. A Németország elvadult és kietlen vidékeitől elborzasztó lendületes marhaságot megpróbálnám modellezni, hogy a schmidtmarikanizmust megértsük. Tudja-e ön (fideszes plakátokon nagybetűvel: Ön), hogy mi történt 1929. szeptember 24-én délután fél négy és négy között, ami megváltoztatta Magyarország törekvéseit, szerepet játszott a második világháború, az ’56-os forradalom és a rendszerváltás alakulásában is? Tisztában van-e (Ön) ennek a sorsfordító félórának a jelentőségével, vagy nem vesz róla tudomást, és hagyja, hogy a fake news-gyárak átmossák az agyát? Gondolkodjon! Miért akar (Ön) tudatlan állatként meghalni, amikor a történelem mélyére tudna ásni? Nos, megmondom, nem történt semmi 1929. szeptember 24-én, kitaláltam az egészet. E módszert követi a történész asszony is, amikor azt találja neked/önnek mondani, hogy „Horthy visszaadta a nemzet önbecsülését”. Az őfőméltóságú úrnak esze ágában nem volt visszaadni semmit senkinek, ám arra, hogy elvegye mások életét, bármikor kapható volt („A zsidók fokozatos kikapcsolására vonatkozó további intézkedések folyamatban vannak, s amint meg lesznek teremtve elszállításuk feltételei, ezt végre is fogjuk hajtani” – írta volt ’43-ban a derék önbecsülésmentő Adolf Hitlernek), amit tehát a történész asszony mond, ahhoz a történelemnek igen kevés a köze, pechünk, hogy momentán épp evvel foglalkozik. A lakosság jelentékeny része sokkal jobban ért a történelemhez (meg Németországhoz), mint a történész asszony, csak hát nekünk nem adatik meg az a lehetőség, hogy az Orbán-rendszer marhaságspiráljában olyan tekintélyes helyet foglalhassunk el, mint ő. Megpróbálnám ezt is szemléltetni, legyen a téma újfent Horthy, nem sokkal vagyunk túl a németek elleni elvesztett vébédöntő után). Puskás Ferenc ’56 nyarán Estorilban tartózkodott (Csillag Péter írja a Rubicon folyóiratban, hogy elment megnézni június 9-én Lisszabonban a 2-2-re végződött portugál–magyar meccset), és a homo futballisticusnak az az ötlete támadt, hogy meg kéne látogatni az öreget. Páran voltak, becsöngettek hozzá. A kormányzó felesége fogadta őket, szabadkozott, őfőméltósága a tengerparton van, de küldet érte, foglaljanak helyet. Jött aztán Horthy, aki Schmidt Máriánál jóval később helyreállította a nemzet önbecsülését, örült a látogatásnak. Igaz, a focisták nem tudták eldönteni, hogy szólítsák az akkoriban a „nép ellenségeként csepült” egykori államfőt. Puskás végül Miklós bácsit mondott. Ettől az öregúr feloldódott, és bevallotta, hogy gyakran álmodik Budapestről. Majd azt kérdezte a csapatkapitánytól: „Milyen most gyönyörű fővárosunk?” Mire Puskás: „Ne bánkódjon, Miklós bácsi, ahhoz képest elég jól néz ki…” A történet valószerű. Amiről Schmidt beszél (önbecsülésmentés, wifitlen Németország stb.), zagyvaság. Csak akkor van értelme, ha Orbánék a (német) Telekom magyar részét le akarnák nyúlni. Huupsz. Várjunk csak!
Szerző
Témák
Heti abszurd
Frissítve: 2019.04.13. 10:51

Egy velencei kalandor Budán

Publikálás dátuma
2019.04.07. 11:49
Gritti, Lodovico
Fotó:
Előfordul, hogy egy szappanoperára van szükség ahhoz, hogy egy valamiért elfeledett történelmi figurára felhívja a figyelmet. Ilyen a velencei származású szerencselovag, ékszerkereskedő Gritti Alajos is, aki bár a Szulejmán című népszerű sorozatban csak mellékszereplő, a magyar történelem egy rövid időszakában nagyon is fontos személy volt.
Két előkelő férfi beszélget Sztambulban, azaz Konstantinápolyban egy ivóban(!), a mulatozók között ledér nők táncolnak. Az 1530-as évek elején járunk. „Régóta két királya van Magyarországnak, ideje, hogy csak egy legyen” – így az egyik. „János vagy Ferdinánd?” – kérdezi a másik. Mindez a Szulejmán című, nálunk is rendkívül népszerű, jelenleg is látható török szappanopera egyik epizódjában történik. A kérdező nem más, mint Ibrahim pasa, a sorozat egyik főhőse, a szultán, I. Szulejmán kitüntető barátságát élvező nagyvezír, az Oszmán Birodalom második embere, nem mellesleg az uralkodó sógora. Beszélgetőtársa sem akárki; Signore Gritti, latinosan Lodovico, olaszul Luigi, velencei nyelven Alvise Gritti, törökül pedig Beyoğlu (a bej »bég« fia, vagyis a herceg, fejedelem fia) ugyan epizódszereplő csupán a török sorozatban, de a magyarul Gritti Alajosnak nevezett férfiú a magyar történelem egy röpke időszakában – 1527–34 között – főszerepet játszik. János, azaz Szapolyai János király Magyarország kormányzójává (gubernátor) nevezi ki, miután megkapta a királyi tanácsos, a főkincstárnok és az egri püspök címeket. Ibrahim pasa rögtön meg is válaszolja saját kérdését – „János vagy Ferdinánd?” – Grittinek: „Mindketten Szulejmán kegyelméből uralkodnak, János az ő jóvoltából király, Ferdinánd pedig adót fizet a szultánnak. A birodalom érdeke, hogy ez így maradjon, Magyarország gyenge és megosztott legyen.” Ám Gritti élettörténetéből tudni, hogy saját magára gondolt, amikor „egy királyról” beszélt. Két-három epizóddal később Ibrahim felolvas Szulejmánnak egy levelet, amely Gritti erőszakos haláláról tudósít: „Reggel a kezeit, délben a lábait, este a fejét vették.” Mindketten bólintanak: „Ezt érdemelte.”  Grittit az ellene szövetkező magyar főurak ölték meg 1534 szeptemberében az erdélyi Medgyesnél, Ibrahim pasa, a nagyvezír sorsa pedig 1536 márciusában teljesedett be: a szultántól egy baráti beszélgetést követően megkapta a selyemzsinórt. Nem csak haláluk, életútjuk is párhuzamos egy ideig, Ibrahim is keresztény, vélhetően görög családban született 1493-ban, de még gyermekként eladták rabszolgának. Fiatalon barátságot kötött Szulejmánnal, akinek trónra kerülése után egészen a nagyvezíri tisztségig emelkedett. Gritti ugyancsak keresztényként, bár nem épp rabszolgaként került Konstantinápolyba. Apja, Andrea Gritti, a későbbi 77. velencei dózse (innen a Beyoğlu név), aki ifjúként Isztambulban élt velencei diplomataként, s egy – ismeretlen nemzetiségű, de keresztény – nővel folytatott viszonyból négy fia született, köztük Lodovico (1480). Apjuk később Velencébe vitte, s támogatta törvénytelen gyermekeit, Lodovico a padovai egyetemen tanult, de származása miatt a hivatalos velencei szolgálat nem jöhetett szóba. Gritti Alajos így Isztambulban telepedett le 1508-ban, ahol amellett, hogy Velence diplomatája is volt, kalmárként élt. Különösen ékszerkereskedőként híresült el, s hatalmas vagyont halmozott fel, városon kívüli palotáját gazdag és előkelő közönség látogatta. Ebben az időben a nem muszlimok csak Perában (a későbbi Galata, ma Isztambul egyik negyede) telepedhettek le, és az olasz kolónia ugyancsak itt élt. Ezzel érthetővé válik, hogyan ihattak alkoholt és táncolhattak nőkkel – az itt élő keresztények és zsidók megtarthatták szokásaikat. A birodalmi logika már az ókorban azt diktálta, hogy az újonnan legyőzött népességet a birodalom belsejébe telepítsék, és aki közülük hajlandó volt követni az uralkodó nép szokásait, az előtt megnyílt a karrier lehetősége. Gritti és Ibrahim is ezt az utat járta be, és a sorozatot ismerők tudják, hogy az igazi főszereplő, Hürrem szultána (Szulejmán felesége) is szláv rabszolgaként került a Portára. Ebben a környezetben Gritti szerencsecsillaga 1523-ban virradt fel: ugyanabban az évben, amikor Velencében apját dózsévá választották, Ibrahim nagyvezír lett. Hősünk 1527-ben már a díván (államtanács – a szerk.) titkos tanácsosa címmel rendelkezett, és Ibrahim pasa barátjaként néztek rá. A nagyvezírnek és az ékszereknek köszönhető, hogy elnyerte Szulejmán kegyeit, a szultán ugyanis gyakorlott aranyműves volt. A velencei hitelezte Ibrahim és Szulejmán kincstárát, a szultáni háremet, de több hadjárat anyagi bázisát is ő teremtette meg. Ibrahim igyekezett barátját helyzetbe hozni: Gritti görög városok, majd Isztambul adóbehajtója lett. Török szokás szerint ugyanis nyílt árverésen értékesítették egy-egy város, tartomány adóbehajtási jogát. A nyertes akár helyben le is szurkolhatta az összeget, miközben annyi adót szedett be, amennyit csak bírt. Ezt a szokást később Budán is megpróbálta meghonosítani – kevés sikerrel. 1527-ig nincs nyoma annak, hogy Gritti a kereskedésen kívül politikával is foglalkozott volna. Ekkor azonban Isztambulba érkezett Szapolyai János király követe: Laszky Jeromos, azaz Hieronim Łaski, lengyelül Jarosz Łaski. A mohácsi csata után járunk, ahol a csatamezőn nem csak II. Lajos király halt meg, hanem a magyar főpapok és főurak nagy része is. Az így beálló interregnumban – külön-külön – két királyt is választottak a magyar rendek maguknak. 1526 novemberében előbb Szapolyait, azaz I. Jánost, a Dózsa-féle parasztfelkelés brutális leverőjét, majd decemberben I. (Habsburg) Ferdinándot. A két király fennhatósága területileg is elkülönült: a nyugati részeket és Horvátországot Ferdinánd, Erdélyt és a keleti területeket János uralta, a köztes területeken pedig a török portyázott. Ezzel de facto megtörtént az ország két (illetve három) részre szakadása, török szokás szerint Magyarországot a szultán saját birtokának tekintette 1526 óta, azon a jogon, hogy ahol a szultán egyszer megalszik, az az övé. Márpedig Szulejmán a mohácsi győzelem után akadálytalanul jutott el Budáig, ahonnan a csatában elhunyt király udvara, sőt a helyi polgárság is fejvesztve menekült. Így mindkét keresztény király Szulejmán kegyeit kereste, legitimálandó saját hatalmát, és követségeket küldött a Portára. Az egyik ilyen követ volt a lengyel főúri származású Laszky, aki már megjárta korábban Nyugat-Európát. Nagy mesemondónk, aki persze tudott Grittiről és több művében is megörökítette, szóval Jókai Mór így írt erről: „Laszkó Jeromos mint tapasztalt országkupec nagyon jól tudta már a leckéjét. Sztambulba megérkezve, sohasem kereste a hivatalos kapukat a magas portához, hanem igyekezett a kisajtón bejutni. Felkereste legelőbb is a nagyvezér, Ibrahim kegyencét, Gritti Alajost, az olasz renegátot. Fényes eredetű volt a pribék. Törvénytelen szülötte a velencei dózsénak. Aranyműves, zsibárus, kerítő, alkusz a nagyvezér szolgálatában. A nagyvezér, Ibrahim magasan álló történelmi alak. Őhozzá vesztegetéssel közelíteni nem szabad. Arra való a kegyence, titkárja, Gritti Alajos. Az veszi át az ajándékokat. S aztán igazságosan megosztozik a gazdájával.” (Jókai Mór: Fráter György, 1893) A két szerencselovag, Gritti és Laszky vélhetően már 1527-ben, első találkozásuk alkalmával szövetséget kötnek Magyarország „meghódítására”, Gritti a magyar király, Laszky az erdélyi vajda címét (meg is szerzi) óhajtja magának az akkori pletykák szerint. Életre szóló barátságot kötnek, s Laszky egészen Gritti haláláig híven kitart barátja mellett. Laszky követségének eredménye: 1528 elején a szultán János királyt szövetségesévé fogadja, s jelzi: segítséget ad Ferdinánddal szemben. A Gritti révén létrejött szövetség a török újabb magyarországi hadjáratait vonta maga után; a velencei pedig már ekkor Szapolyai követeként (orator) lép fel, akinek számít a hálájára. Ugyanakkor a szultán és Velence is saját diplomatájának tekinti. Apja óvja attól, hogy maga is részt vegyen a szultán hadjáratain, tartva a keresztény világ Velence elleni haragjától. Gritti azonban nem hallgat rá: Szulejmán 1529-es támadása során jut el először Magyarországra, nem is akárhogyan: a szultán hadseregszállítójaként. Erre 30 ezer aranyforintot kap, amit saját vagyonából is kiegészít. Későbbi magyarországi szereplése során is rendkívüli vagyonhoz jut, ám soha nem sajnálja saját pénzét politikai, katonai célokra használni. Összesen négy alkalommal jár nálunk 1529 és 1534 között. A Szapolyaitól kapott újdonsült tisztségei – királyi tanácsos, főkincstartó, később kormányzó – mindig hosszabb maradásra késztetik. Ám a magyar kincstár üres, amit úgy próbál orvosolni, hogy a felvidéki bányavárosokat és az erdélyi sóbányákat emberei veszik át az addigi bérlőktől. Ezzel azonban szembekerül a felvidéki ércbányák egy részének bérlőivel, a Fuggerekkel, akik a Habsburgok és korábbi magyar királyok hitelezői. Gritti feladata, hogy tárgyalásokra szorítsa Ferdinándot Jánossal, több ízben rövid időre békét is kötnek. Hősünk külpolitikai elképzelései ekkortól nagyobb távlatot kaptak: híre megy, hogy részt kíván venni a német birodalmi gyűlésen a Habsburgokkal való személyes kapcsolat kiépítése érdekében. Később a lengyel király és a moldvai vajda között kíván közvetíteni: a vajdát saját szakállára leváltaná saját emberére, az ekkor 14 éves Antonio fiára vagy Laszkyra. E törekvéseit azonban Ferdinánd és János is ellenzi, hiszen mindketten tartanak egy harmadik rivális felemelkedésétől. Egyre inkább önállósítja magát. Mivel a Porta sem tud e törekvéseiről, helyzete egyre ingatagabb. Budán – melynek 1530-as német ostroma után kapta meg a kormányzói címet – Szapolyai udvaránál is előkelőbb udvart tart fenn, úgy él, mint egy igazi király. De csak rövid ideig. A két táborra szakadt magyar főrendek ekkoriban egyetlen dologban értettek egyet: Gritti félreállításában, míg eközben a Portán legfőbb támogatója, Ibrahim pasa helyzete vált ingataggá. Saját népszerűségét csupán aranyforintok ígéretével és kifizetésével volt képes fenntartani, ahogy még az oldalán harcolókat is csak hasonlóképpen tudta motiválni. Amikor Sztambulból utolsó magyarországi útjára indult 1534-ben, minden mozdítható vagyonát magával vitte (tartott az ottani leszámolástól), ezer lovas és ezer gyalogos, olasz, görög és zsidó kereskedők kíséretében. Az Erdélyen keresztül vonuló Gritti megtapasztalta, milyen, amikor kegyvesztettségének a híre megelőzi őt: a havasalföldi és a moldvai vajda is ellenségesen bánt vele, ahogyan Erdélybe érve is mintha idegen lett volna. Elkövetett egy nagy hibát is: ellenségeinek unszolására megölette a nagyváradi püspököt, ami nyílt nemesi ellenállást robbantott ki. Nem sokkal később Medgyesnél körbezárták és seregeivel együtt legyilkolták. Két fia a moldvai vajda áldozata lett, egyiket lefejezték, a másikat vízbe fojtották. Gritti halálával elképesztő vagyon került legyőzői kezére. A velenceinél lévő ékköveket 350 ezer, az egyéb arany-, ezüstholmik, a ruhák, a tevék, az öszvérek értékét pedig egymillió aranyforintra becsülték. A Gritti kíséretét alkotó kereskedőket kifosztották, ahogy „udvarának” tagjait is. A bécsi velencei követ 800 ezer, a szultán emberei 1 millió 200 ezer aranyra tették a János királyhoz került vagyont, akinek pénzügyei így megoldódtak. Ferdinánd meg volt győződve, hogy Gritti megöletése János királyt megbuktatja, és a török őt támogatja majd, ám ez nem így történt. A szultán csakugyan megütközött a gyilkosságon, és 1 millió 200 ezer aranyat követelt Jánostól, de később úgy vélte, a velencei nemcsak Jánost árulta el, hanem őt, Szulejmánt is. Állítólag azt mondta: Gritti csak azt találta, amit maga keresett, s ha visszatért volna Isztambulba, még rútabb halállal lakolt volna.
Szerző