letartóztatás;soroksári gyilkosság;

2019-04-11 18:16:30

Meghosszabbították a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatását

Korábbi elítélései nem tartották vissza újabb bűncselekmények elkövetésétől, így már csak ezért is rács mögött tartják R. Szilvesztert.

Budai Központi Kerületi Bíróság múlt csütörtökön meghozott végzésében meghosszabbította az

aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított R. Szilveszter letartóztatását. A

letartóztatás a végzés szerint az elsőfokú bíróság határozatáig, de legfeljebb 2019. június 7-ig tart, derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. szeptember 25-én este Budapest XXIII. kerületében egy füves-bokros területen a sértettet szexuális célzattal, brutálisan, az emberi méltóság mély megalázásával megölte, majd a sértett tulajdonát képező tárgyakat magával vitte. A nyomozó hatóság a terheltet aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja. A férfit 2013. október 25. óta tartják folyamatosan fogva - igaz, 5 évig egészen másért ült. Letartóztatását legutóbb múlt vasárnapig hosszabbították meg.

A közlemény azt írja: figyelemmel a gyanúsított aggályos személyi körülményeire, életvitelére, valamint a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, továbbá a kiszabható – akár életfogytig tartó – büntetés nagyságára, változatlanul megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában a férfi a hatóság számára elérhetetlenné válna. Az indokolás szerint megállapítható az is, hogy korábbi elítélései nem tartották vissza a gyanú szerinti, majd azt követően újabb bűncselekmény elkövetésétől, így esetében továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye is.

A végzés nem végleges.